h i r d e t é s

Nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Soros

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Soros

2017. november 29. - 10:45

Ahogy az lenni szokott itt az abszurdumok földjén, ha a kormány állít valamit nyugodtan fogadhatunk nagyobb összeggel annak ellenkezőjére. A Nemzeti Nyomozó Iroda nemrégiben közzé tett állásfoglalása értelmében Soros György semmilyen hazánkat fenyegető kockázatot nem jelent.

A már lassan több éve húzódó sorosozás megtette hatását. Mily meglepő egy jobbikos politikus, Mirkóczki Ádám érezte szükségét a kormány propagandájába besegíteni, amikor feljelentést tett a milliárdos ellen.

Egy hónappal később, a mai napon a szervezet nyilatkozott:

„A nyomozók egy hónapig fontolgatták, hogy mi legyen, végül úgy döntöttek, hogy nem indítanak nyomozást az ügyben, és elutasították a feljelentést. A rendőrség erről szóló leveléből a Magyar Nemzet idéz. Többek között arra jutottak, hogy

Soros véleménye a migrációról „nem tekinthető erőszakos, fenyegetéssel járó cselekmény előkészületének”.

Javaslatait elsősorban az EU-nak fogalmazta meg, így közvetlenül hazánkra nézve nincsenek utasításai sem.

Eddigi publikációi nem vetik fel a gyanúját, hogy másokat erőszakos magatartásra buzdítana.

A fideszesek vádjai csak szubjektív vélemények, nem valódi bűncselekményre utalnak.

Mirkóczki szerint mostantól hivatalos rendőrségi irat van arról, hogy a fideszesek hazudnak.” eddig a 444 cikke.

Nincs ebben semmi meglepő, a kormány és hívei számára ezek után is Soros lesz a sátán maga, ugyanakkor egy érdekes tanulságot megenged leszűrni az eset. Annak tükrében, hogy az úgy nevezett Soros-terv a kormány és első sorban Orbán Viktor szellemi terméke, a kezdetektől tudni lehetett, hogy semmi köze nem lehet a valósághoz.

Hogy mindennek dacára a miniszterelnök fanatikus hívei a mai napig szerelmetes áhítattal tekintenek vezérükre csak azt bizonyítja, hogy a személyi kultusz ismételten fontosabbá vált a tények puszta ismereténél.

Különös, hogy míg Soros Györgyről tudni lehet, hogy nem jelent semmiféle kockázatot, ugyanez aligha mondható el Orbán Viktorról, aki az egyetlen miniszterelnök a rendszerváltást követően, akit nem világítottak át.

Ily módon, ha bármi fel is róható a milliárdosnak az az,hogy olyan politikus növendékeket támogatott, akik arra használták megszerzett képesítésüket, hogy meggátolják a demokrácia létrejöttét Magyarországon.