h i r d e t é s

Nem fog örülni! Mutatunk két, egymástól látszólag teljesen független hírt!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem fog örülni! Mutatunk két, egymástól látszólag teljesen független hírt!

2017. június 28. - 07:32

Két, viszonylag friss hír a magyar sajtóból! Látszólag nincs egymáshoz a két ügynek semmi, de semmi köze! Pedig van köztük kapocs! Nem is akármilyen, és nem is akárkik kötik össze.

Forrás: szabadpecs.hu

Hétfőtől a sárga és a fehér csekk befizetésekor a postán a személyit és a lakcímkártyát is elkérhetik. Illetve: újabb lehetőséget kapnak egyes sportszervezetek, például a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) arra, hogy eltitkolják, mely cégek utalják az államkassza helyett nekik társasági adójukat.

A két hírnek ugye semmi köze egymáshoz, elvileg, meg látszólag. Az egyik komoly dolgokról szól, gazdaságról, professzionális sportnevelésről, a másik meg a dolgos hétköznapokról, az átlagemberekről, akik időnként sorban állnak a postán. Például, hogy csekket adjanak fel.

A kormány egy nagyobb törvénymódosítás részeként, egy eddig nem igen hangoztatott, nyúlfarknyi szöveget is betett a most elfogadott sporttal kapcsolatos módosítások közé. Ezt követően már nem kell közhasznúnak lennie egyetlen utánpótlás-neveléssel foglalkozó alapítványnak sem, ha szeretne taótámogatást gyűjteni.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint a cél az lehet, hogy egyes támogatott sportszervezeteknek a jövőben se kelljen elárulniuk, kitől kapják a pénzüket. A hagyományos alapítványok ugyanis kisebb mértékű adatszolgáltatásra kötelezhetők, mint a közhasznúak. Ráadásul az Orbán Viktor által alapított, papíron Mészáros Lőrinc által vezetett felcsúti, közhasznú utánpótlás alapítványtól úgy pereltek ki nemrég adatokat, amiket ők nem akartak kiadni, hogy a bíróság a döntésben hangsúlyozta, az adatok kiadását közhasznú szervezetként nem igen tagadhatják meg. A felcsúti alapítvány az elmúlt években 12 milliárd forint taópénzt kapott cégektől. Mestermunka!

Mindeközben törvénybe iktatják, ha valaki sárga és fehér csekket ad fel a postán, akkor a befizetéskor elkérhetik a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját, ellenőrizhetik, hogy kicsoda, kinek, mennyit akar feladni. A pár ezer forintos tételeket is. Mindezt a pénzmosás elleni törvény új rendelkezéseként hozták meg Orbán Viktorék. Tudják, erre miért lehetett szükség? Nem, nem azért mert tudni szeretné a kormány, feladta-e időben a villanyszámlát! Azt egyértelmű, hogy a saját nevén és lakcímén adja fel. Arra is kapja meg. előre kitöltve! Akkor érdekes ez, ha valaki valami miatt nem kívánja megadni az adatait. Nem valós adatot ír a csekkre. Mikor is tesz ilyet az ember? Mármint általában mikor? Ha mondjuk egy civil szervezetnek szeretne adományt juttatni, sárga csekket a postán feladva, ezek jellemzően pár ezer vagy pár tízezer forintos összegek! És esetleg olyan szervezeteket támogatnak ilyen módon átlagemberek (olyanok közülünk, akiknek ezek az elvek még fontosak maradtak), amely civil szervezetek esetleg a közpénzek ellenőrzését tűzték ki célul, vagy a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságának fontosságát hirdetik. Szóval sok olyanhoz van közük, amit ez a kormány nem szeret. Nagyon nem szeret!

Mindkét fenti hír azt sugallja, hogy én, a hatalomban ülő, azt teszek, amit csak akarok. Bármit megtehetek, akár ellenetek is, ami számomra fontos, a saját magam védelmében. Ráadásul valami maszlagra ráfogva, ami elvileg jól hangzik, de egyszersmind messziről bűzlik! Mindkét hír vérlázító, döbbenetesen cinikus, önmagában is. Nemhogy egymás mellé téve, összeolvasva!

 

Szerző: Babos Attila / szabadpecs.hu