Rosszul jártak azok, akik társasházzá alakították többgenerációs családi házukat
Feleslegesen költöttek el akár százezreket azok, akik a hivatalos procedúrát végigjárva társasházzá alakították otthonukat, ugyanis enélkül is jogosultak a rezsicsökkentésre – számolt be az RTL.
Feleslegesen költhettek el akár több százezer forintot azok a többgenerációs családi házban élők, akik a korábbi kormányzati javaslatra elkezdték társasházzá alakítani az otthonukat. Augusztusban már többen földmérőt fogadtak, és ügyvédet is megbíztak az alapító okirat elkészítésével, ám múlt pénteken megjelent egy kormányrendelet. Eszerint már nem kell társasházzá alakulni, a rezsikedvezmény igénybevételéhez elég egy hatósági bizonyítvány, amit a helyi jegyző is kiállíthat néhány ezer forintos illetékért. (Pénzcentrum)