h i r d e t é s

Nem vizsgálják Rogán vagyonnyilatkozatát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem vizsgálják Rogán vagyonnyilatkozatát

2017. január 10. - 13:11
0 komment

A vizsgálatot Juhász Péter és még 108 ember kérte - elutasítva.

Forrás: index.hu

Juhász Péter és 108 társa általi kezdeményezések nyilvánvalóan alaptalanok, mert azok nem felelnek meg a vagyonnyilatkozati eljárásban meghatározott alapvető feltételeknek

− írta a mentelmi bizottság az elutasító határozatában - írja az Index.

Juhász Péter, az Együtt politikusa 2016 novemberében kezdeményezte vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Rogán Antal ellen, majd december 8-ig még 108 ilyen beadvány érkezett. Dr. Vejkey Imre, a mentelmi bizottság elnöke egyesítette az ügyeket.

Juhászék azt írták: „Az eljárás megindítását megalapozza a közelmúltban nyilvánosságra került információ, amely szerint a Rogán Antal (rész)tulajdonában lévő balatonlellei ingatlanon nagy értékű felújítási munkálatokat végeztek 2015 ősze és 2016 tavasza között. Az Átlátszó  részletesen beszámolt  arról, hogy milyen kívülről is szemmel látható munkát végeztek el (...) a munka költségei több millió forintba kerültek (...) A képviselő úr 2014 végén és 2015 végén tett vagyonnyilatkozatában nettó pénzügyi vagyona gyakorlatilag változatlan: megtakarítása és tartozása különbsége érdemben nem változott. Ebben az időszakban – és azóta is – a képviselő úrnak jövedelme kizárólag a képviselői és miniszteri megbízásából származott. Így tehát a közölt adatok alapján nem látható, hogy milyen forrásból fedezte a képviselő úr a felújítási költséget".

Juhász szerint tehát felmerül a gyanú, hogy a vagyonbevallás nem fedi a valóságot.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága szerint azonban a kezdeményezés alaptalan. Azt írják: „A kezdeményezések nem tartalmaznak a vagyonnyilatkozatok konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítást, amely konkrétan megjelölné a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát, egyébként sem a vagyonnyilatkozat tételére vonatkozó jogszabály, sem pedig maga a vagyonnyilatkozati nyomtatvány ingatlan felújításra, karbantartásra vonatkozó munkálatokra bejelentési kötelezettséget nem ír elő illetve nem tartalmaz.”

A bizottság hozzáteszi, hogy a vagyonnyilatkozati-tételi kötelezettség egyébként sem az anyagi számonkérést, hanem a transzparenciát (átláthatóságot) szolgálja. A mentelmi bizottságnak pedig törvény szerinti meghatározott feladata van, nem csinálhat olyat, ami nem hatásköre. Majd hivatkozott a korábbi hasonló ügyekre, ahol a korábbi elnökök szintén elutasító határozatot hoztak a hasonló beadványoknál.

A bizottság egyébként Juhászék beadványa után felkérte Rogánt, hogy nyilatkozzon, aki meg is tette. Azt írta, Juhász egy olyan ingatlan kapcsán kezd vagyonnyilatkozati eljárást vele szemben, amely a vagyonnyilatkozatában szerepel. A nyilatkozatot a törvénynek megfelelően töltötte ki, Juhász pedig olyan információkra kíváncsi, amelyekre a vagyonnyilatkozat nem tér ki, tehát arra nem is kell válaszolnia. Ezek a kérdések nem tartoznak a mentelmi bizottság feladatai közé, írta Rogán; a mentelmi bizottság elnöke, dr. Vejkey Imre által jegyzet határozat pedig meg is állapítja, ez nem feladata a mentelmi bizottságnak.

index.hu