Novák Katalin kihagyta Szlovákia 30. születésnapja alkalmából rendezett ünnepséget
Szlovákia szomszédai közül egyedül Magyarország nem küldött magas rangú állami vezetőt a Szlovák Köztársaság megalakulásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségre Pozsonyba. Csehszlovákia hivatalosan 1993. január 1-jén vált ketté Csehországra és Szlovákiára, ebből az alkalomból rendezett ünnepséget a szlovák elnöki hivatal.
A Napunk.sk (a szlovákiai Denník N magyar nyelvű lapja) információi szerint Zuzana Čaputová szlovák államfő Novák Katalin köztársasági elnököt is meghívta Pozsonyba, Novák azonban nem ment el. A szlovák sajtó egy része arról cikkezett, hogy Novák távolmaradásával a szlovák államisághoz való viszonyát fejezte ki, a Napunk.sk által megkérdezett kül- és biztonságpolitikai szakértő, Bartha Dániel szerint azonban nem ez a helyzet, Novák és Čaputová viszonya ugyanis kifejezetten jó. Inkább diplomáciai baklövésről lehet szó.
De hogy Novák pontosan miért nem ment el, azt sem sikerült eddig kideríteni, a Napunk.sk érdeklődött ugyan a Sándor-palotánál, de érdemi választ nem kaptak, arra hivatkozva, hogy január 8-ig tart Magyarországon az igazgatási szünet. Novák Facebook-oldala szerint a magyar államfő szilveszter éjjel magyar családokat hívott meg a Sándor-palotába, velük koccintott éjfélkor. De hogy január 1-jén mi volt a programja, arról nem posztolt.
A pozsonyi ünnepségen részt vett Miloš Zeman cseh, Alexander Van der Bellen osztrák és Andrzej Duda lengyel államfő, valamint Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke és Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes is. (Telex)
Frissítés (2023. január 3. 12:55)
Ezért nem ment Novák Katalin Pozsonyba ünnepelni
Köszönöm szívélyes meghívását a január 1-jei jubileumi évfordulóra, egyben sajnálatomat kívánom kifejezni, hogy azon nem lesz alkalmam személyesen részt venni
– ez olvasható Novák Katalin köztársasági elnök Zuzana Caputová szlovák államfőnek címzett levelében, amit a Magyar Nemzet ismertetett. Caputová a Szlovák Köztársaság megalakulása harmincadik évfordulójának január elsejei megünneplésére hívta meg a magyar államfőt, és a levélből kiderül: Novák Katalin a hivatali elfoglaltságaira hivatkozva, a diplomáciai előírásoknak megfelelően mondta le a pozsonyi látogatást.