Nehezíti a kormány a rászorulók jelentkezését a tűzifáért
A DK szerint a kormány szeretné, hogy minél kevesebb rászoruló ember jelentkezne fáért.
Eddig pont úgy alakul a DK árnyékkormányzása, ahogy vártuk. Az árnyékkormány megalakulásáig a mindenre is reagálás volt Gyurcsány pártjának a kommunikációs stratágiája, most pedig egy-egy árnyékkormánytag reagál a kormány döntéseire a "szakterületén".
Ma Varju László, rezsiügyi árnyékminiszter adott ki sajtóközleményt.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón jelentette be még a fűtési szezon kezdete előtt, hogy igényelhető lesz tíz köbméter téli tüzelő az állami erdőgazdaságoktól. Ekkor annyit közölt, hogy az agrártárca és az erdőgazdaságok teszik majd közzé, hol lehet tűzifát vásárolni.
A Borsod megyei Tállyára ma negyven településről érkeztek olyan emberek, akik előre regisztráltak e-mailben, és akiknek most személyesen is le kell adniuk tűzifaigényüket reggel 8 és délután 2 között a helyszínen
– írja közleményében Varju László, a DK alelnöke.
AZ ELLENZÉKI PÁRT SZERINT A KORMÁNY ÍGY AKARJA ELÉRNI, HOGY MINÉL KEVESEBBEN JELENTKEZZENEK FÁÉRT, HISZEN MÁR MAGA AZ E-MAILES REGISZTRÁCIÓ IS PROBLÉMÁS, ÉS SOKAN KIMARADNAK EMIATT AZ AKCIÓBÓL.
A DK-nak készen kell állnia a kormányzásra
A DK szerint egy felelős kormány válságkezelő programmal, adó- és áfacsökkentéssel, mindenki számára elérhető támogatásokkal, kézzelfogható módon segítené az embereket a nehéz gazdasági helyzetben.
Az Orbán-kormány ezzel szemben megnehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévők életét, bürokratikus buktatókat állít fel nekik, megyéken utaztatja át őket. Aki nem tud előzetesen e-mailben regisztrálni, nem tudja vállalni az utazást, az kimarad ebből is. Amíg Orbán van, válság is van, nekünk pedig készen kell állnunk, hogy átvegyük a kormányzást, ha eljön az ideje
– zárta sorait az ellenzéki országgyűlési képviselő. (Index)