Orbán-Erdogan - Lapzárta után adta ki a fotókat az MTI
A Magyar Távirati Irodánál nyilvánvalóan tudják, hogy az összes újság fél 11 után kerül a nyomdákba, ezért nem lehetett véletlen, hogy az Orbán Viktor Ankarában című fotókat 22:38-kor adták ki egyszerre. - írja a nepszava.hu.
Csaknem titokban készítették elő a harmadik magyar-török kormányülést, pedig Orbán Viktort minden kulcsminisztere és egy 72 tagú üzleti delegáció kísérte el tegnap Ankarába, a kormányzati csúcstalálkozóra
- számolt be lapunk korábban a találkozóról, amiről az MTI késő este, fél 11 után adta ki a délután készült fotókat, valószínűleg nem véletlenül.
Mutatjuk:
Forrás: nepszava.hu
Korábban sem igazán lehetett hallani Orbán és Erdogan újabb találkozójáról.
Bár a májusi kínai Egy övezet, egy út elnevezésű nemzetközi együttműködési fórum után jelezték ugyan, hogy Orbán Ankarába, Recep Tayyip Erdogan elnök pedig Magyarországra látogat, de egy teljes vértezetű kormányülés ilyen gyors előkészítése gyakorlatilag lehetetlen, ha tényleg szakmai hátterű.
Európában köztudottan fekete bárány a török elnök, akinek vezényletével a tavaly júliusi puccs óta, a szükségállapot örve alatt a legalapvetőbb emberi jogokat is sárba tiporják Törökországban.
Az EU tiltakozik, levegőben lóg a török csatlakozási folyamat hivatalos felfüggesztése is, miközben a magyar vezetés még szorosabbra fűzi a kapcsolatokat.
De ez nem is meglepő, miután a nyilvánvalóan elcsalt, Erdogan teljhatalmát lehetővé tevő referendum után Orbán egyedüli uniós vezetőként gratulált a győzelemhez.
Tavaly augusztusban Szijjártó Péter külügyminiszter vizitelt Ankarában, akkor mondta Binali Yildirim miniszterelnök, hogy Magyarország hozzáállása a puccskísérlethez példa kell, hogy legyen az Európai Unió többi országa számára.
De nem lett az. Erdogan legutóbb, májusban Vlagyimir Putyin elnökkel és az orosz kormánnyal tartott hasonló kormányzati csúcsot.