h i r d e t é s

Nyakunkon a borult idő, de lehűlés nem érkezik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyakunkon a borult idő, de lehűlés nem érkezik

2019. szeptember 24. - 06:15

A következő napokban nagyon változékony időben lesz részünk. Időnként csapadék és felhők érkeznek, emellett napos időszakok is előfordulnak. Közben azonban lehűléstől nem kell tartani.- írja az idojaras.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Varga György

Kedden délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, de északon helyenként szakadozottabb lehet a felhőzet. Csapadék nem várható.  Délután lassan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, fokozatosan kisüt a nap. Időnként, főleg a Dunántúlon megélénkül a változó irányú szél, a csúcshőmérséklet 17, 23 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Kedden front ugyan nem érkezik térségünkbe, de a kellemes idő még várat magára. Lesznek tartósan borult területek, ahol a fényhiány miatt kedvetlenebbek lehetünk, és a hűvös idő is okozhat panaszokat. - írja a meteoklinika.hu.

Kedden nem várható számottevő fronthatás, de az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb időben az érzékenyebbek panaszai felerősödhetnek. Az érintettek fejfájást, enyhébb izomgörcsöket tapasztalhatnak, rajtuk kívül pedig a kopásos jellegű ízületi bántalmakkal élők fájdalmai is fokozódhatnak. A sajgó végtagokat ajánlott reggel és napközben is többször tehermentesen átmozgatni, és az ízületesek lehetőleg kerüljék a mostani időszakban a vörös húsok fogyasztását. Jó hír, hogy az alvászavarok többeknél mérséklődnek, végre pihenhet egy kicsit a kimerült szervezet. Sokfelé okozhat a fényhiány lehangoltságot, kedvetlenséget, ezért a munkahelyen is gyengébben teljesíthetünk.

A réteges öltözet elkél a napokban, különösen a hajnali órákban növekszik a megfázásveszély, de a hűvösebb, borongósabb tájakon napközben is alacsony marad a hő- és komfortérzet. A fejfájás gyakorisága még nem mérséklődik, ezért ha erre hajlamos, akkor továbbra is nehéz időszakra készüljön.

Az allergiásoknak továbbra is mérsékeltek maradnak a tüneteik.

A közlekedők még reggel helyenként nedves, csúszós útszakaszokra, vízátfolyásokra számítsanak, amik területén megnövekszik a féktáv, nehezebb irányítani a gépjárművet. Vezessen lassabban és tartson nagyobb követési távolságot!

Vezető tünet a mai napon: fáradtság.

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.