Pontosan tudták, hogy kamu, mégis nyomatták a csalásteóriát
Donald Trump egyik jogásza, Sidney Powell a 2020-as amerikai elnökválasztás után azt állította, bizonyítéka van arra, hogy a Dominion nevű cég szavazógépeivel Joe Biden elcsalta a választást.
2020 novemberében Powell rendszeres vendége volt a legnépszerűbb amerikai hírtévé, a Fox News különböző műsorainak, a Dominion pedig a csatornát és a jogászt is beperelte, mert szerintük hazugságokkal rossz hírnevüket keltették. A per tétje egyrészt 1,3 milliárd dollár, másrészt az, hogy hogyan és mennyire büntethető egy médium álhírekért. Mindenesetre az már kiderült: a Fox Newsnál pontosan tudták, hogy a választási csalásos sztori kamu, mégis erősen tolták ezt a narratívát.
A 2020-as amerikai elnökválasztás előtt Donald Trump már jó előre belengette, hogy a demokraták el fogják csalni a szavazást. November 7-én kiderült ugyan, hogy Joe Biden nyert, de Trump csak egy héttel később ismerte el a vereségét – és ekkor is megjegyezte, hogy Biden csalt. Ki is emelt egy fontos tényezőt ebben: a szerinte szélsőséges baloldaliak birtokában lévő Dominion céget, amely az elnökválasztáson használt, szavazatok leadására szolgáló gépek nagy részét gyártja. Másnap ki is jelentette, hogy valójában ő nyert, amit azóta is rendszeresen megismétel.
Még Trump saját belbiztonsági minisztériuma is arra jutott, hogy a 2020-as volt minden idők legtisztább választása, és semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy a Dominion (vagy úgy általában bármelyik szavazórendszer) törölt vagy kihagyott volna voksokat, megváltoztatott volna szavazatokat vagy bármilyen módon befolyásolták volna őket. Ennek ellenére a csalás állítása, és abban a Dominion, mint főkolompos annyira elterjedt, hogy aztán a republikánusoknak már a saját szavazóikat kellett győzködniük arról, hogy nyugodtan szavazzanak majd a következő, félidős választáson (amelyen amúgy a republikánusok a várakozások alatt teljesítettek, és több politikusuk újra csalásvádakkal állt elő).
Az egyik szavazógépeket gyártó cég egyik alkalmazottját Trump szavazói többször is zaklatták. Amint elkezdett terjedni, hogy csaltak a választásokon, a neve és címe felkerült szélsőjobbos fórumokra, több halálos fenyegetést is kapott. Ő magánszemélyként perelte be az álhír több terjesztőjét, és 2021 januárjában így tett maga a Dominion is: 1,3 milliárd dollárra perelték Sidney Powellt, Trump egyik ügyvédjét, aki teljes erőbedobással terjesztette a bukott elnök szavait, ahol csak tudta. Powell azzal vádolta többek között a céget, hogy Venezuelában alapították csak azért, hogy Hugo Chávez parancsára elcsalják az amerikai választást.
A Dominion azzal magyarázza az 1,3 milliárd dolláros követelést, hogy állításuk szerint a választások óta rengeteget kellett költeniük az alkalmazottaik biztonságára és a jó hírnevük védelmére, valamint arra, hogy ne veszítsenek el megrendelőket. Néhány héttel később ugyanezért, ugyanekkora összegre perelték be Rudy Giulianit is.
Sidney Powell először 2021 márciusában állt bíróság elé, és azonnal visszakozott: azt mondta, hogy állításai politikai véleménynyilvánításnak minősülnek, tehát védi őket a szólásszabadság.
Épeszű ember nem vehette komolyan, amiket mondtam
– jelentette ki. Okfejtése szerint egy választási kampányban megszokott, hogy emberek hajlamosak a túlzásokra, amelyekről mindenki tudja, hogy nem tényállítások, hanem vélemények. Emiatt szerinte a szavainak nem lehetett olyan hatásuk, amiről a Dominion beszámolt.
A Fox News kettős élete
Az országban Trump kedvenc tévécsatornája, a Fox News választást követő csapata volt az első, amelynek tagjai kijelentették a választás éjjelén, hogy az adataik szerint Biden nyert a kulcsfontosságú államnak számító Arizonában. Ezen a csatorna sok munkatársa megbotránkozott, de közel sem annyira, mint az elmúlt néhány évben maguk köré gyűjtött, szélsőségesen Trump-párti nézők serege. Sokan bojkottálták is a csatornát ezek után, csak hónapokkal később tértek vissza (már ha visszatértek, bár a csatorna tavaly is benne volt a top 10-ben).
Hogy visszacsábítsák a kiábrándult nézőket, több mint egy tucat alkalommal hívták be Sidney Powellt különböző műsoraikba a Fox Newsnál, hogy ott terjeszthesse az elcsalt szavazásról szóló hazugságait, avagy „túlzó politikai véleményét”.
Még „bizonyítékot” is kaptak Powelltől: egy dokumentumot, amelynek annyi volt a címe, hogy Választásicsalás-infó. Ezt Maria Bartiromónak küldte el, aki a csatorna egyik híresebb „beszélő feje”. Bartiromo másnapi műsorában Powell volt a vendég.
A dokumentum szerzője azt írta magáról, hogy „úgy lát be a dolgok mögé, mintha féléber állapotban időutazna”, valamint azt, hogy a szél azt mondja neki, hogy egy szellem (már a szerző, nem a szél), bár ezt ő nem hiszi el.
Ki vagyok én? És honnan tudom mindezt? Kislánykorom óta a legfurcsábbakat álmodom. Belsőleg lefejeztek, de mégis élek
– írta egy emailben Powellnek, Bartiromónak és Lou Dobbsnak, a Fox Business egyik műsorvezetőjének.
2021 márciusában a Dominion végül a Fox Newst is beperelte, méghozzá 1,6 milliárd dollárra (novemberben pedig az anyacéget, és a tulajdonos Rupert Murdochot is). Az ügy most kezd felpörögni: a bíróság úgy döntött, hogy megalapozott a per, van értelme tárgyalni.
Ezzel egy időben kiszivárgott a sajtóba a Dominion keresete, amiben sok érdekes dologra világítanak rá – például a Fox News műsorvezetőinek kettős játszmájára.
A Fox meggondolatlanul figyelmen kívül hagyta az igazságot. A Fox valóban tudta, hogy a Dominionról szóló állítások hazugságok. Konkrétabban, a Fox azt is tudta, hogy a Dominion gépek korrekt szavazatszámlálását könnyen meg lehet erősíteni független ellenőrzésekkel és a papírszavazatok kézi újraszámlálásával, ahogyan azt a választások óta többször is megtették. A Fox továbbá tudta, hogy ezeket a hazugságokat egyre több képviselő, választási tisztviselők, választási biztonsági szakértők, bírák és Bill Barr akkori főállamügyész is cáfolja […] – a Fox néhány alkalmazottjáról nem is beszélve
– írják a keresetben. Kiemelik azt is, hogy szerintük a Fox azt is tudta, semmiféle bizonyíték nincs a venezuelai történetre, ahogyan arra sem, hogy megvesztegettek volna politikusokat. Utóbbi sztorit szerintük azért fabrikálták, hogy hiteltelenítsék a választási csalásról szóló hazugságot nem terjesztő republikánusokat.
A Fox fogott egy apró lángot, és erdőtüzet csinált belőle.
Egy másik nyilvánosságra hozott kereset szerint a Dominion 2020. november 8. óta rendszeresen küldött helyreigazítási kérelmeket a Foxnak. David Clark, a Fox hétvégi műsoraiért felelős akkori vezető eskü alatt azt vallotta, hogy ha tudta volna, hogy csak egy ilyen forrásra támaszkodik, nem hagyta volna, hogy a műsorba bekerüljön ez az „őrült állítás”. A Fox azzal vádolta a Dominiont, hogy félremagyarázta a feljegyzéseket, és a megfelelő kontextus nélkül válogatta össze az idézeteket.
A keresetben a Dominion bemutatta a tévécsatorna több celeb-műsorvezetője privát levelezését is, amiben egész más hangsúlyban beszélnek Powellről, mint a műsorukban.
Sidney Powell hazudik
– írta Tucker Carlson a producerének november 16-án.
Sidney Powell egy kicsit bolond. Sajnálom, de az
– írta Laura Ingraham Carlsonnak és Sean Hannitynek november 15-én.
Igazán őrült dolgok; Borzalmas dolgok, amik, attól tartok, mindenkinek ártanak
– mondta maga Rupert Murdoch médiamágnás, a Fox tulajdonosa november 19-én.
Az egész narratíva, amit Sidney erőltetett. Egy pillanatig sem hittem el
– mondta aztán eskü alatt Sean Hannity 2022-ben.
Eskü alatt még Bartiromo is azt vallotta, hogy a választási csalásos dokumentum teljes nonszensz és megbízhatatlan. Ugyanakkor Clark, a Fox hétvégi műsoraiért felelős akkori vezető és Bret Baier hírolvasó még a választás előtt külön-külön jelezték a vezetőségnek, hogy Bartiromo hazugságokat terjeszt a közösségi oldalakon. Ez más vezetőkben is felmerült, de mindez nem késztette arra őket, hogy elbeszélgessenek a műsorvezetővel, vagy hogy naponta többször ne ismételjék meg a botrányt keltő szegmenseit.
Mindeközben hiába bizonyították független elemzők, Trump választásfelügyelői és Fox News-os újságírók, hogy Powell állításával ellentétben a Dominion rendszere nem kreált több százezer Biden-szavazatot, Powell meghívást kapott Laura Ingraham műsorába. Itt újra elismételte, hogy statisztikai, matematikai bizonyítékai vannak a csalásra – holott nem voltak. Ezek után többször is felbukkant Fox News-műsorokban (például Hannitynél), és azt mondta, hogy bizonyítéka van a csalásra, de 2020 novembere óta semmit nem tudott felmutatni, miközben a tiszta választásra gyűltek a bizonyítékok.
A csatorna talán leghíresebb arca Tucker Carlson, aki amúgy Orbán Viktornak is nagy rajongója, és nemrég lelkendező hangulatú dokumentumfilmet is forgatott a magyar illiberális rendszerről. Ő volt az első, aki megpróbált megágyazni a későbbi védelemnek. 2020. november 19-én ugyyanis azt mondta a műsorában, hogy ugyan komolyan vették Powellt, de a nő többszöri kérésre sem volt hajlandó bizonyítékot küldeni, sőt, még meg is szakította a kommunikációt.
Ennek ellenére aggódott a brand miatt, ezért amikor Jacqui Heinrich, a Fox egyik riportere tényellenőrizte Trump egyik dominionos tweetjét, Carlson megkérte Hannityt, hogy rúgassa ki a riportert (nem rúgták ki, de a tweetet még aznap este törölte).
Rúgasd ki, kérlek. Komolyan… Mi a faszom? Teljesen ledöbbentem… Azonnal le kell állítani, még ma este. Ez mérhetően árt a cégnek. A részvények ára csökkent. Nem vicc
– írta Carlson Hannitynek. Ráadásul Carlson három héttel a Capitolium ostroma után meghívta a műsorába az egyik legnagyobb hirdetőjét, az amúgy Trump-rajongó Mike Lindellt, aki újra csak felmondta a választási csalásos mesét. A videóban 18:52-nél hallható, ahogy konkrétan kihívja a Dominiont, hogy perelje be, de úgyse fogják, mert nem akarják látni a bizonyítékokat. „Nem bizony”, válaszol Carlson. A Dominion két hónappal később beperelte a Fox Newst és Lindellt is.
A bemutatott keresetekben a Fox több idézetet is titkosíttatott, de a New York Times megtámadta a bíróságon ennek jogszerűségét.
A következő hónapok arról szólnak majd, hogy a Dominion megpróbálja bebizonyítani, hogy a Fox tudatosan, és rosszindulatból terjesztett róluk álhíreket. Ez akkor is fennáll, ha az újságírók tudták, hogy hazugságot terjesztenek vagy hazugságnak adnak teret, de mégis úgy mutatták azt be, mintha tény lenne; de akkor is, ha egyszerű hanyagságból nem ellenőrizték a beérkező, majd bemutatott információt. Az újságírók általában jól meg tudják védeni magukat, beszélhetnek hamis állításokról, de nem reklámozhatják őket. Ez utóbbit kell bizonyítania a Dominionnak.
Ha a Fox veszít, és a bíróság a kért összeget szabja ki kártérítésként, az óriási csapás lenne a cég számára, a legutóbbi pénzügyi jelentés szerint ugyanis nagyjából 4 milliárd dollár tartaléka van. De ennél is fontosabb, hogy az ítélet, bárkinek kedvez is majd, a precedensekre erősen építő amerikai jogban milyen hasonló perek előtt nyithatja majd meg vagy éppen zárhatja be az ajtót.
Az esküdtek válogatása április közepén kezdődik, a per hónapokig húzódhat. (Telex)