A független képviselő kétségbeesett levelet kapott arról, hogy a kormány nagyjából ugyanazt a sorsot szánja a nemzet főterén álló eddig kiemelt védettségű Földművelésügyi Minisztérium épületének, mint amit az Orbán család tett a szintén műemlékvédelmi védettségű hatvanpusztai majorsággal.

A teljes ledózerolást.

Hadházy Ákos közzétett egy teljes és precíz, ugyanakkor végtelenül kétségbeesett elkeseredett levelet.

" Kedves Képviselő Úr

Önt egy országos jelentőségű ügyben keresem, jelesül a Kossuth téren, az ország tulajdonképpeni „főterén” álló Földművelési Minisztérium részleges bontásával kapcsolatban. Miként talán Ön is értesült róla, ennek az értékes műemléknek a kiemelt védelmét a napokban megszüntették és lefokozták (hivatalosan "átsorolták"), hogy ezt a műemlékromboló tevékenységet a legalitás álcája mögött végezhessék el. Íme az ezt kimondó rendelet, 3. §-ban a nevezett épülettel: https://njt.hu/jogszabaly/2021-4-20-6N

Mivel ez az ügy már a sokadik, amelyben a műemlékekért felesős, Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség fontos és kitüntetett helyen álló műemlékek lerombolásához asszisztál, indokoltnak gondolom az Alkotmánybírósághoz fordulást e visszaélésszerű jogalkotási és joggyakorlási sorozat ügyében, sőt, még a büntetőfeljelentés megtételét is megalapozottnak érzem a Btk. 305. §-ra, vagyis hivatali visszaélés bűntettére hivatkozva. A miniszter ugyanis „hivatali helyzetével egyébként visszaélve” a hivatalos minőséghez kapcsolódó jogosítványait – így a műemléki védelem megszüntetését/leminősítését kimondó miniszteri rendelet alkotását – tudatosan, annak társadalmi rendeltetésével ellentétesen, szabályellenesen, alakilag törvényesnek tűnő eljárás keretében gyakorolja. A fenti magatartás révén más személyek jogtalan előnyhöz jutnak, hiszen a műemléki kötöttségek hiányában jelentős könnyebbséggel hajtatnak végre számukra előnyös, profitorientált építési beruházásokat, miközben a közérdeket helyrehozhatatlan kár éri a kulturális örökség többé helyre nem állítható sérelme okán. A bevált gyakorlat minden esetben ugyanaz:

1. a jogellenes és értékromboló tervek elkészíttetése a beruházó (jelen esetben a SIP Zrt., vezetője Wachsler Tamás) részéről,

2. az ügy kiemelt beruházássá nyilvánítása a hatósági kötöttségek csökkentése érdekében a Miniszterelnökség részéről,

3. a védettség megszüntetése/lefokozása a műemléki korlátozások kiküszöbölésére a Miniszterelnökség részéről,

4. végül a jogellenes engedély kiadása Budapest Főváros Kormányhivatala részéről.

Az alábbiakban tehát a Földművelési Minisztérium esetét mutatom be két fő pontban; elsőként a tervek jogellenességét, másodikként a védettség átsorolásának-visszaminősítésének jogellenes voltát. Elnézést kérek a nagy terjedelemért, de az eset összetettsége okán ennél rövidebben nem tudom összefoglalni a lényeget, így viszont minden fontos jogi és szakmai vonatkozás benne van, amire csak szüksége lehet. Akkor tehát a következőkben foglalható össze a tényállás és annak jogi háttere:

I. A Bukovics Gyula főművének tekinthető Agrárminisztérium minden lehetséges védettség terén a legmagasabb szinten áll: I. kategóriás műemlék (amely kategóriát a legutolsó törvénymódosításkor KIEMELTEN VÉDETT műemlékké nevezték át), a világörökségi magterület kellős közepén áll, annak legfontosabb terén, illetve műemléki jelentőségű területen helyezkedik el. Ennél több védelem már nem képzelhető el egy épületen. Arról nem is beszélve, hogy a kormány által kitalált egyetlenegy ún. kiemelt nemzeti emlékhelynek is részét képezi. Ehhez képest, mint az általam mellékelt bizonyítékok is igazolják, épp a kormány akarja minden áron lebontani az épület legalább fele részét.

Ennek a műemléknek a jelentőségét aligha kell részleteznem. Ez az ország egyetlen olyan épülete, amely eredetileg is minisztériumnak – épp az Agrárminisztérium számára – épült és ma is azt a funkciót tölti be. (Jellemző, hogy bár a minisztériumok visszaköltöztetéséről, ill. régi minisztériumi épületek visszaépítéséről döntött a kormány, ezt az egyetlen eredetit tönkretennék, bár nyilván ez esetben is az eredeti állapotok helyreállítására fognak hivatkozni.) Az, hogy a sajtó által bő fél évtizede is hosszasan taglalt Steindl Imre Program keretében esetleg felújítanák, még nem aggályos, de itt jóval többről van szó. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kormány elhatározta, miszerint három szintnyi mélygarázst (!!!) létesít az épület alatt, ezt viszont ezt úgy akarja megvalósítani, hogy a fölötte lévő épületrészeket teljesen lebontja, majd kitermeli a szükséges földmennyiséget. Mindez az általam bizonyítékként mellékelt (1. melléklet), de szigorúan titkosan kezelt műelírás szerint a következőket tenné szükségessé (ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY IRÁNTI KÉRELEMHEZ c. dokumentum, 6. oldal):

„a három szintes mélygarázs kialakíthatósága miatt az épület keleti oldala, valamint az északi és déli udvarai elbontásra és visszaépítésre kerülnek oly módon, hogy a fenti funkcionális igények racionálisan teljesíthetőek legyenek.”

Ez azt jelenti, hogy az épületből a Kossuth téri főhomlokzaton, valamint a két oldalhomlokzaton és az azok mögötti egyetlen megtartandó traktuson (az épületszárnyak most háromtraktusosak!), valamint a főbb közlekedőtereken kívül mindent, az épület összes többi részét – így a teljes hátsó, Kálmán Imre utcára néző tömböt és a belső udvarokat is ideértve – a földdel tennék egyenlővé, majd három szint mélyen kibányásznák az alatta lévő részt.

A nevezett dokumentáció 12. oldalán látható bontási alaprajz nyomán készítettem egy saját illusztrációt, mivel az eredeti ábra a szürke különböző árnyalataival ábrázolja a bontandó és a megtartandó részeket, szemben az építészi gyakorlattal, ahol jól feltűnő piros színt kapnak a bontandó részek. Ez azért történt, mert még a tervezők sem merik nyíltan és látványosan jelölni, hogy az épület felét elbontanák. Ezért nincs önálló bontási terv sem a benyújtott tervanyagban, csak egy ilyen kis méretű, szövegbe bujtatott ábra. A bontás mértékét érzékelteti ez a hátsó homlokzatra vonatkozó eredeti tervlap is, amelyet az engedélyezéshez nyújtottak be (2. melléklet). Itt kivételesen pirossal szerepel a bontandó rész.

Mindemellett elbontanák az összes középfőfalat, az épület belső struktúráját teljesen szétverve ezáltal, megsemmisítenék az összes tetőt, így az eredeti, megmaradt tetőrészeket is, kidobnák az összes nyílászárót, holott a dokumentáció 11. oldala és az értékleltár is rögzíti, hogy „a nyílászárók többsége eredeti, és közel eredeti formájában áll a helyén”, valamint azok megtartandó értéket képviselnek. A házból – amely két világháborút és egy szocializmust vészelt át minden komolyabb sérülés nélkül, nem helyrehozhatatlan átalakításokkal – jószerivel nem marad más, mint egy csontváz a Kossuth tér felé. Természetesen mindent visszaépítenének vasbetonból.

Mindez azért teljesen jogellenes, mert az épület pár nappal ezelőttig ún. KIEMELTEN VÉDETT műemlék volt. Erre vonatkoznak a legszigorúbb szabályok. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény – a legfontosabb műemékvédelmi jogszabály – a következőképp rendelkezik:

32/B. § (1) A műemléki védettség

a) a kiemelten védett műemlék esetében e törvény erejénél fogva a műemléki érték egészére, a védettséget megalapozó hiteles alkotórészére, tartozékára, beépített berendezési tárgyaira, továbbá a műemlék fekvése szerinti ingatlanra (…) terjed ki.

Tehát ezen a legmagasabb védelmi szinten nem lehet önkényesen kiszelektálni a beruházó számára hasznosnak tűnő, útban nem lévő épületrészeket és tartozékokat, a többit pedig lebontani. Ennél fogva értelemszerűen e műemlék felét sem lehet jogszerűen lebontani. Egészen a legutolsó, 2020. szept. 1-től hatályos törvénymódosításig ezt a kategóriát I. bírságkategóriának hívták, ill. volt egy II. bírságkategória is. Ezek a kategóriák csak a jogsértés esetén kiszabandó bírságösszegek alapján különböztek egymástól, védelem szempontjából nem, vagyis a fenti teljeskörű védettség minden I. és II. kategóriás műemlékre kiterjedt. A 2020. szept. 1-vel hatályba lépett módosítások értelmében viszont a II. kategória ún. védett műemlékké csúszott le, amely esetében már lehet szelektálni az épület elemei között a megtartást illetően, de csak műemléki szakmai alapon, tehát nem azon az elven, hogy ami az építtetőnek útban van, az bontható. A kormány ezzel a módosítással akart kedvezni a beruházói lobbinak, hogy a műemlékekből minél kevesebbet kelljen megtartaniuk, bár hangsúlyozni kell: azon az alapelven, hogy a műemléki értéket képviselő részek nem bonthatóak, ez a módosítás sem változtat.

A kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet, mint a fenti törvény végrehajtási rendelete ugyanis ekként szól:

56. § (1) A védett műemléki értéket - a Kötv. 43. § (5c) bekezdésében meghatározott eltéréssel - fizikai valójában kell megőrizni, és az értékleltárba felvett értéke tekintetében előnyben kell részesíteni az eredeti alkotóanyag, szerkezet, forma megőrzését biztosító, állagjavító konzerváló eljárásokat, a restaurálást, valamint a hagyományos építészeti-műszaki megoldásokat.

Ugyanez testesül meg a fenti törvény egy másik, lényegében annak elfogadása óta hatályos paragrafusában is, amely így szól:

43. § (5c) A műemlék részlegesen akkor bontható le, ha

a) egyes részeinek, illetve szerkezeti elemeinek megmentése céljából szükséges,

b) helyreállításával kapcsolatban korábbi és jelentős építési korszak maradványának bemutatását, vagy a hiteles állapotát eltorzító idegen részek eltávolítását, illetve a műszaki állagbiztosítás vagy életveszély-elhárítás érdekében szükséges elkerülhetetlen beavatkozásokat célozza, vagy

c) utólag létesített, műemléki értékkel nem bíró építmény eltávolítását vagy terepszint megváltoztatását célozza

és a beavatkozás a méltó használat érdekében, az általános védelmet, illetve a műemlékké nyilvánítást megalapozó műemléki értékek helyreállíthatatlan sérelme nélkül megvalósítható.

Mint ezekből is látható, a Kossuth téri bontási szándék alapját képező mélygarázsépítés nem szolgálhat a bontás indokául, a fenti esetkörökön kívül pedig műemléken még kisebb részleges bontásnak sincs helye, nemhogy a műemlék fele elpusztításának. Ugyancsak nem szolgálhat indokául a bontásnak az, hogy az irodák egy része a mai háromtraktusos elrendezés miatt nem elég napos, amely megfontolások miatt pedig az épület jelenlegi struktúráját is alapvetően meg akarják változtatni. A modern világítás korában ennek kezelése aligha okozhat megoldhatatlan problémát. Ezek a törvényi esetkörök csak és kizárólag a műemlék érdekében engednek szűk körű bontást, ha pl. valamilyen veszélyeztetettség áll fenn, vagy utólagos és értéket nem képviselő toldalékot kell eltávolítani. Ezen kívül a fenti korlátozások minden műemléki védelmi szinten érvényesek; kiemelten védett és védett műemlékek esetén is.

A bontás keresztülvitelével megbízott Steindl Imre Program (SIP) és annak vezetője, Wachsler Tamás erre ellenérvként azt fogja mondani, hogy egyrészt az épület igazi értékei nem ezek a hátsó homlokzatok, belső udvarok, irodák és egyebek (akkor ugyan mi, elvégre az egész épület ilyenekből áll), másrészt végeztek már átalakításokat az épületen korábban is, így pl. a hátsó szárnyra az első világháború környékén ráhúztak két emeletet. És – kérdem én – ez a két emelet plusz elég indok arra, hogy az alatta lévő hat (!) eredeti szintet is elbontsák, 10 méteres gödröt képezve a helyén? Ráadásul a két szintnyi ráépítés már akkor is megvolt, amikor az épület 1958-ban (elsők között!) műemlék lett, tehát ezekkel együtt vált műemlékké, arról nem is beszélve, hogy ma, a túlzó emeletráépítések korában nemigen végeznek ilyen igényes munkát. Következésképp a két felső szint a legkevésbé sem zavaró, ugyancsak nem kellő indok a bontásra. A jelen esetre a fenti törvényi engedmények tehát nem alkalmazhatóak.

Annak érdekében, hogy a ház félig történő elbontása igazolható legyen, készítettek még 2018-ban egy ún. értékleltárt, amelyet szintén mellékelek (3. melléklet). Ez a dokumentumtípus a kiemelten védett műemléki kategória megjelenése előtt is már arra volt hivatott, hogy rögzítse, melyek a mindenképp megőrzendő értékek egy műemlékben minden részletre kiterjedően. Ebben akár azt is kimondathatták volna a készítőkkel, hogy bontásra szánt részek éppenséggel nem értékesek. Csakhogy az értékleltár készítői nem voltak rávehetőek arra, hogy törvényellenesen bonthatóként tüntessék fel mindazt, ami a megrendelő SÍP Zrt-nek útjában áll, ám valójában értéket képez. Ezért kénytelenek voltak a megrendelők egy Déry Attila nevű „szakértővel” 2020-ban felülíratni a 2018-ban leadott korábbi dokumentumot, aki megjegyzésekkel látta el a más szakértők által korábban elkészített anyagot, jelezve a beruházó/tervezői szándékot. D. Attila tehát a tudományos dokumentáció és értékleltár elé odaillesztett egy néhány oldalnyi általános szöveget, illetve az értékleltár táblázatos részébe csillagozva mindenhova odaillesztett egy-egy addig ott nem szereplő sort, amelyben kimondta, hogy mi bontható, kidobható, újra gyártható. Mindez természetesen szerzői jogokat is sért, hiszen az eredeti dokumentumok alkotói a nevükkel és a szakmai hitelükkel felelnek az általuk leírtakért, főleg úgy, hogy a szakértői rendelet szerint a műemlék károsodásával járó hamis vagy téves szakértői dokumentum benyújtása 10 éves eltiltással vagy akár jogosultságmegvonással is járhat. Ráadásul mindezt az eredeti mű készítőinek (legalábbis az egyedül szakértői jogosultsággal rendelkező Gyetvainé dr. Balogh Ágnesnek) a tudta és beleegyezése nélkül tették! Természetesen D. Attila nem végzett tökéletes munkát az átíráskor, mert árulkodó részletek, így bizonyos belső ellentmondások maradtak az anyagban. Az értékleltár 1. részének 5. oldalán, az eredeti szövegrészben (amely részek egyébként a Déry Attiláétól eltérő betűtípus alapján is megkülönböztethetőek) ilyenek szerepelnek még most is:

„Külső homlokzatok értékei:

- keleti homlokzat szerkezetei és díszítményei teljes szélességében a lábazattól a II. emelet fölött húzódó övpárkányig (vagyis az utólagosan ráépített két szint alatti rész, mivel az alsó szintek földszintnek meg félemeletnek stb. számítanak – kiegészítés tőlem) bezárólag, valamennyi nyílásával, a III. emeleten (tehát a megtoldott legfelső építéskori emeleten – kiegészítés tőlem) csak szerkezete és nyílásai, díszítmények nélkül-- déli udvar valamennyi homlokzata teljes szélességében a földszinttől a III. emelet fölötti párkányig (E2.1. – E2.4.)

- északi udvar valamennyi homlokzata teljes szélességében a földszinttől a III. emelet fölötti párkányig, valamint a lépcsőtorony annak övpárkányáig (E2.9. – E2.12.)”

Ezek tehát mind megtartandó, értékleltárba felvett értékek, vagyis épp azok, amelyeket bontani akarnak: a keleti, azaz hátsó tömb, vagy a mellékudvarok és kapcsolódó részeik. Ez komoly belső ellentmondás egyazon engedélyezésre benyújtott tervanyag különböző részei, így az értékleltár és az ahhoz kötelezően hozzáigazítandó építészeti tervek között.

(D. Attiláról annyit még tudni kell, hogy ő a mai műemléki beruházások egyik kulcsembere. A Tiborczhoz és Wabererhez hasonló beruházók kézről kézre adják, mert megrendelésre bármit leír, bármit bonthatónak minősít. Ehhez mindenféle hangzatos címe és díja is van. Tucatnyi műemlék lebontásához adott már menlevelet, legutóbb a Radeztky-laktanyához, amelyet az ő, minden elemében hamis, szakmaiatlan és törvényellenes dokumentációja alapján fosztottak meg műemléki védettségétől, majd kezdtek el bontani.)

Ahhoz, hogy az ilyen műemlékromboló beruházások megtörténhessenek, szükség van a hatóság közreműködésére is, hiszen a fent részletezett körülmények között jogszerű engedély nem adható ki. A kiemelt ügyekben eljáró hatósági szerv fejét K. Anikónak hívják. Ő Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának a vezetője. Ő a hasonló műemlékromboló beruházások engedélyezője. A Liget-projekttől az ugyancsak műemlék MAHART-házon át a Radetzky laktanya most is zajló bontásáig minden az ő révén kapott engedélyt. Az alaposabb tájékozódás céljából ajánlom még elolvasásra ezt a cikket róla:

https://magyarnarancs.hu/belpol/a-ner-napszamosa-118035

Annak érdekében, hogy ő engedélyezhesse ezt a tervet, a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította bontást még 2019-ben. A kiemelt településkép-védelmi környezettel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 85/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet az alábbiak szerint rendelkezett akkor:

3. § Az R1. a következő 1/D. §-sal egészül ki: „1/D. § A beruházással érintett Agrárminisztérium műemlék épületének részleges bontása – a műemléki értékek figyelembevételével, továbbá a településképi arculat helyreállításának kötelezettsége mellett – engedély nélkül végezhető.”

Ez rendelkezés a Kossuth téri építkezéseket szabályozó 100/2012. (V. 16.) Korm. rendeletet egészítette ki, bár eleve jogi nonszensz volt: egy egyszerű kormányrendelet nem írhat felül egy törvényt, (a kulturális örökség védelméről szólót), amely a jogforrások hierarchiája alapján magasabb szintű jogszabály, és amely kizárólagos módon szabályozhatja, mikor lehet részleges bontást végezni egy műemléken. A törvény pedig szigorúan korlátozza a részleges bontás lehetőségét (lásd fent), nem téve lehetővé a beruházói érdekből (mélygarázsépítés, traktusátalakítás) miatti önkényes rombolást. Az pedig, hogy a kiemelő rendelet engedély nélkül végrehajthatóvá teszi az ilyen munkálatokat, pedig ugyancsak ellentétes a magasabb rendű jogforrással.

Mindemellet nem csupán a fenti jogszabályok tiltják mindazt, amit terveznek, hanem a Btk. is. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény ugyanis ekképp rendelkezik:

357. § (1) Aki a tulajdonában álló műemléket, védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat vagy a tulajdonában álló ingatlanon lévő régészeti lelőhelyet megrongálja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki a tulajdonában álló

a) műemléket vagy védett kulturális javak körébe tartozó tárgyat megsemmisíti,

b) műemlék olyan helyrehozhatatlan károsodását idézi elő, amelynek következtében az elveszti műemléki jellegét, vagy

c) védett kulturális javak körébe tartozó tárgy vagy régészeti lelőhely helyrehozhatatlan károsodását idézi elő,

egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Bármilyen jogalkotási vagy engedélyezési megoldással próbálkoznak is, a műemlékrombolás-műemlékrongálás bűncselekmény. Akkor is, ha az állam választott vezetői az állam saját tulajdonára követik el azt.

A bontás fő indokaként szolgáló mélygarázsépítésnek egyébként akár alternatívája is akadna, miáltal előrülhető lenne a műemlékrombolás. Ha az Alkotmány utcában létrehozott Trianon-emlékmű miatt ott nem is épülhet mélygarázs, az épület túlsó felén erre még lenne lehetőség. A most Vértanúk terének nevezett közterület alatt mindenféle jogsértés nélkül megvalósítható lenne a mélygarázs. Ahogy az ott most látható szobor és térkövezés könnyedén elkészíthető volt, az ugyanilyen könnyedén el is távolítható ideiglenesen, majd a mélygarázs kivitelezése után visszahelyezhető. Csak akarni kellene: olcsóbb, egyszerűbb és jogszerűbb megoldás lenne.

II. Tekintettel arra, hogy a fenti jogszabályi gátak miatt önmagában a bontás jogszerűségének még a látszata sem igen lenne fenntartható, az a döntés született, hogy a Földművelési Minisztérium védettségét kiemelten védett műemlékből „védett műemléki” kategóriába kell átsorolni. Ezúttal tehát nem a szokásos védelem-megszüntetést választották, hiszen az a jogi trükk a Radetzky-laktanya ügyében keletkezett botrányt, illetve az ún. Heinrich-udvar tárgyában indult pert követően már napvilágra került és így újabb bevetése nem lett volna hihető (bármelyik említett ügyről részletesen tájékoztatom, ha kéri). Ennek ellenére az általuk jelenleg alkalmazott átsorolás (visszafokozás) éppúgy jogellenes és megalapozatlan, mint a korábbi védettség megszüntetési gyakorlat. A lényeg, hogy mivel a kiemelten védett műemlék esetében nem lenne magyarázható, miért bontják le a műemléket félig, amikor mindenre kiterjed a védettség, ezért át akarták sorolni sima védett műemlékké, amelynél már lehatárolható, mire is terjed ki a védettség konkrétan, és így az épület bontásra szánt felét ki lehet hagyni a védett elemek (az ún. nevesített műemléki értékek) köréből.

Ahhoz, hogy ez a manőver végrehajtható legyen, egy ún. értékmeghatározó szakértői vizsgálatot kellett lefolytatni, amely majd kijelöli azokat a nevesített műemléki értékeket, amelyek feltétlenül megtartandóak az épületből, míg a többi bonthatóvá válik. (Ezeket a kategóriákat is a Kötv. legutóbbi, 2020. szept. 1-ével hatályos módosítása vezette be, addig ilyenek nem voltak.) A Kötv. 32/B. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a sima (tehát nem kiemelten, hanem csak simán) védett műemlékek esetében a műemléki védettség csak:

b) a védett műemlék esetében az értékmeghatározó szakértői vizsgálat alapján a hatóság által megállapított nevesített műemléki értékre, valamint az ennek fekvése szerinti ingatlanra vagy ingatlanrészre terjed ki.

(3) A védett műemlék (…) esetében a nevesített műemléki értéket a műemléki értékleltárba fel kell venni és azt a közhiteles nyilvántartásnak is tartalmaznia kell.

(Ez az értékleltár – miként fentebb említettem – független szakértők által már 2018-ban elkészült és értékként tartalmazta a bontásra szánt hátsó szárnyat és szinte mindent, amit a SÍP Zrt. elpusztítana.) Ezért 2021. febr. 10-n utasították a fenti jogszabályhelyben szereplő „hatóságot”, vagyis a Miniszterelnökség nyilvántartási hatóságát, hogy készíttessen egy értékmeghatározó szakértői dokumentációt, amely arra lett volna hivatott, hogy ha már az értékleltár tartalmazza mindazt, amit bontani szeretnének, akkor legalább ez kiszelektálja azokat, illetve ez egyébként is érvényességi előfeltétele az átsorolásnak. Ennek az értékmeghatározó szakértői dokumentációnak a készítésére kizárólag a Miniszterelnökség szakmai háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont, azon belül is az ott foglalkoztatott, szakértői névjegyzékben szereplő szakértők jogosultak (a 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet 2. § 1a-1b. pontja, valamint a 3. § (7) bekezdése érelmében). A dokumentum az idő szűke miatt csökkentett tartalommal, február 16-án el is készült, amelyet jelen levelemhez csatolok (4. melléklet).

A SIP Zrt. számítása azonban nem vált be, mivel a Lechner Tudásközpont munkatársai ebben dokumentációban – amelyben részletesen elemezték és értékelték a 2018-as értékleltár megállapításait – alapvetően egyetértve az értékleltárban foglaltakkal, kimondták, hogy:

„…a komplex szakmai értékelés alapján eldönthető, hogy NEM INDOKOLT AZ ÁTSOROLÁS.”

mivel:

„…az épület minden szárnya, homlokzata egy egység részét képezi.” (33. o.)

Emellett többek között az alábbi főbb megállapításokat tették:

- 4. o. 1.2.2.: „Veszélyt jelent a műemléki értékek fennmaradására az azokat az átépítési terv alapján érintő, a tervezett beruházás során bekövetkező bontás.”

- 12. o. 2.3: Déry Attila megjegyzéseit az értékleltárban és az építéstörténeti tudományos dokumentációban érdemi, szakértői észrevételként nem tartják elfogadhatónak.

- Ugyanitt egyetértőleg jelzik, hogy az értékleltár az összes külső és belső homlokzatot értékként sorolja fel, nyílászáróival együtt, sőt ezt maga a szóban forgó értékmeghatározó szakértői dokumentációt is tartalmazza a 29. o. 4.3.3. pontjában.

- 17. o. 2.4.: „Műemléki értékének alapját a Bukovics Gyula által tervezett eredeti homlokzatkialakítása képezi. Ennek a közel intakt állapotnak a megőrzése a szakszerű helyreállítása kívánatos.”

- 25. o. 3.6.: Az épület fennálló, műemléki védettségét megalapozó értékei: „…a térmegformálása, homlokzatai, alaprajzi struktúrája, tér- és közlekedési rendszere, épületszerkezetének túlnyomó része – ma is megvannak…”

- 26. o. 3.8.: „A kiemelt műemléki védelem nem ellentétes (egy,) az értékek megőrzése mentén megvalósítandó fejlesztéssel, a hiteles értékek, terek, szerkezetek megtartásával…” Ezt a 31. o. 5.2. pontja is megerősíti: …az épület védettségének módosítása (…) nem javasolható.

- 31. A mélygarázst elképzelhetőnek tartja a dokumentáció, de csak a műemléki szempontok sérelme nélkül, a nagy belső udvarok alatt.

Az értékmeghatározó szakértői dokumentáció tehát – minden hatalmi nyomás ellenére – nem mondta ki azt, amit akartak, épp ellenkezőleg, kijelentette, hogy az épület értékes, átsorolása nem indokolt, a jelen értékleltár alapján pedig az utóbbira nincs is mód. Csak az utolsó oldal utolsó bekezdésénél bicsaklik meg az érvelés, de látható, ezt az oldalt felsőbb kényszerből, utólag toldották a szöveghez. Ez onnan is látszik, hogy az anyagnak van egy saját összefoglalója, majd azt ezzel az egy oldalnyi „összegzéssel” egészítették ki (az összefoglalás összefoglalásaként), hogy kicsit hozzáigazítsák a dokumentumot az felsőbb elvárásokhoz. Az utolsó oldalt az aláíró Kolossa József írhatta, aki a Lechner Tudásközpont politikailag kinevezett vezetője, önmaga nem szakértő, ilyen dokumentum készítésére nem jogosult, a dokumentáció érdemi részének készítőit pedig nem tüntették fel. Az említett utolsó mondat egyébként az egész szöveg tartalmával ellentétes, tétova, zavaros és nehezen értelmezhető – de ez az egy mondat a megrendelők igényeit tükrözi.

Mindennek ellenére a május. 6-tól hatályos 4/2021. (IV. 28.) MvM rendelet 3. §-a kimondta a Földművelésügyi Minisztérium átsorolását, megnyitva ezzel az utat a bontás engedélyezéséhez, ami több okból is jogellenes:

- Egyrészt a fenti értékmeghatározó szakértői dokumentáció (éppúgy, ahogy a 2018-as értékleltár sem) nem alapozza meg ezt a döntést, holott az lenne a feladata, magyarán azzal összhangban lehetne csak megtenni az átsorolást. Viszont átsorolást támogató dokumentációt a Lechner Tudásközpont nem készített, épp ellenkezőleg, hangsúlyozta a legmagasabb szintű védettség fenntartandó voltát.

- Még ha értékmeghatározó szakértői dokumentáció alátámasztotta volna is az átsorolást, az átsoroló rendeletben szereplő nevesített műemléki értékek (tehát amelyek nem bonthatóak -3. § (3) bek.), sokkal szűkebb körűek, mint amelyek az értékmeghatározó szakértői dokumentációban említve vannak (28-29. o. 4.3.), ez pedig ugyancsak visszaélés, hiszen a Miniszterelnökséget vezető miniszter önkényesen, a beruházó igényeihez szabta a védendő értékek körét, lehetővé téve neki ezáltal minden egyéb elem bontását. Ez tipikus példája a megrendelésre történő jogalkotásnak.

- A nevesített műemléki értékek felsorolása egyébként is amatőr, elnagyolt, minden szakmaiságot és pontosságot nélkülöz:

o az a) pontban nevesített műemléki értékként említi „a minisztériumi épületként való használatot”, ami egyáltalán nem műemléki, hanem funkcionális kategória, hiszen egy műemléknek minden további nélkül megváltozhat a funkciója (például más hivatal költözik a falai közé stb.), ez önmagában műemléki értéket még nem sért – ennek alapján egy funkcióváltás esetén elveszítené a védettségét?

o a c) pontban szereplő „a homlokzatok műformái a Kossuth Lajos téri fő- és a tér közvetlen látványában szerepet játszó oldalhomlokzatokra vonatkozóan” kitétel ugyancsak nélkülöz minden szakmaiságot, hisz milyen alapon szelektálja ki egy épület negyedik homlokzatát e rendelet – nyilván a bontást lehetővé teendő. Mellesleg a Kossuth térről a hátsó saroktornyok is mind látszanak, márpedig azok felső felét is bontani akarják – az tehát nem fog egyezni e rendelet kívánalmaival? Vagy a közvetlen látványba ezek már nem értendőek bele? Eleve mi a KÖZVETLEN látvány definíciója?

- Mindemellett nevetséges szarvashiba, hogy a rendelet 4) bekezdése a már most is kizárólagosan állami tulajdonban lévő és abban tartandó műemlékre a magyar állam számára ELŐVÁSÁRLÁSI jogot köt ki!!! Kitől venné meg, saját magától? Ezek a hibák a kapkodó jogalkotás jelei.

Összegzésként tehát megállapítható, hogy a fenti átsoroló rendelet áthágja az Alkotmánybíróság által kimondott ún. VISSZALÉPÉS TILALMÁT. Az Alkotmánybíróság 3104/2017. (V. 8.) AB határozata 37-40. bekezdéseiben egyebek között megállapítja, hogy:

„A nemzet közös öröksége védelemének, fenntartásának és megőrzésének kötelezettsége nemcsak a magyar állampolgárokat, hanem mindenkit terhel. A P) cikk (1) bekezdése az egészséges környezethez való alapvető jog intézményvédelmi garanciáinak olyan pillére, amely a természetes és épített környezet, a nemzet közös, természeti és kulturális öröksége értékeinek védelmét, fenntartását és a jövő nemzedékek számára való megőrzését az állam és mindenki általános alkotmányos felelősségeként állapítja meg és Alaptörvényből fakadó kötelességévé teszi. […] A nemzet közös örökségéért való alkotmányos felelősség az Alaptörvényben általános és egyetemleges, az egészséges környezethez való joggal kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlat alapján azonban ezen az általános felelősségi körön belül az államot egyfajta primátus, elsőség illeti meg, illetve kötelezi, hiszen e felelősség intézményvédelmi garanciák révén összehangolt érvényesítése, az intézményvédelem megalkotása, korrekciója és érvényesítése közvetlenül és elsődlegesen állami feladat. […] a műemlékvédelem körében tehát az állam arra vállal kötelezettséget, hogy teherbíróképessége függvényében milyen értékeket kíván a jövő nemzedékek számára megőrizni, amely alkotmányos értelemben osztja az egészséges környezethez való jog körében megállapított visszalépési tilalmat. Ha egyszer már valami védelem alá került, az onnét való kivételhez rendkívüli indok kell.”

A védelem itt ugyan nem szűnt meg:

- de egyrészt egy alacsonyabb védettségi státuszba került az épület, amely lehetővé teheti jelentős részének pusztulását, holott korábban több ízben is az addigi (I. kategóriás, majd kiemelten védett) kategóriában erősítették meg védettségét (lásd az értékmeghatározó szakértői dokumentáció 1.3.1.2. pontját),

- másrészt az átsorolásra önkényesen, a vonatkozó garanciális eljárási szabályok súlyos áthágása útján (az ezt mérlegelni jogosult szerv véleményének figyelmen kívül hagyásával) ment végbe, ami felveti a jogalkotó komoly felelősségét.

Mindez később olyan gyakorlat kialakulásához vezethet, hogy amennyibben egy beruházónak valamely műemléki tartozék, alkotórész vagy akár egész épületszárny az útjában áll, akkor csupán megrendeli az épület átsorolását, hozzáigazíttatva a nevesített műemléki értékek körét a saját elvárásaihoz, és gond nélkül bonthat bármit, amit csak akar. A jelen ügyben is leleplező a tény, hogy az építészeti tervek dátumokkal igazolhatóan sokkal hamarabb készen voltak, sőt, engedélyezésre be voltak adva, semmint, hogy megszületett volna az az átsoroló miniszteri rendelet, amely – nem nevesítve a bontandó részeket - végül is lehetővé tette a kívánt bontást. Magyarán az ítélet hamarabb született meg, mint hogy a tárgyalást megtartották volna. Pedig egy esetleges átsorolás csak pártatlan értékmeghatározó szakértői vizsgálat eredményeként, szakmai alapon, objektíven, minden külső kényszer nélkül mehetett volna végbe, nem pedig az építtető igényire szabva, megrendelésre. Mint láttuk, a nekik nem tetsző értékmeghatározó szakértői dokumentációt végül figyelmen kívül is hagyták, vagy ami félőbb, utólag akár meg is hamisíttathatták (ennek lehetősége egyébként a 2018-as értékleltár esetében is fennáll, sőt, erre már példa is akadt, amikor kiderült, hogy az eredeti készítők mit sem tudtak arról, hogy Déry Attila utólag átdolgozta az anyagot). Nyilván az sem véletlen egybeesés, hogy épp azokat az épületrészeket nem tartotta a rendelet nevesítendő értéknek, amelyeket épp bontani akarnak, (úgy, mint a Heinrich-udvar esetében), holott ugyanolyan értéket képviselnek, mint a többi épületrész (egy négyhomlokzatú épületnek miért épp az a homlokzata és azok az udvarai nem értékesek, amelyeket bontani akarnak…).

Kérem, hogy a fentiek értelmében szíveskedjen az Alkotmánybírósághoz fordulni, kérve úgy a konkrét átsoroló miniszteri rendelet, mint a kiemelő kormányrendelet felülvizsgálatát, illetve kérve annak általános kimondását, hogy ez a megrendelésre történő, értékpusztítást eredményező jogalkotási gyakorlat súlyosan veszélyezteti úgy a kulturális örökség elemeinek a fennmaradását, mint a jogbiztonságot. Kérem, hogy a Földművelésügyi Minisztérium bontásának megkezdése ellen is tegyen meg minden szükséges intézkedést, legyenek azok jogi természetűek, vagy történjenek a nyilvánosság igénybevételével.

Emellett kérem, hogy – amennyiben indokoltnak és lehetségesnek tartja – szíveskedjen büntetőfeljelentést is tenni e sorozatos és rendszerszintű visszaélések ügyében."