Az orosz-ukrán konfliktus az első olyan európai háború a XXI. században, amely két, viszonylag jól felszerelt haderővel rendelkező ország között zajlik, magas internet-lefedettség, gazdasági összefonódás és közösségi média-aktivitás mellett. Alighanem visszafordíthatatlan változásokat fog hozni a mostani katonai konfliktus arra vonatkozóan, hogy néz ki egy modern háború, illetve hogy milyen intézkedéseket kell tennie egy olyan országnak, amely elrettentő erőt szeretne felépíteni. Például: valószínűleg csökken majd a harckocsik szerepe, növekszik a drónok és irányított páncéltörő fegyverek súlya a haderőfejlesztési beszerzésekben, de alighanem jobban fókuszba kerül majd a közösségi média szerepe is az információs hadviselésben és több erőfeszítést tesznek az országok vezetői az ellátási láncok megszakadására való felkészülésbe is. Ezeknek a folyamatoknak a nagy része persze már korábban is megkezdődött, de alighanem most nagyobb lendületet, figyelmet kapnak majd az orosz-ukrán háború miatt. - írja a Portfolio

1. Háttérbe szorulnak a harckocsik

Az, hogy szükség van-e harckocsikra a modern háborúkban, amelyek elsősorban nagyvárosok körül, drónok, irányított páncéltörő fegyverek bevonásával zajlanak, régóta vitás kérdés haditechnikai körökben. Az orosz-ukrán háború biztosan jelentős löketet ad majd azoknak a szakértőknek, döntéshozóknak, akik úgy vélik, a modern háborúkban már nincs helye ennek a fegyvernemnek, hiszen ahhoz képest, hogy milyen könnyű őket likvidálni modern páncéltörő fegyverekkel, aránylag drágák.

Az Oryx összesítése szerint eddig 242 orosz harckocsi semmisült meg Ukrajna inváziója során, katonai járművekből pedig összesen több mint 1500 darabot vesztett az orosz haderő, nagyrészt teherautókat. Az világos, hogy a veszteségek zömét azért közel sem a legmodernebb harcjárművek tették ki, de egyelőre nincs olyan védelmi rendszer, amely akár egy modernebb harckocsinak érdemi védelmet nyújtana a felülről érkező Javelin-rakéták, dróntámadások, városi épületekben rejtőzködő tankelhárító-egységek ellen.

Így nem lenne meglepő, ha az orosz példából tanulva nyugati döntéshozók is sorra döntenének úgy, hogy egyelőre jegelik harckocsi beszerzési, fejlesztési projektjeiket és inkább könnyebb, agilisebb, többcélú járművek fejlesztésére koncentrálnának.

2. Mindenki drónokat fog vásárolni

A fejlettebb haderők, mint az Egyesült Államok vagy Izrael, már a 2000-es évek vége, 2010-es évek eleje óta használnak nagy számban pilóta nélküli repülőgépeket, drónokat műveleti területen, de igazából ezek az eszközök széles médiafigyelmet csak a 2020-as Hegyi-Karabah konfliktus során kezdtek el élvezni, amikor az azerbajdzsáni haderő elkezdte nyilvánosságra hozni a török és izraeli drónjaikkal végrehajtott támadásokat.

Az orosz-ukrán háború során túlzás nélkül elsődleges szerep jutott az információs hadviselésben a drónoknak: az ukránok a török Bayraktar TB2-esekkel végrehajtott csapásokról készül videókat naponta publikálják, de az oroszok is próbálják tartani a lépést szélesebb, de eddig limitáltan használt drónarzenáljuk támadásairól készült videókkal.

Talán ezek után racionálisan várható, hogy azok a döntéshozók, akik előrébb hozták a Hegyi-Karabah konfliktus után a drónbeszerzéseket a haderőfejlesztési prioritási listákon, most az orosz-ukrán háború miatt már elsődleges célként értékelik ezeknek az eszközöknek a beszerzését. Még olyan nagyhatalmak sem rendelkeznek érdemi csapásmérő drón-arzenállal, mint például Németország vagy az Egyesült Királyság, ez alighanem pótlásra kerül a következő években.

Ennek a változásnak pedig alighanem Törökország és Izrael lesz a legnagyobb haszonélvezője, akik megfizethető áron értékesítenek aránylag ütőképes drónokat.

3. Új front a közösségi médiában

Ha már információs háború: talán soha, egyetlen háborút sem dokumentáltak még olyan széles körben, mint az orosz-ukrán háborút, elképesztő mennyiségű videó, beszámoló, fénykép érkezik a közösségi médiába a konfliktusról percről percre. Az Ukrajnán és Oroszországon kívüli közösségi oldalfelhasználók aktivitása is példátlan, mindenkinek van valamilyen véleménye a háborúról, akinek van fiókja Facebookon, Twitteren, Weibón vagy VK-n.  

A kiszivárgó információkat mind az orosz, mind az ukrán oldal (és támogatóik) arra használják, hogy saját narratívájukat építsék. Még kristálytiszta minőségű videókkal kapcsolatosan is rengeteg a hazugság, ferdítés, félremagyarázás. Például, ha felkerül egy civilek elleni atrocitásról szóló videó, az oroszok szerint az elkövetők egyértelműen ukrán nácik, az ukránok szerint pedig orosz vagy csecsen katonák. Teljesen mindegy, hogy éppen milyen egyenruha vagy azonosító van rajtuk, mindig van valamilyen magyarázat arra, hogy miért a másik oldal a háborús bűnös.

Ez alighanem így lesz most már minden háborús konfliktusban, ami olyan területen zajlik, ahol magas az internet-lefedettség és az okostelefonok száma. Jó eséllyel így a következő években egész magas döntéshozói szintekre kerül majd a közösségi média háborús célú használatával kapcsolatos tervezés.

4. Jó PR az amerikai fegyvergyártóknak, rossz az oroszoknak

Az évek óta érvényben lévő nyugati fegyverembargók ellenére még mindig Oroszország a világ egyik legnagyobb fegyverexportőre, évente 15-20 milliárd dollárnyi bevételre tesznek szert az orosz védelmi ipari vállalatok a külföldi fegyverértékesítésből.

Az ukrajnai háborúból érkező felvételek az orosz veszteségekről talán többet fognak ártani az orosz védelmi ipar exportképességeinek, mint a nyugati embargók. Még a modernebb Pancír-rendszerek, T-90-es harckocsik, TOR légvédelmi rendszerek is látszólag sorra válnak műszaki hibássá, kerülnek ukrán kézre, miután kezelőszemélyzetük hátra hagyja őket műveleti területen. Ennek nyilván morálbeli és logisztikai okai is vannak, de ez aligha fogja érdekelni a külföldi haderőfejlesztésért felelős döntéshozókat, akiknek saját országuk védelméről kell döntéseket hozniuk.

Az amerikai fegyverek viszont nagyot mennek a mostani háborúban, PR-szempontból mindenképp. Rengeteg a Javelin-páncéltörővel leadott sikeres találat, jól működnek a Stinger vállról indítható légvédelmi rakéták is és még csak most kerülnek majd az országba nagyobb számban amerikai kézifegyverek és Switchblade-drónok, melyek teljesítményéről alighanem rengeteg lesz majd az újabb, pozitív töltetű propaganda-anyag.

Nem lenne meglepő, ha számos ország döntene úgy, hogy lecserélik rakétagránátvetőiket, hátrasiklás nélküli lövegeiket modernebb Javelin-páncéltörőkre, szereznek be nagyobb számban amerikai drónokat, kézifegyvereket.

Az orosz fegyverek látszólagos vagy tényleges alulteljesítése egyébként Amerika mellett az olyan harmadik világbeli országok piacaira szállító katonai hatalmaknak is jól jön majd, mint Törökország, Szingapúr, Dél-Korea, Brazília vagy Izrael, hiszen nagyobb eséllyel fognak a feltörekvő, nem NATO-tag országok is orosz fegyverek helyett valami mást venni.

Így tehát összességében a modern háborúkban valószínűleg lényegesen kevesebb orosz fegyver és több harmadik országbeli fegyver jelenik majd meg a frontvonalakon.

5. Gazdasági háború

Oroszországgal szemben példátlan szankciós hadjárat zajlik az Ukrajna elleni agresszió miatt, a nyugati országok központilag foganatosított, Oroszország elszigetelését célzó intézkedései mellett a magánvállalatok is sorra hagyják el az országot. Bár Észak-Korea, Irán és Venezuela elszigetelésére láttunk már hasonló akciókat, ezek nem háborús környezetben zajlottak és nem is egy külföldi ország megtámadására válaszul születtek.

Ha az Oroszország elleni bénító szankciók elérik a várt hatást, jó esély van rá, hogy háborús helyzetben hasonló intézkedések látnak majd napvilágot azon országok részéről, melyek ellenzik az adott ország katonai beavatkozását. Ilyen eszközökkel valószínűleg nem csupán a Nyugat él majd hosszabb távon, hanem előfordulhat, hogy regionális hatalmak, mint Kína is, kisebb országokkal, területekkel szemben.

Ami újdonság lesz ebből a szempontból talán az, hogy a világ vezetői tudatosabban fogják kezelni a globalizáció esetleges hátulütőit és jobban felkészülnek majd az ellátási láncok esetleges megszakadására is. Jó eséllyel előtérbe kerül az önellátóság és a megfelelő nemzeti tartalékok kiépítésének tudatos tervezése is, illetve szkeptikusabban kezelik majd a nemzetközi kapcsolatokért felelős döntéshozók az eltérő ideológiák mentén, másfajta politikai rendszerben működő országokkal való kapcsolattartást is.

Mindez persze súlyos csapás lesz a globalizáció számára. Aligha tér valaha vissza az a pozitív, talán egy kicsit naiv szellemben zajló globális kereskedelmi összefonódás, amely az 1990-es évektől a 2020-as évekig jellemezte a világot. (Portfolio)