Nahát! Visszafogott reakció – látványos felháborodás helyett

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nahát! Visszafogott reakció – látványos felháborodás helyett

2017. november 10. - 17:42

 

Szijjártóék egyelőre vizsgálják, s nem akarják kommentálni, hogy az amerikaiak 200 millió forinttal tolnák meg a vidéki sajtót Magyarországon. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

„Szokatlan lépés, tanulmányozzuk a szándékot és a célt, egyelőre nem kívánjuk kommentálni.”

Ezt írta a külügyminisztérium a 444 kérdésére az amerikai kormány magyar sajtópályázatával kapcsolatban. Tegnap írták meg, hogy az amerikai kormány demokráciával és emberi jogokkal foglalkozó hivatala 200 millió forintos pályázatot írt ki a független vidéki sajtó megerősítésére Magyarországon.

Három héttel ezelőtt a Budapesten állomásozó legmagasabb rangú amerikai diplomata, David Kostelancik ügyvivő a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában beszélt arról, hogy milyen gondok vannak a magyar médiával. Többek között azt mondta:

a kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett anélkül, hogy a monopóliumok létrejöttét megakadályozni hivatott szabályozó testület kifogást emelt volna ez ellen. (…)

A közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett.

Kostelancik nyilatkozatát a magyar kormány nagyon a szívére vette. Először Menczer Tamás külügyi szóvivő közleményben, aztán Magyar Levente államtitkár külön sajtótájékoztatón háborgott az amerikaiak szavai miatt, az ügyvivő sajtószabadságos nyilatkozata szerintük kéretlen beavatkozás a magyar belpolitikába.

Ehhez képest most ugye nem arról beszél az amerikai diplomácia, hogy túl nagy a kormány befolyása a vidéki nyilvánosságban, hanem konkrétan 200 millió forintot költenének arra, hogy a fővároson kívül is több embert érjenek el a propagandától független hírek.

Így meglepően visszafogottnak tűnik a magyar külügy első reakciója, ami nem arról híres, hogy kerülné a konfliktust nyugati szövetségeseinkkel.

Ebben annak is lehet szerepe, hogy az amerikaiak 2018 májusa, tehát a magyar országgyűlési választások után adnák a pénzt, és bár a 700 ezer dollár (~200 millió forint) Magyarországról nézve már látható összeg, de azért az Egyesült Államoknak nem igazi tétel. A külügyben azt is mérlegelhetik, hogy ha a 3 héttel ezelőtti Kostelancik nyilatkozatra adott magyar reakciók után az USA-ból már pénzt küldenek, akkor egy újabb látványos magyar felháborodás esetleg nem csak az összeg nagyságát növelné-e, esetleg a támogatás időpontját hozná előbbre.

A vidéki nyilvánosság fideszes leuralásáról például ezt a cikket érdemes elolvasni, vagy megnézni ezt a képet.

gepnarancs.hu

 


;