h i r d e t é s
Az Esztergomi Sakk Club megkezdte vasárnap a szereplését a nemzeti bajnokságban. Jelentősen megerősített városi egyesületünk Esztergomban 9,5-2,5 arányban verte a budapesti Városháza Akadémiát.
Hatvankét éves korában elhunyt Kállai Gábor nagymester, magyar bajnok sakkozó, edző, volt szövetségi kapitány.
Az Esztergomi Sakk Club vasárnap NB II-es rangadót játszott Budapesten a BEAC I. Barcza otthonában.
Az Esztergomi Sakk Club vasárnap a Szentgyörgymezői Olvasókörben a Pátyi SE csapatát fogadta.
Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke szerint mivel Magyarország száz éve sakknagyhatalomnak számít, ezért jó eséllyel pályázhat a 2024-es sakkolimpia megrendezésére.
Az Esztergomi Sakk Club, Szobi Tibor, Kondár Béla mellett a tavaly tragikus körülmények között elhunyt Kovács Vilmosnak is emléket állít.
Vasárnap 9 órától Esztergomban a Babits Mihály Iskolában rendezi az Esztergomi Sakk Club hagyományos sakkversenyeit felnőtteknek és gyerekeknek. Bárki indulhat, várják a Duna mindkét oldaláról szeretettel a sakkozni vágyókat.
Polgár József felhívása - Szentgyörgymezői Olvasókör felhívása
Esztergomból két ifjúsági versenyző jutott ki a sakkvilágbajnokságra, mert megnyerték a magyar korcsoportos egyéni sakkbajnokságot.
Szabó Márton Mihály szenzációs formában sakkozik Budapesten!
Dalai most újra a slágerlistákra kerültek, az énekes zenei pályája pedig második aranykorába lépett. A zenész nemrég Molnár Szabolcsnak adott interjút a Sztárportré című műsorban.
A sakktörténelem legjobb női játékosa 2014-ben vonult vissza, és azóta talán még elfoglaltabb, mint addig. - írja az mno.hu.
November 6-án hétfőn az Esztergomi Sakkiskolában ( Kiss János Altábornagy út 24.) intenzív haladó kurzus indul 5-8 éves gyerekeknek Ádám Olga tanárnő vezetésével.
FIDE mesteri fokozata elérése kapcsán elismerésben részesítette Esztergom Város Önkormányzata Szabó Márton Mihály sakkozót, akit ez alkalomból a polgármesteri hivatalban fogadtam február 28-án.
A következetes, építő, kitartó munka beérőben, de sakkozóinknak meg kell küzdeni M. T. nevezetű polgármester itt hagyott embereivel és az agyhallottakkal. Van belőlük bőven még mindig Esztergomban.
Kapkodjuk a fejünket, jobbnál jobb eredmények érkeznek sakkozóinkról.
Olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes, világbajnoki kihívó, volt világbajnok nagymester is Budapest vendége lesz az októberi nemzetközi sakkgálán.
1801 és 2013 között játszott meccsek adatait dolgozták fel egy agyzsibbasztó oldalon - írja a 444.
Vitát váltott ki Szaúd-Arábiában, miután a legfőbb vallási vezető a muszlimok számára tiltottnak nevezte a sakkozást, ami megítélése szerint időpocsékolás és egyben pénzpazarló tevékenység.
Egy miniszterről általában akkor szoktak beszélni, ha tesz valamit. De sokatmondó tud lenni az is, hogy a szabadidejében mit nem tesz egy politikus.