Orbán focibalhéját egy ember nyakába varrják?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Orbán focibalhéját egy ember nyakába varrják?

2017. október 09. - 06:28

 

A brutális negatív sorozat záró akkordjaként nyakunkba zuhant vereség Svájctól, már nem csak a focisták felelősségét veti fel.

Egy barátom, aki több alkalommal jelen volt Orbán brüsszeli látogatásin, elmesélte, hogy a nagyvezért a tárgyalások szünetében semmi más nem érdekelte, csak a Felcsút, vagy a Magyar Válogatott összetétele, neveket diktált, adott esetben felemelt hangon, beleszólt az összeállításokba, utasított számon kért, intézkedett.

Most itt van ez a szégyenteljes sorozat, amikor Andorra megalázóan, Svájc röhejesen megvert minket, a klubcsapatok semmit sem érnek el, azonban Orbán hallgat és tudat alatt még azt is letagadja, hogy a meccs megtörtént.

Amennyiben Orbán közleménye megjelenhetne, Rogán és Habony segédletével, akkor a következőt olvashatnánk!

"Magyarok, itthon és a határainkon túl, polgárok!

Az ország és ezen belül a labdarúgás is dinamikusan fejlődik, stadionok nőnek ki a parlagfűből, közmunkások tapsolhatnak ingyen a meccseken, ott ahova estenként a romákat nem engedik be.

Megállítjuk Soros Györgyöt, aki alattomosan kompresszor gyárat vett és mérgezett levegőt juttatott csapataink labdájába! Nincs több Soros, nincs több labda, úgy is csak zavartak! Helyette ugyanúgy kinéző, de a magyar szellem teljesítményét és az iparunk sikerét jobban bemutató guruló eszközt fogunk használni!

Magyar stadionba, magyar guruló eszközt!

Az andorraiak mocskos csalása, azzal, hogy az egyik labdarúgójuk közvetlenül, munkából állt be a csapatba oly mértékben meglepte csapatunkat, hogy a mérkőzés során nem tudtak mást csinálni, mint ennek az embernek a FIFA szabályának megszegő magatartását figyelni. A továbbiakban megengedhetetlen, hogy csapatunkat csak fizikailag készítsék fel, ezért, pszichológust, pszichiátert, szociológust, katolikus papot, református tiszteletest, rabbit, ajatollah-ot, buddhista szerzetest, énektanárt és a Mészáros rokonságát is szerződtetjük a válogatotthoz.

A svájciak is csaltak, csalnak és csalni fognak! Érthetetlen, hogy jöhet egy olyan csapat a pályára, amelynek nemzete több mint 700 éve nem vett részt háborúban, olyan előnyt kapnak pihenésben, amelyet fiaink csak generációkon átvezető hosszú munkás évek után tudnak csak utolérni. A csokoládé és sajtfogyasztásukhoz képest nem is sok az 5-2-s vereség. Tanultunk az esetből ezért minden játékosnak kiutalunk 10 kg kemény sajtot és 5 kg csokoládét havonta.

Tudósaink megállapították, hogy a paprikás szalámi, meg a disznótoros zsákutca, a disznósajt meg görbíti a lábakat, tehát ezeket töröljük az étrendből!

A stadionokat nagyobbra, a székeket meg ritkábbra építjük!

Az iskolákban kötelezővé tesszük az Angol – Magyar meccs naponkénti megnézését angolul. A lövészklubi foglalkozások után hazafias Fradi lelkesítő dalokkal készítjük fel fiataljainkat a hétvégi bajnoki mérkőzésekre. A bajnokság szünetében a diákok kötelező labdarúgó foglalkozásokon vesznek részt.

Hajrá magyarok Hajrá Magyarország!”

Ja címben szereplő felelőséget meg Gulácsi vállalja, mert megcsúszott és ezzel tönkretette a csapat morálját és stratégiáját!


;