Egy ültetett vacsorán egymás mellé kerültünk. Leültünk, szöszmötöltünk, egymás felé fordultunk, kezet nyújtottunk és bemutatkoztunk. Péter a nevünk kölcsönös elhangzása után egy tizedmásodpercig a szemembe nézett, majd kedvesen elfordult és az este során többet nem nézett felém.

Ez a felém-nem-nézés életem meghatározó élményévé vált. Egy hosszú, véget nem érő, szavak nélküli beszélgetés. Ekkor Medgyessy Péter kormányában dolgoztam. Esterházy elfordulása és többet felém-nem-nézése a legtisztességesebb és legőszintébb elutasító gesztus volt, ami velem valaha történt. Kedves és elegáns. Semmiféle megalázó, kirekesztő, indulatos gesztus nem volt benne. Ilyennel még nem találkoztam. Hogy így is lehet. Így csak félezer év elfordulása és felé-nem-nézése tud elfordulni és felé-nem-nézni. 

Másrészt az elfordulás nem valami olyanért történt, amihez semmi közöm – ellenem megnyilvánuló zsigeri gyűlölet, pletyka, előítélet, zsidózás –, hanem valamiért, amihez nagyon is volt. Ez volt benne a tizedmásodperces rámnézésben. A kedves, bölcs, egyenes rámnézésben. Hogy pontosan tudom ki vagy. És ezért. 

Esterházy azért fordult el, mert ki nem állhatta a magamfajtákat. Okos, érzékeny és pontos ember volt. Tudta, amit tudott. És 'az' számára elfogadhatatlan volt. Nem tűrhetetlen, hanem – morális és esztétikai értelemben – nem elfogadható. Göncz Árpád és sokan mások, akik a politikában is éltek, azért voltak számára szerethetőek, mert nekik a politika kényszer teremtette tér volt, amibe belesodródtak és megmaradtak benne civilnek. Én nem ilyen voltam. Én valóban benne voltam abban a térben. Lubickoltam benne. Ez volt elfogadhatatlan számára: a lubickolás. Nem azt gondolta rólam, hogy tisztességtelen vagyok – korrupt, lopós, hatalommán –, hanem azt, hogy szeretem, amit csinálok. És ez is elfogadhatatlan volt számára: a politika szeretete. 

Mindez nagyon rendben volt. Tiszta, becsületes és őszinte elutasítás. Az indulatmentes, mély és megfontolt 'nem' elegáns gesztusa. A szavak emberének csöndje. A polgári elfordulás mélysége és ereje. Egy alternatív, de egyenrangú én felmutatása. Viszonyítási pont. Zsinórmérték. Erőt és bátorságot adó nem. Kontúros, éles, egyértelmű, világos, határ-nem. Melynek túloldalán egy másik élet van.

Mindezt Esterházy Péter egyetlen tizedmásodperc alatt nekem adta. Az enyém. Kezdek vele, amit akarok. Ő elfordult és élt tovább. Annak persze nincs értelme, hogy „és most halt tovább”. Halhatatlan, az el-nem-csépelt, egyetemes, földöntúli értelmemben. Egyetlen pillanatba, nézésbe, gesztusba sűrítette az életét, majd átadta és elengedte. Angyal volt, az egyetlenegy, akit ismertem.

Robert Braun