Prosztók foci csapatot csináljatok, ne fát lopjatok!
Mengyi Roland és a fa tolvaj esete!
Ez a sok magával valamit kezdeni nem tudó közmunkás vagy az sem népség egyszerűen nem képes megérteni Orbán rendszerét! Meg akar fagyni, éhen akar halni, dolgozni akarnak, a gyereküket iskolába akarják járatni, ahelyett, hogy a faluban foci klubbot alapítanának, a helyi vállalkozóktól begyűjtenék a Tahót és szépen az öltözőben szét osztanák azt.
Álljon itt két példa, hogy hogyan jár a fa tolvaj és hogyan, Mengyi Roland!
A mezőőr ért tetten egy 46 éves nőt, aki fát lopott a leveleki akácerdőben kedd reggel. A mezőőr vissza is tartotta az asszonyt, amíg ki nem jöttek a rendőrök. A rendőrök előállították a baktalórántházi őrsre, és lopás miatt gyanúsítottként hallgaták ki - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nő azt mondta, napok óta nem volt már tüzelője, ezért gondolta, hogy az erdőből hoz tűzifát.
Az erdő tulajdonosának visszaadták a kivágott fát. A kár megtérült!
A NAV nyomozói megfigyelték Mengyi Roland Fideszes országgyűlési képviselőt, amikor kenőpénzt vett át uniós támogatások lezsírozásáért cserébe. Sőt, azt tervezték, hogy ott helyben elkapják és azonnal rács mögé zárják, viszont az utolsó pillanatban le kellett fújniuk a tervezett akciót, mert feletteseiktől nem kaptak engedélyt a rajtaütésre – írta a 168 Óra a birtokába került nyomozati dokumentumok alapján.
Prosztók értitek, vagy kenőpénz, vagy focicsapat, vagy adjátok el az önkormányzati lakásokat mint Rogán, aztán lesz pénz, de fát ne lopjatok mert azt nem szabad!