h i r d e t é s

NOlimpia - Még négy nap

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

NOlimpia - Még négy nap

2017. február 13. - 12:35

Lehet tippelni, hogy melyik nyílik meg előbb: a Schmidt Mária szakmai vezetésével régóta üresen álló Sorsok Háza, vagy a szomszédságába szánt médiafalu, amit a jó eséllyel soha meg nem valósuló budapesti olimpiára építenének?

Ferenczi István, az LMP országos elnökségi tagja átadja Bene Viktornak, a Momentum Mozgalom aktivistájának az aláírásokat – Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A VIII. kerületi önkormányzat Kocsis Máté fideszes polgármester vezetésével a közelmúltban támogatásáról biztosította az olimpiai pályázatot, így azt is, hogy a volt Józsefvárosi pályaudvar területének egy részén médiafalut hozzanak létre. A javaslat időközben átment a fővárosi közgyűlésen is.

A megálmodott olimpiai faluval új szomszédot kapna a Sorsok Háza, amely szintén a volt Józsefvárosi pályaudvar helyén található. A holokauszt áldozatainak emlékére emelt központ a „terrorházás” – a Figyelő megvásárlása óta laptulajdonos – történész, Schmidt Mária szakmai vezetésével működik. Illetve: nem működik. A monumentális épület az eredeti tervekhez képest jókora csúszással ugyan, de már csaknem két éve elkészült. Az emlékezetpolitikai viták miatt azonban máig nem nyitott meg.

A kormány ahhoz köti az átadást, hogy Schmidt Mária és a zsidó szervezetek jussanak közös nevezőre az emlékközpont tartalmi kérdéseiről. Hosszú hónapok óta se kép, se hang. Nemhogy a megállapodásnak, még annak sincs jele, hogy egyáltalán egyeztetnének. A Népszava kormányzati forrásból úgy értesült, hogy semmilyen fejlemény nincs az ügyben.

Arra végképp nem lehet mérget venni, hogy megvalósul az olimpiai médiafalu. Ehhez először is az kellene, hogy Budapest elnyerje a 2024-es világjátékok rendezésének a jogát. Az esélyek nem a magyar főváros mellett szólnak – függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel zárul, egyáltalán lesz-e népszavazás.

Az elképzelések szerint a józsefvárosi médiafalut a Hungária körút – Salgótarjáni út – Fiumei út – Kőbányai út által határolt volt vasúti részen létesítenék. Az öthektáros terület teljes egészében állami tulajdonban van, jelenleg beépítetlen. Az elfogadott előterjesztés szerint a médiafaluban 3500 személyt szállásolnának el: „az épületek földszintjei üzlethelyiségekkel, szolgáltató és vendéglátó terekkel az utcákra nyílnak, a felső szinteken lakóterületek helyezkednek el. Az építménymagasság változó, így a szigorúnak ható beépítés a valóságban sokszínű, nagyvárosi világot ad.” Ami az utóhasznosítást illeti, az olimpia után mintegy ezer családnak lenne itt új otthona. A koncepció nem tér ki rá, hogy a lakások abban az esetben is felépülnek-e, ha Budapest végül nem rendezhet olimpiát. Attól még, hogy az ingatlanok átmenetileg sem funkcionálnának sajtófaluként, ennek elvileg nem látjuk akadályát.

Más kerületeknél sokkal inkább az olimpia megrendezéséhez kötöttek a beruházások. Ilyen például Kőbánya, a X. kerület. Kovács Róbert fideszes polgármester általános elvárása szerint az olimpia munkahelyeket hozna létre, pozitív hatással lenne a kis- és középvállalkozásokra, infrastrukturális és egyéb fejlesztéseket is generálna. Alkalmat teremtene arra is, hogy Kőbánya megmutassa, milyen sokszínű, pezsgő kulturális életet élő, erős gazdaságú város lett. A tervek szerint a már meglévő kerületi létesítményekben zajlanak majd az asztali tenisz, birkózás, cselgáncs, gyeplabda, sportlövészet, taekwondo és tollaslabda versenyek. Konkrét új beruházásként ugyanakkor a polgármester csak a Mázsa térre tervezett multifunkciós sportcsarnokot és uszodát említette, amely az olimpikonok edzőhelye lehetne.

Forrás: nepszava.hu

Szerző: Czene Gábor