Orbán Viktor nagyon elégedett Mészáros Lőrinc horvát focicsapatával, amibe a magyar kormány önti a közpénzt
Orbán Viktor szerda este látogatta meg az eszéki focicsapatot, amiről érdekes módon nem a magyar miniszterelnök, hanem a klub számolt be a honlapján. - írja a borsod24.com.
Nem véletlenszerűen ment Eszékre, az NK Osijek társtulajdonosa Mészáros Lőrinc. Miután a felcsúti milliárdos (Mészáros) beszállt a horvát csapat finanszírozásába, a magyar kormány is felfedezte magának a klubot, és 2016 óta évente egymilliárddal forinttal támogatja az eszéki utánpótlásnevelést.
A rendszeres nagyvonalú támogatást az Orbán-kormány azzal magyarázza, hogy szükséges a határon túli magyar focisták képzése is, ami ott megbicsaklik, hogy Eszék lakosságának kevesebb mint egy százaléka magyar, így nem magyar szótól hangos a focipálya.
Fotó: nk-osijek.hr
Örömmel vettem, hogy így fogadtak egy ilyen patinás klubnál, mint amilyen az önöké. Tíz esztendeje már jártam itt a Puskás Akadémia utánpótláscsapataival, s már akkor megismerkedhettem az itteni edzőkkel, klubvezetőkkel. Akkor még jóval kisebb egyesületről beszélhettünk a mai viszonyokhoz képest, úgy tűnt, mintha nem igazán lenne jövőképük. Megismertem az akkori nehéz helyzetet és ahhoz képest mára a közös munkának köszönhetően teljesen más szintre emeltük a város futballját olyanra, melyet Eszék megérdemel
– hangzottak Orbán szavai a látogatáson.