Navracsics: Az Orbán-kormány igényt tart a hitel részére is az EU-s helyreállítási forrásoknak
A magyar kormány hivatalosan jelezte az Európai Bizottságnak, hogy igényt tart - “folyamodni fog” - az EU-s helyreállítási alap (RRF) hitel részére is - ezt Navracsics Tibor mondta el az atv.hu kérdésére.
A részletekről nyár végéig kell a kormánynak megállapodni a Bizottsággal - közölte a miniszter. Több mint 3000 milliárdról van szó.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter február közepén az Inforádió Aréna című műsorában az EU-s helyreállítási alap (RRF) hitelrészének a magyar igényléséről azt mondta: “afelé tartunk, hogy pozitív választ adjunk”.
Most egy, az EU történetének a tanulságairól szóló konferencia után az atv.hu kérdésére, hogy a magyar kormány hivatalosan benyújtotta-e már az igényét az Európai Bizottsághoz az uniós helyreállítási alap hitel részére is, Navracsics Tibor közölte: igen.
A Bizottság azt kérte tőlünk, hogy jelezzük, hogy váhatóan fogjuk-e majd kérni vagy nem. Jeleztük, hogy igényt tartunk rá, folyamodni fogunk. A részletekről pedig nyár végéig kell megállapodnunk
- mondta el a tetületfejlesztési miniszter.
Az REF hitel része 3300 milliárd forintos EU-s forrást jelent.
Az előzmények
Januárban megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával egy rendelet, ami megteremtette a feltételét, ha a kormány igényt tart a Next GenerationEU helyreállítási alap (RRF) hitel részére is.
Az RRF első, vissza nem térítendő részére benyújtott magyar igényt már tavaly decemberben jóváhagyta az Európai Bizottság és a Tanács, ez 2400 milliárdos tételt jelent - ezt akkor Navracsics Tibor jelentette be.
Brüsszel ugyanakkor még ezt a vissza nem téríntendő EU-s helyreállítási 2400 milliárd forintnyi forrást sem utalta, 27 “mérföldkövet” szabott ‘meg a Bizottság a magyar kormány számára, Navracsics Tibor az Erasmusról tárgyal a Bizottsággal, míg a Varga Judit vezette igazságügyi tárca sz igazságügyi csomagot benyújtotta és azt a múlt héten el is fogadta a parlament - kérdés, hogy a Bizottság biztosi kollégiuma felvillantja-e a zöld lámpát, azaz a politikai jóváhagyását adja-e rá. Ha igen, akkor elindulhat a helyreállítási források vissza nem térítendő része Budapestre.
A kormányhatározat kijelöli Navracsics Tibor és Lantos Csaba feladatait
A korábbi kormányhatározat szerint a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközhöz (RRF) vonatkozásában “egyetért a Magyarország számára rendelkezésre álló hitel felvételével” - de a hitel pontos mértékét az energiaügyi miniszter által kidolgozott részletes szakmai tervek és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalás alapján kell meghatározni.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek kell a Magyarország számára rendelkezésre álló hitel felvétele érdekében szükséges tárgyalásokat lefolytatni “hogy a későbbi mozgástér megőrzése érdekében – a Kormány eltérő döntése hiányában – a teljes rendelkezésre álló hitel felvételéről nyilatkozzon” - szól a korábbi kormányhatározat.
A kormány számára Lantos Csaba energiaügyi miniszternek kell kidolgoznia “a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközben elérhető hitel és a REPowerEU források felhasználását lehetővé tevő részletes szakmai terveket”.
Lassú az EU-s pénzek kihelyezése?
Márciusban Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanakkor szóvá tette az Ecofin ülése előtt Brüsszelben: a múlt évben 4,6 százalékkal tudtuk a gazdaságot növelni, “de ha Magyarország megkapta volna a neki járó európai uniós forrásokat, jóval 5 százalék fölött nőhetett volna a magyar gazdaság!” A pénzügyminiszter szerint “körülményes és lassú” az EU-s helyreállítási források kihelyezése, még csak egyötödét helyezték ki, és 5 uniós ország, - köztük Magyarország - még meg sem kapta ezeket. (atv.hu)