h i r d e t é s

Orbán Viktor: a magyar kormány folyamatos nyomás és támadás alatt áll

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor: a magyar kormány folyamatos nyomás és támadás alatt áll

2017. április 15. - 11:11

A miniszerelnök szerint elindult a kampány és ő bármi áron megvéd minket.

A miniszterelnök szerint az egyetem érzékeny dolog, de a törvények mindenkire egyformán kell vonatkozzanak - Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Időknek adott interjút. Mint kifejtette, a magyar kormány folyamatos nyomás és támadás alatt áll, így a 2018-as választás sorsdöntő lesz abból a szempontból, hogy az új kormány az ország érdekeit vagy idegen érdekeket szolgál-e majd. 

Álláspontja szerint a nemzetközi politika fő hadszíntere a migráció-vita, és a „Soros-egyetem”, a nemzetközi lobbiszervezetek átláthatósága, a pénzügyi stabilitás mellékhadszínterekként jelennek meg a 2018-as választás mostani kampányfőpróbáján. Arról is beszélt, hogy Magyarország nem kíván kilépni az EU-ból, mint Nagy-Britannia, de meg kell reformálni az uniót.

A miniszterelnök a lap szombati számában megjelent húsvéti interjúban kijelentette: „Magyarországon a nemzeti kormányzás folyamatos nyomás és támadás alatt áll, így minden választás legfontosabb tétje, hogy a magyar emberek érdekét szolgáló Országgyűlésünk és kormányunk lesz-e, vagy idegen érdekeket szolgál majd”. Felidézte: „2010-ben mi sem egyszerűen kormányzásra vállalkoztunk. Azt akartuk, hogy hazánk újjászületett lelkületű, saját teljesítménye okán megalapozottan derűlátó, boldog ország lehessen”.

Arra a kérdésre, miként éli meg, hogy sokan nem azonosulnak az általa említett derűlátó ország képével, Orbán Viktor azt válaszolta: ez természetes dolog. „A demokráciát választottuk a modern magyar állam létformájaként. A demokrácia pedig olyan rendszer, amelyben mindenki szabadon gondolkodhat, szabadon alakíthatja ki a véleményét” – fejtette ki. Hozzátette: „Egy érvelés- és vitaalapú rendszerben elkerülhetetlen, hogy véleménykülönbségek legyenek.

A kérdés csak az, hogy megvan-e bennünk a békés egyet nem értés képessége.

Megjegyezte: „Számolnunk kell az irigységgel is, ami szintén emberi dolog. Ne felejtsük el, hogy hány százalékon állt a munkanélküliség, amikor átvettük a kormányzást. Mekkora volt a rezsi, mennyi adót fizettek az emberek, és hol járt az államadósság. Mi munkát adtunk az embereknek, csökkentettük a rezsit, levittük az adókat és leszorítottuk az államadósságot” – emlékeztetett.

A migráció áll a hadszíntér középpontjában

A lapnak arra a kérdésére, hogy nem túl széles-e a front, amellyel hadban áll, a miniszterelnök azt válaszolta: „Ha elfogadnánk, hogy Brüsszelből vagy más politikai, pénzügyi központokból diktáljanak, hogy magyar vagy amerikai milliárdosok mondják meg, hogy mi legyen hazánkban, akkor konfliktusaink sem lennének”. Kiemelte:„Ma olyan időket élünk, amikor a nemzetközi politika hadszíntér. Az európai nemzetek függetlensége és szabadsága a tét. A hadszíntér középpontjában pedig a migráció áll.

A Soros-egyetem, a nemzetközi lobbiszervezetek átláthatósága, a pénzügyi stabilitás mint mellékhadszínterek jelennek meg a mostani kampányfőpróbán.

Hangsúlyozta: "Ma a legnagyobb európai vita a migrációról szól, ezen áll vagy bukik a jövőnk, Európa sorsa... A kérdés az, hogy ugyanaz a szellem, civilizáció, kultúra, gondolkodásmód határozza-e meg a karakterét az európai országoknak, mint a szüleink, nagyszüleink idején, vagy valami egészen más".

A viták tüzét az lobbantja fel – fogalmazott –, „hogy akik magukat liberálisnak és baloldalinak mondják, és akiket nemzetközi erők – élükön Soros Györggyel – pénzükkel, hatalmukkal, hálózataikkal támogatnak, azt állítják, hogy a migráció elleni fellépés helytelen, célszerűtlen, erkölcstelen". Hozzátette: „Mi ezzel szemben meg akarjuk őrizni Európa fundamentumait.

Nem akarunk párhuzamos társadalmakat,

nem akarjuk kicserélni a népességet és nem akarjuk a keresztény civilizációt egy másfajtával leváltani. Ezért mi kerítést építünk, védekezünk, és nem engedjük, hogy a migránsok elárasszanak bennünket”.

Maradunk az EU-ban – reformellenzékként

Hangsúlyozta azt is: „A britekkel szemben mi maradunk az EU-ban. Nem vagyunk sziget, a mi országunk és életünk Európa része. Itt a helyünk. A sorsunk össze van kötve a kontinens többi országáéval. Egyetlen lehetőséget látok, és ez az Európai Unió működésének megreformálása. Ezért vagyunk mi Brüsszelben reformellenzék."

Arra a kérdésre, hogyan áll a politikai közössége ebben a küzdelemben, Orbán Viktor azt válaszolta: a nemzeti kormány felhatalmazása, többsége acélos, elszántsága feszes. „Egység is van, cselekvőképességet megbontó vitáink nincsenek.”

Mint ezzel kapcsolatban mondta, a Közép-európai Egyetemről alkotott

eltérő nézetek nem befolyásolják az elsöprő többséget és egységet, amely nemet mond a migrációra és a mögötte húzódó Soros-féle hálózatra.

Kiemelte azonban, hogy az „egyetem érzékeny dolog, szellemről, tanulásról szól, és az egyetemek ügye fontos és érzékeny téma, még akkor is, ha a Soros-intézményben tanuló diákoknak csak alig több mint tíz százaléka magyar”. Hozzátette: idővel nyilvánvalóvá válik, hogy a félelmek alaptalanok, és lassan mindenki rá fog jönni, hogy nem egyetembezárásról van szó, hanem arról, hogy a törvények minden magyar egyetemre egyformán vonatkoznak.

Soros György mindenre elszánt

„Nem hiszem, hogy a polgári értelmiség szívesen árulna egy gyékényen azokkal, akikről a hamarosan elfogadandó törvény eredményeképpen világosan kiderül: külföldi pénzen, külföldi érdekeket szolgálva, külföldi megbízásból végzik a tevékenységüket” – jegyezte meg.

Az egész ügy arról szól, hogy Soros György a nyilvánosság elől rejtetten, magyarországi szervezetein keresztül temérdek pénzzel támogatja az illegális bevándorlást...

Nyomás alatt akarja tartani azt a Magyarországot, amely még egy Soros Györgytől is elvárja, hogy betartsa a törvénye” – részletezte. „Soros Györgyöt nem szabad lebecsülni, egy nagy hatalmú, mindenre elszánt milliárdos, aki nem ismer se istent, se embert, ha az érdekeiről van szó. Meg akarjuk védeni Magyarországot, ezért vállalnunk kell a küzdelmet is” – jelentette ki.

A nemzeti konzultációról

Emlékeztetett, minden jelentős döntés előtt törekedett arra, hogy bevonják az embereket a legfontosabb ügyek megvitatásába. „A nemzeti konzultációkkal nemzeti egyetértési pontokat próbáltam létrehozni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a személyes támadások ügyében Margaret Thatcher szavait tartja szem előtt:

Mindig örülök, ha a személyemet támadják, mert ez azt jelenti, hogy a politikámat nem tudják.

Hozzáfűzte: „Természetesen nem hibátlan a kormány, és még sok gondot kell orvosolni. Van mit joggal kritizálni, de összességében Magyarország lassan összeszedi magát és magára talál”. (MTI) / origo.hu