Sermer Ádám: A jéghegy csúcsa
Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettese, főpolgármester-jelöltje publicisztikát írt Simonka György fideszes országgyűlési képviselő korrupciós ügyeiről.
Simonka György a jéghegy csúcsa. 2010 óta parlamenti képviselője a Fidesznek, közben polgármesterként is tevékenykedett egy kistelepülésen, és most valahogy vádlottá válik.
Nem vetemedek arra, hogy bárkit is előre bűnösnek tituláljak egy eljárást megelőzően, de több, mint gyanús, hogy az állampárt meg sem kísérli megvédeni- eltüntetni a kétes hírnevű képviselőt a szemünk elől. Lehet, hogy belső harcok áldozata, lehet, hogy célzott kampány eszköze, de az biztos, hogy Simonka mostantól sok esélyt fog kapni arra, hogy tisztázza, mi is történt az elmúlt nyolc évben.
A jéghegy csúcsa sosem önmagától érdekes, hanem azért, amit a vízfelszín alatt láthatatlanul rejt. Ennek a jéghegynek az egyik apró alapvetően jelentéktelen csúcsa most épp letört, a kérdés az, hogy mi lesz vele ezután. Egyik lehetőség, hogy éveken keresztül elhúzott eljárás során szépen csöndben leolvad és eltűnik, beleolvad a tengerbe, de közben látványosan demonstrálja, hogy micsoda kíméletlenség uralkodik a Fideszen belül a korrupcióval szemben. (ugyebár minek ide Európai Ügyészség, ha magunk is így meg tudjuk oldani...)
Másik lehetőség, hogy gyorsan jó kezekbe kerül, akik mielőtt leolvadna, feltárják titkait, megismertetik a világgal, hogy mit rejtett eddig a vízfelszín - hogy maga a jéghegy mit tartalmaz pontosan.
Hogy Simonka most épp jó kezekben van-e, azt nem tudhatom, de abban egészen biztos vagyok, hogy ha nem csupán egy - a korrupció elleni küzdelmet látványosan demonstráló - kormányzati színjáték eszköze, akkor nagyon értékes információkat fog segíteni felszínre kerülni.
Azt ugye senki sem gondolja, hogy Simonka György a mögötte álló párt tudta és beleegyezése nélkül volt szemérmetlenül korrupt?! Hogy fideszes parlamenti képviselőként túlárazott projektekből követelt magának vissza óriási mennyiségű készpénzt, vajon mennyire lehet egyedi eset napjaink Magyarországán? Ha egyszerű belső leszámolás áldozata, akkor vajon hány fideszes politikussal szemben vannak még betárazva hasonló súlyú, megalapozott vádak, esetleges bizonyítékok?
Sok jogos dilemma van, amikre minden magyar polgár érdeke, hogy mielőbb érdemi válaszokat kapjunk, a kérdés csupán az, hogy jó kezekben van-e a letört csúcs. Mert elkezdett olvadni, az információk napról napra vesznek el szépen sorban, a jéghegy pedig meg sem érezte, pár milliméterrel jobban kihúzza magát, kidugja az újabb csúcsait a víz fölé, és rezzenéstelenül lebeg tovább.
Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje