h i r d e t é s

Plakáttörvény: Botka megvétózta, az MSZP nem segíti ki a Fideszt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Plakáttörvény: Botka megvétózta, az MSZP nem segíti ki a Fideszt

2017. június 20. - 12:47

Mint korábban megírtuk, a Fidesznek a visszadobott plakáttörvény kétharmados részeinél lett volna szükség az MSZP támogatására. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Erre látszott is esély, de Botka László közbelépett: az elnökségnek azt javasolta, az MSZP ne nyújtson be saját javaslatot, továbbra se támogassa a Fidesz javaslatát

– tudta meg a hvg.hu a párt kommunikációs igazgatójától.

A miniszterelnök-jelölt felvetéséről hivatalosan a pártot vezető Országos Választási Bizottság dönt, de az elnökség nem ment szembe Botkával, aki korábban már kimondta: tilos az együttműködés a Fidesszel (akkor a párt a Vadászkamarának ingyen átadandó kastélyok ügyében kényszerült magyarázkodásra.)

Az új javaslatcsomagot az MSZP eredetileg szeptemberben akarta benyújtani, de a rendkívüli ülés miatt korábban leporolta. A Fidesz már az alku esélyéről, a Jobbik durva politikai paktumról beszélt, úgy vélte, a szocialisták javaslata csak szívességet tesz a kormánypártoknak.

24.hu