h i r d e t é s

Negyvennyolc szabolcsi településen tart még a kárelhárítás

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Negyvennyolc szabolcsi településen tart még a kárelhárítás

2019. június 29. - 11:18

Negyvennyolc településen folynak még kárelhárítási munkálatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egyre több helyen van ismét áram - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője szombaton az MTI-vel.

A kép illusztráció! - MTI/Varga György

Dudás Szilvia elmondta: körülbelül ötezer fogyasztási helyen nem működik még az áramszolgáltatás, háromszázhatvan tűzoltó dolgozik egyfolytában a csütörtöki vihar okozta károk felszámolásán. A megyei tűzoltók munkáját Baranya, Győr-Moson-Sopron, Zala, Komárom-Esztergom és Vas megyéből, valamint a Vajdaságból, Erdélyből és a Felvidékről érkezett önkénes egységek segítik.

Hozzátette: elsősorban a tetőszerkezetek ideiglenes helyreállítása, a megdőlt, gyökerestül kiborult, épületekre borult fák eltávolítása most a feladat. (MTI)