h i r d e t é s

Óriási tartozással szublimálnak a minipártok

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási tartozással szublimálnak a minipártok

2018. augusztus 05. - 11:51

Több mint kétmilliárd forinttal rövidíthetik meg az adófizetőket az egyszázalékos listás eredményt sem elérő bizniszpártok.

Forrás: pxhere.com

A Szegény Emberek Magyarországért Párt (SZEM) elnökét kereste a Blikk, de a honlapjukon szereplő telefonszám már egyetlen előfizetéshez sem tartozik. A volt monoki polgármester,

Szepessy Zsolt 1407 voksot bezsebelő kamugyanús pártja, az Összefogás Párt épp a napokban oszlatta fel magát, miközben 307 millió forinttal lóg az államkincstárnak.

Telefonján felhívta a lap, de a vonal végén azonnal bontották a hívást. Az egykori településvezető ellen egyébként vádat is emeltek két éve a 2014-es választásra felvett kampánytámogatásokkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt.

Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója úgy véli,

amennyiben nem történik érdemi változtatás, 2022-ben is megismétlődhet a kampánypénzek eltűnése.

Az Együtt nem tartozott a kamupárt kategóriába, ugyanakkor nem sikerült elérniük az egy százalékos határt, így 153 millió forintot kellett visszafizetniük. Az Együtt mellett eddig a Thürmer Gyula (65) nevével fémjelzett Munkáspárt és a MIÉP utalta vissza a kincstárnak a kampánytámogatását.

(Blikk) / propeller.hu