Armin Laschet, a CDU kancellárjelöltje a brüsszeli Politiconak elmondta, hogy a külpolitikát érintő döntésekben át kell térni a többségi elvre az Európai Unióban. Ez a célzás minden bizonnyal a magyar diplomáciának szól, amely az utóbbi időben több uniós döntést is megakadályozott, mely Kína elítélését tartalmazta.
Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot a volt kelet német Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után közölt első eredménybecslések szerint - írja az MTI.
Megrángatnák a német külpolitikát a Zöldek, ha megnyernék a szeptemberi parlamenti választásokat - derült ki a három kancellerjelölt vitáján, amelyen a környezetvédő párt indulója helyenként élesen szembe került konzervatív és szociáldemokrata ellenfelével. - írja a Napi.hu
A szakértők már azt találgatják, ki lehet Angela Merkel utóda Németország kancellári székében, illetve milyen új pártkoalíció állhat az ország élére. Úgy tűnik, mindenki örülhet annak, hogy a nagykoalíciós kormányzás vége biztosra vehető. - írja a Napi.hu
Workshop keretében vitatták meg a napokban a fenntarthatóság mellett elkötelezett Baranyai Virtuális Erőmű Program (BAVEP) szereplői és támogatói, hogy az elmúlt hónapokban milyen lehetőségekkel tudtak élni a zöld tudáshoz, kapcsolatrendszerhez és forrásokhoz való hozzáférés tekintetében, milyen közös helyi, szemléletformáló akcióik voltak, egyáltalán milyen fejlesztéseket tudtak elindítani.
Hiába nyerte meg pártja a szeptemberi német szövetségi választásokat, Angela Merkel negyedik kancellári ciklusa a levegőben lóg, miután a Reuters szerint az egyik lehetséges koalíciós partner, a liberális, piacpárti FDP vasárnap éjjel kivonult az előzetes koalíciós tárgyalásokból, és áthidalhatatlannak bizonyuló ellentétekről beszélt.
Ilyen még sosem volt Ausztriában: ennyire szoros választási eredmény, az, hogy a levélszavazatok döntsenek, vagy hogy ilyen kevésen múljon, hogy egy jóléti ország köztársasági elnöke egy szélsőjobboldali párt jelöltje legyen - írja a HVG.hu.
A bécsi választások „első fordulóját" közel négyötödös többséggel a baloldal nyerte, de október 11-én már jóval keményebb menetre kell készülnie. A felmérések szerint 1919 óta először van esély arra, hogy ne a szociáldemokraták végezzenek az első helyen az osztrák fővárosban. A radikális szabadságpártot a menekültválság és a nagykoalícióval szembeni elégedetlenség erősítette meg.