Azt gondolná az ember, hogy az ellenzéki pártok azt követően, hogy egy illegitim (lényeges jellemző) törvény keretrendszerén belül ekkorát nyaltak, levonják a kellő konzekvenciákat. Állításuk szerint akkor erre is készültek. És aztán az Összefogás véget is ért. Az ellenzéki pártok újabb négy éven keresztül keresték a pozícióikat.

Holott tudhatták, hogy egy frissiben létrejött egység megerősítésével többre mentek volna, mint a szavazóbázis teljes szétforgácsolásával. Miért nem? Miért kellett külön utakra lépni? Amikor az is tudható volt, hogy a Fidesznek ehhez stratégiai érdeke fűződik.

Nem állítjuk természetesen, hogy ez teljességgel szándékos lett volna, de a tény, hogy az ellenzéki csoportosulások (pártszimpatizánsok, aktivisták stb) akkor is egymást tépték, arra enged következtetni, hogy az egyes pártok kommunikációja nem volt kifogástalan. Sőt e pártok elmulasztották sulykolni azt a körülményt – akár minden nap – hogy a viszály szítása ellenzéki körökben a Fidesz egyik mesteri módszere.

A kérdés 2014-ben annyi volt, hogy egy, a Fidesz által írt választási törvény keretein belül van-e esélye akár egyetlen egységes tömbnek is nyerni a választáson? Tudjuk az eredményt. 2018-ban arra kellett rájönnünk, hogy külön utakon, csak gyengébb lett az ellenállás.

Eddig az ellenzéket érintő kritika.

Ami pedig a teljes képet illeti. Rengeteg híresztelés és kétségbeesett, de el nem hanyagolható felvetés merült fel az idei választás kapcsán. Amit csak megerősített a Választási iroda azon lépése, hogy majdnem az eredményhirdetésig visszatartották a részadatokat. Mégpedig a választási törvényre hivatkozva. Aminek Tóth Zoltán, választási szakértő álláspontja szerint nincs ilyen kitétele.

Ezek után az, hogy szinte ugyanazt az eredményt kaptuk mint 2014-ben (az eltérések, csak „kozmetikai korrekciónak” tűnnek) megerősít minket abban, hogy a választás tisztasága hagy kívánnivalót maga mögött.

Éppen ezért a Civilhetes is vállalja, hogy kísérletet tesz a választás körüli gyanús esetek felderítésére.