A film egyik fő forrása Nyiszli Miklós visszaemlékezése: az erdélyi magyar orvos az akkor Breslaunak hívott Wrocławban kapott orvosi diplomát, majd miután Auschwitz-Birkenauba deportálták, Mengele mellé rendelt boncolóorvosként élte túl a tábort. Hetven éve jelent meg először a visszaemlékezése, ami a világon elsőként mutatta be részletesen a Sonderkommandóba beosztott, a krematóriumok poklában élőhalottként dolgozó foglyok életét – a filmbeli orvost róla mintázták.

„Nem szanatórium, ahova viszem, de egész tűrhető helyzete lesz” – szólt hátra a kocsiban dr. Mengele. Szövevényes drótkerítések között, szigorúan őrzött kapukon át vezetett az út, el a zsidórámpa mellett, egészen egy vaskapuig. Odabent tágas, zöld pázsittal borított udvar, homokos utak, zöld fenyők és egy hatalmas, tűzokádó kémény fogadták az A-8450 számú KZ-, azaz koncentrációs tábor-foglyot.

„Készen van a szoba?” – vetette oda az őröknek Mengele, aki Nyiszli Miklóst nem kivégezni, hanem boncolni vitte az épületbe. Nem sokkal korábban ő is a rámpánál szállt ki a vagonból, orvoskollégáival, szülőkkel, gyerekekkel együtt. A gótbetűs Auschwitz-felirat, amit kilesve megláttak, akkor még nem mondott semmit. Az őrök azt mondták, a rend kedvéért visznek mindenkit fürödni, utána újra összekerülnek a családok.

Korrigáltam a sorsot

Nyiszli az érkezés után rövid ideig Monowitzban (Auschwitz III) dolgozott. A foglyok itt a szintetikus gumit és műbenzint előállító Buna Werke gyárat építették. Mengele látóterébe akkor került, amikor az SS-tiszt olyan német egyetemen végzett orvost keresett a foglyok közt, aki ért a törvényszéki orvostanhoz. Az 1901-ben Szilágysomlyón született Nyiszli tizenöt évvel korábban diplomázott a breslaui Frigyes Vilmos Egyetem orvosi fakultásán, tíz évig élt Németországban, mint diák, majd mint orvos. (Wrocław, magyarosan Boroszló az egyik legrégibb lengyel város, ekkor a Német Birodalomhoz tartozott).

Kilépett a sorból, bemondta a nevét. Mengele kikérdezte, félrevonta, és személyesen vitte el a táborirodába. Nyiszli azt remélte, egy hadbavonult német törvényszéki orvosnak keresnek helyettest valahol – ehelyett lett Mengele boncolóorvosa a birkenaui krematóriumban.

A megsemmisítőtábor működésének hétköznapjaiba egy civilben bankrabló barakkfelügyelő avatta be. „Azok után, amiket tőle hallottam, elégedettség tölt el, hogy volt bátorságom a sorsot korrigálnom. Vállaltam a dr. Mengele által kívánt feladatot. Orvosi pozícióba kerültem” – emlékezett vissza.

Auschwitz-Birkenauban Sonderkommandónak (azaz a különleges osztagnak) a krematóriumok személyzetét nevezték. Az osztag szinte kizárólag zsidókból állt, tagjai jó ellátást és civil ruhát kaptak, cserébe borzalmas munkát végezték, ők égették el a gázkamrákban meggyilkoltak hulláit.

„A krematórium területét nem hagyhatják el, s négyhavonként, midőn már sok titoknak ismerőivé válnak, likvidálják őket. Eddig így járt minden Sonderkommando, amióta a KZ fennáll. Nem is került ki senki e borzalmas épületekből, aki a világnak hírt adott volna arról, ami az épületek falain belül már évek óta történik” – írta Nyiszli, aki miután SS-orvosok előtt sikeresen elvégzett több próbaboncolást, orvosként maga is tagja lett a Sonderkommandónak. Szállást a II. számú krematóriumban kapott.

Törpék, ikrek és az uralkodásra hivatott faj

A szoba, amit Mengele kért, készen volt. Nyiszli szavaival felüdülés volt a bársonyterítő, a szép szőnyegek, a fenyőfaágy és szekrény. Mellette modern boncterem, három mikroszkóp, legújabb kiadású szakkönyvek. A kórbonctani laboratóriumban, mely Mengele kezdeményezésére létesült,

a hullaanyag sehol máshol elő nem forduló bőségben állt rendelkezésre.

Az SS-orvosszázadost különösen a törpenövésűek és az ikrek érdekelték, legtöbb kísérleti alanya magyar zsidó volt. Az ikervizsgálatok célja az uralkodásra hivatott felsőbbrendű faj szaporodásának segítése volt: minél több német nő szüljön a jövőben ikreket, benépesítve az alsóbbrendű fajok országait – ehhez az élve elvégzett vizsgálatok után kiemelten fontos volt az egyszerre megölt ikrek kórbonctani összehasonlítása.

A nyomorékok és törpék jól preparált csontvázai népek kipusztításának szükségességét lettek volna hivatva igazolni. A kísérletek túlélői a mai napig feltűnnek holokausztperek tanúiként, ép ésszel felfoghatatlan kínzásokról számolva be. Nyiszlitől Mengele mindenben aprólékos és precíz munkát várt, de a halál okát következetesen meg kellett hamisítania. Az eredményeket és a mintákat a neves berlini Antropológiai, Örökléstani és Eugenikai Intézetbe továbbították.

Nem voltam alázatos fogoly a boncteremben

Vági Zoltán, az ELTE történésze, a Saul fia szakértője szerint a magyar orvos visszaemlékezése egészében teljesen hiteles, bár részleteiben néha pontatlan: Nyiszli a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság előtti első beszámolójával ellentétben könyvében például nem ír a Buna-gyárban töltött időről. Visszaemlékezésében viszont részletesen ismerteti a Birkenauban zajló tömeggyilkosságot, a könyvben leírtakat számtalan más forrás megerősíti – még akkor is, ha például a krematóriumok föld alatti vetkőzői nem 200, hanem 50 méter hosszúak voltak.

Nem is várhatunk tőle tökéletes pontosságot, fogoly volt, nem méricskélhetett kedvére egy collstokkal.

Az nem kérdés, hogy Nyiszli a Sonderkommandóban privilegizált helyzetben volt. Orvosként viszonylag szabadon mozoghatott a négy krematórium között, pótolhatatlan tudású munkaerőnek számított. „A boncteremben és a krematóriumban nem az alázatos KZ fogoly szerepében, hanem akárcsak egy orvosi konzíliumon, mint egy teljesen egyenrangú orvos magyaráztam és védtem saját álláspontomat, vagy cáfoltam meg kifejtett nézeteit” – írta Nyiszli Mengeléhez fűződő viszonyáról. Szerinte kimért, határozott fellépésének köszönhette, hogy egy szakmai vita során Mengele még cigarettával is megkínálta. Sőt, gúnyverset szavalt neki az epekőről, és horribile dictu egyszer köszönt is.

De ami a legfontosabb: három hónap után engedélyezte, hogy megkeresse a családját, akiknek a tömeggyilkosságról egy szót sem szólhatott. Egy krematóriumi SS segítségével, akit korábban kigyógyított a tüdőgyulladásból, meleg ruhát és ételt csempészett feleségének és 15 éves lányának. Amikor közeledett a szelekció, száz cigarettáért azt is elintézte, hogy beosszák őket egy hadiüzembe menő transzportba, így menekültek meg a gázkamrától.

Sonderkommandós volt, mégis kívülálló

Nyiszli könyve először 1946-ban, alig egy évvel a háború után jelent meg. „Azért egyedi, mert elsőként számolt be szemtanúként a holokauszt lényegéről. Néhány túlélőtársa lengyel és orosz hatóságok előtt tett tanúvallomását leszámítva évtizedekig ez volt az egyetlen hiteles forrás a Sonderkommandókról. Az ott szolgálókat sokan még a zsidó közösségen belül is kollaboránsnak tekintették. Egy csoport görög zsidó megtagadta a hullák égetését. Azonnal lelőtték őket. Mások öngyilkosok lettek. A többség igyekezett életben maradni, de az életösztön, nem bűn.” 

Nyiszli azért mert kiállni a nyilvánosság elé, mert kívülállónak számított: társaival ellentétben nem vett részt a hullák elégetésében

– összegzett Vági Zoltán.

A sonderkommandósok, mint Nyiszli is leírja, foglyok százait segítették önzetlenül élelemmel és gyógyszerrel. Folyamatosan tájékoztatták a tömeggyilkosságról a tábori ellenállási mozgalmat. Titokban lefényképezték a hullák égetését, többen naplót vezettek, visszaemlékezéseket írtak, amit elástak a krematóriumok közelében.

Ezekre a forrásokra éppúgy támaszkodtak a Saul fia alkotói, mint Nyiszli könyvére és több tucat sonderkommandós tanúvallomására. Mindent több forrásból ellenőriztek, hogy a teherautók rendszámától az orvosi iroda berendezésén át a krematórium vetkőzőjében lévő feliratokig minden hiteles legyen.

A film valós körülmények között játszódó, elemeiben fikciós történet.

Különösebb spoilerezés nélkül Nyiszli könyvének egyik kulcsmomentuma a gázkamrát csodával határos módon túlélő 16 éves erdélyi zsidó lány története, melyet más források is megerősítenek. Néhány injekció, egy vastag kabát és egy kis húsleves hatására magához tért. Azért maradhatott életben, mert az embertömeg alján az arca a nedves padlóhoz nyomódott, így nem tudta a gáz megfojtani. De Nyiszli hiába érvelt, Muhsfeldt SS-törzsőrmester, a II. krematórium parancsnoka attól tartott, a lány túl fiatal ahhoz, hogy ne fecsegje ki a gázkamrák titkát. Negyedórán belül tarkón lőtték a kazánterem előcsarnokában.

Életben hagyták a felkelés után

„Bizonyosat nem tudtunk, de szinte tapinthatóan éreztük a halál közelségét” – írja Nyiszli azokról a napokról, amikor a Sonderkommando az egész Auschwitzra kiterjedő felkelésre készült. Az egyik hadiüzemből zsidó női foglyok segítségével lőszert csempésztek. Azt tervezték, hogy a Visztulán átkelve csatlakoznak a partizánokhoz.

Végül 1944. október 7-én, egy szelekció alkalmával a Sonderkommando fellázadt. Baltákkal, kövekkel, barkácsolt Molotov-koktélokkal támadtak az SS-ekre. Hármat megöltek, tucatnyit megsebesítettek, az egyik krematóriumot felgyújtották, több százan kitörtek a szögesdrótot átvágva. A túlerő hamar felülkerekedett, az SS aznap 451 sonderkommandóst ölt meg. Az orvosokat Mengele emelte ki a tarkólövésre váró sonderesek közül: „Menjen, mossa le magát és dolgozzon tovább!” – mondta Nyiszlinek. 

Majd amíg a túlélők elégették elesett rabtársaikat, Nyiszli elsősegélyben részesített két SS-altisztet, akik pár órával korábban még puskaaggyal ütötték a földön.

„Mein Freund! Es geht immer weiter, immer weiter!” Barátom, ez így megy tovább, egyre tovább – mondta Mengele, amikor Nyiszli arról kérdezte, meddig tartanak a megsemmisítések. Néhány hét múlva, egy újabb szelekció idején újra Mengele vetette ki az orvosokat a halálraítéltek közül.

Hullák százait nyitottam fel egy lángeszű, egyben csendesen őrjöngő orvos parancsára, hogy hamis teóriákra épített tudomány profitáljon a gáz- és máglyahalálba küldött milliók tömegéből.

„Nyomorékok és törpék hulláit dugtam klórmeszes fürdőkbe, vagy főztem napokig, hogy tiszta csontvázak kerüljenek a III. Birodalom múzeumaiba” – írta Nyiszli visszatekintve.

Erőltetett menet

Ahogy a front közeledett, Mengele is elmenekült. Megkezdődött Auschwitz kiürítése, a zűrzavarban az SS megfeledkezett a Sonderkommando kivégzéséről. Az utolsó kilencven-száz sonderes, köztük Nyiszli, elvegyült az egyik halálmenet foglyai között. Étlen-szomjan gyalogoltak napokon át a hóban. A németek később észbe kaptak, és Mauthausenben kilépésre szólították a birkenaui Sonderkommando tagjait – a legsötétebb titkok tudóit. Senki sem mozdult. Nyiszli innen Melkbe, majd az ebensee-i lágerbe került, ami 1945 májusában szabadult fel, feleségét és lányát Bergen-Belsenben érte a felszabadulás.

Könyve végén azt írta: orvosi hivatását folytatja, de nem boncol soha többé. A nürnbergi perben is megszólalt, mint tanú, mielőtt visszaemlékezéseit könyvben kiadta. Üzemi, majd kórházi orvosként dolgozott haláláig, 1956-ig. Talán magának is szólt az a pár sor, amivel a borzalmakba szó szerint beleőrülő kollégájáról, a szombathelyi dr. Görög Dénesről emlékezett meg: „Szegény barátom! Te törékeny testű, halk szavú, finom lelkű, nagy tudású orvos, ki betegek gyógyítása helyett a Halál szolgálatába zuhantál, és lakója vagy birodalmának.″

Olyan tragédiáknak és borzalmaknak vagy hosszú hónapok óta szemtanúja, miket emberi agy nem foghat fel és nem él ember, ki elhiszi.

index.hu