h i r d e t é s

Két nap alatt egy euró 16 forinttal lett drágább: Az Orbán-kormány mélyen hallgat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Két nap alatt egy euró 16 forinttal lett drágább: Az Orbán-kormány mélyen hallgat

2022. július 06. - 18:50

Ismét csúnyán alulmúlta önmagát szerdán a forint: a 407 forintos hajnali indulás után kora délutánra előbb a 414, majd percek múltán már a 416 forintos euróárfolyamot is átlépte a magyar deviza.

Ha ez így folytatódik – két nap alatt 16 forinttal lett drágább egy euró -, valóban nincs messze az egyes elemzők által az év végére jósolt 450 forintos euróárfolyam. Az Orbán-kormány mélyen hallgat, és egyelőre nem is nagyon látszik olyan kapaszkodó, ami a közeljövőben tartósan erősíthetné a forintot. Így valószínűleg fel kell készülni arra, hogy az idei nyarat a 400 forint feletti euróárfolyam árnyékában kell átvészelniük a magyaroknak. Sőt, azzal is meg kell barátkozni, hogy a kedvenc nyaralóhely fizetőeszköze sem volt még soha ilyen drága nekünk: a horvát kunáért már 54,5 forintot kell fizetni.

A kiindulópont továbbra is változatlan: a forint utóbbi hónapokban zajló mélyrepülése alapvetően az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának, és konfliktuskereső külpolitikájának köszönhető. Emiatt a régióban, de mondhatni az egész világon fokozatosan a legelutasítottabb fizetőeszközzé vált a forint. A befektetőket továbbra is aggasztja a magyar kormány vitája az uniós forrásokról, ami miatt elzáródhatnak a pénzcsapok; a különadók kivetése, és a rendeleti kormányzás, ami kiszámíthatatlanná teszi a hazai gazdasági környezetet; az erőteljes függés az orosz energiától, a magas infláció, illetve a magas államadósság. Mindezek a hatások már egy alapvetően is gyenge forintra zúdultak rá, így a jegybank hiába emeli egyre magasabbra az alapkamatot, az csak ideig óráig tudja erősíteni az árfolyamot. Így, ha a nemzetközi hangulat romlik, azt elsőként a magyar deviza érzi meg. Ennek lehetünk tanúi most is, és ezért értékelődik le a forint gyakorlatilag most már az összes devizával szemben.

A nemzetközi piacokon most nagy a bizonytalanság, az emelkedő gázár miatti recessziós félelmek táplálják a befektetői pesszimizmust, így a ők a legstabilabb eszközök felé fordulnak.

Ez nyilvánvalóan nem a forint, és az elsősorban Európára kiható háborús következmények miatt nem is az euró. Sőt: valójában az összes kockázat a dollárt erősíti. 

Az amerikai fizetőeszköz így már év eleje óta folyamatosan erősödik az uniós devizával szemben. A fenti folyamatok és félelmek a napokban felerősödtek, így a dollár két évtizede nem volt ilyen erős az euróval szemben, mint most. A forint árfolyamán is durva nyomot hagy a dollár erősödése: kora délután 408 forint felett is járt az amerikai deviza, holott egy hónapja napja még 365 forintot kértek egy dollárért.

Magyarország kormánya megegyezne az Európai Bizottsággal, megszűnne a jogállamisági eljárás, és felszabadulnának az uniós források, az – a złotyt erősítő lengyel megállapodáshoz hasonlóan - támogatást jelentene a forintnak. A megállapodással kapcsolatban Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős miniszter adott némi fogódzott. Az ATV kedd esti adásában azt mondta, szeretnék intenzívebbé tenni a tárgyalásokat, hiszen a helyreállítási pénzekről az idén kell megállapodni, különben az összeg 70 százalékát elveszti Magyarország.  Navracsics Tibor bízik benne, hogy ősszel meg tud állapodni Magyarország az Unióval. Van politikai akarat rá, a kormány pedig több ponton, például a közbeszerzési szabályok módosításával is hajlandó hozzájárulni a megegyezéshez - mondta. Szavaiból az is kiderült, hogy – a kormány eddigi állításaival szemben - az úgynevezett gyermekvédelmi törvénynek semmi köze nincsen a befagyasztott uniós pénzekhez.

A miniszter szavai azonban szemmel láthatólag nem tudták megnyugtatni a befektetőket, így a forint árfolyama szerdán is folytatta zuhanórepülését.

Késő délután végül megszólalt a jegybank is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az egyhetes betét kamatának megemelésével határozottan reagál az elmúlt napokban kialakult pénzpiaci helyzetre, amely növeli az inflációs kockázatokat és egyértelműen veszélyezteti az árstabilitást - válaszolta Virág Barnabás, az MNB alelnöke az MTI kérdésére. Hozzátette, a jegybank az eszköztár minden elemével folyamatosan készen áll beavatkozni az árstabilitás biztosítása érdekében.

A nyilatkozat hatására rögtön erősödni kezdett a forint, és 412 forint környékére ment vissza az euró, 404 forint körüli értékre pedig a dollár árfolyama. A kormány ma ülést tartott, mégsem érkezett egyetlen nyilatkozat sem a kabinet részéről a mélyrepülésben lévő forint megsegítésére. Sőt, az elmúlt napokban kifejezetten kerülték a kérdést: bár a kormányszóvivő és egyes miniszterek többször is nyilatkoztak gazdasági ügyekben, a rohamosan gyengülő forintról nem tettek említést. (Népszava)