Tovább kéreti magát a nyárias idő: borús, esős, szeles időre számíthatunk
Kedden délelőtt a több-kevesebb napsütés mellett gyakran megnövekszik a felhőzet, szórványosan lehet kisebb eső, zápor. - írja az Időjárás.hu.
Délután többször lesz erősen felhős az ég, de emellett hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt. Ismétlődő jelleggel alakulnak ki záporok. Élénk, nyugaton erős lökésekkel kísért északnyugati szél mellett 12, 18 fok közötti csúcshőmérsékleteket mérhetünk.
Orvosmeteorológia
Kedden fokozatosan gyengülnek az előző napi front által kiváltott tünetek, de élettanilag nem alakul sokkal kedvezőbben a nap. A vérnyomása is ingadozhat, és a feje is fájhat. - írja a meteoklinika.hu
Kedden újabb front nem érkezik, de a korábbiak még nagyban meghatározzák a napi élettani helyzetet. Az érzékenyek körében még mindig előfordul görcsös fejfájás, illetve izomgörcsök is, utóbbi inkább csak délelőtt lesz jellemző. Amennyiben az érintettek közé tartozik, fogyasszon több folyadékot a nap folyamán. Emellett keringési problémák, vérnyomás-ingadozás is felléphet, rosszullét jelentkezhet. A közérzete minden bizonnyal estétől csak átmenetileg kezd javulni, jelentősen nem mérséklődnek a tünetek.
A csapadék, majd az érkezett 10-15 fokkal hűvösebb levegő hatására az ízületi panaszok is felerősödhetnek, a változóan felhős időben kellemetlenebb napban lesz részünk. Az élénk szél által érintett tájakon nyugtalan, ingerlékeny lehet, könnyen elveszítheti a türelmét akár egy-egy kisebb probléma kapcsán is. Ez a hirtelen jött, és egyben tartós időjárás-változás kellemetlen közérzetet, nyomott hangulatot okozhat. Fontos tudni, hogy az időjárás okozta problémáink esetében is fordulhatunk szakemberhez, mert létezik segítség. Nem kell az időjárás okozta problémáktól szenvednie.
Jó hír a frontra kevésbé érzékenyeknek, hogy a felfrissült időben javul a koncentrálóképesség, ennek következtében a teljesítőképessége is jobb lesz. Délen a napsütés hatására kellemesen alakul a komfortérzet, azonban átmeneti ingerlékenység előfordulhat még errefelé is. A szabadtéri tevékenységek során ingadozó hőérzetre készüljön, különösen akkor, ha a keleti országrészben, illetve a főváros térségében tölti a napot.
A pollenterhelés csak átmenetileg mérséklődött: allergiásként ma ugyan csupán enyhébb tüneteket tapasztalhat, a következő napokban azonban ismét növekedés várható a pollenkoncentrációban. Ha a pázsitfüvekre, akkor a hétvége előtt csak közepes, a hétvégén viszont már intenzív panaszokkal számoljon.
A kitisztult időnek hátulütője is akad: a napos tájakon a déli órákban általában az erős tartományban alakul az UV-sugárzás, a felhősebb vidékeken azonban nem számottevő.
A közlekedést többfelé nedves, vizes útszakaszok, vízátfolyások nehezíthetik, napközben pedig az élénk szél is zavaró lehet – utóbbi inkább a kerékpáros közlekedést akadályozhatja. A reflexek tompák lesznek, a figyelmetlenség miatt szintén fokozódik a balesetveszély!
Vezető tünetetek a mai napon: légúti panaszok, keringési panaszok, vérnyomás-ingadozás, fejfájás.
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.