Vasárnap a Szentgyögymezői Olvasókörben I. Kovács Vilmos sakkverseny gyermekeknek
Az Esztergomi Sakk Club, Szobi Tibor, Kondár Béla mellett a tavaly tragikus körülmények között elhunyt Kovács Vilmosnak is emléket állít.
A Szentgyörgymezői Olvasókörben augusztus 25-én, vasárnap 9 órától várják a versenyezni akaró gyerekeket két csoportban. Bárki indulhat. Az A csoportban a 2003. január 1., a B csoportban 2008. január 1. után születettek gyerekek ülhetnek asztalhoz.
Nevezési díj nincs, kupákat, érmeket és tárgydíjakat a legjobbak kaphatnak, oklevél viszont mindenkinek jár.
Azokat a gyerekeket is várjuk, akik szeptembertől esztergomi sakkiskolások szeretnének lenni, Szabó Márton Mihály fide mester, Döbrőssy Gáborné és Kovács Géza várja az új tanulókat.
Kovács Vilmos az Esztergomi Sakk Club játékosa volt, a 2000-es évek után a fiatalokat tanította sakkozni városunkban. A legjobb eredményeit a számítógépek és a sakkprogramok előtti időszakban érte el, a 70-es évek végén és a 80-as évek elején levelezési sakkban magyar döntős volt. A sportbaráti kapcsolatokért rengeteget tett, Párkány majd Kőhídgyarmat játékosa volt a Duna másik felén.