h i r d e t é s

Simonka: Ártatlan vagyok!

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Simonka: Ártatlan vagyok!

2020. január 14. - 15:08

 

A fideszes képviselő azt állítja, ő „nem vádlott, hanem áldozat”. Tanúként hallgattatná ki Hadházyt.

Kedden tartották Simonka György, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással megvádolt fideszes parlamenti képviselő tárgyalását a Fővárosi Törvényszéken.

Ez előkészítő ülés volt, ami annyit jelent, hogy itt ismertetik a vádiratot, a vádlottak és védőik pedig nyilatkoznak arról, hogy a vádiratból mit ismernek el igaznak és mit vitatnak, illetve, hogy mely a bizonyítékokat szeretnének kizárni az ügyben. A bizonyítási eljárást a későbbi időpontra tűzik ki, ami a bíró megfogalmazása szerint „tavasznál nem hamarabb várható”.

Mint kiderült, a vádlottak közül az ügyészség többekkel vádegyezséget kötött, a kérdés, hogy a bíróság elfogadja-e az egyezséget.

Simonka trükkje: tanúként hallgattatná ki Hadházyt

Még az ügyészség vádirat ismertetése előtt Simonka György azzal a sajátos kéréssel állt elő, hogy tanúként szeretné megidéztetni az előkészítő ülésen a közönségben helyet foglaló Hadházy Ákos független képviselőt és Bod Tamás újságírót.

A Simonka-ügyben igen aktív – a Simonka ügyeket régóta nyomozó – Hadházy és Bod tanúként való beidéztetésének az is lehet az oka, hogy így a képviselő és az újságíró a Simonka-ügy tárgyalási részén már nem vehetnek részt hallgatóként.

Simonka-hálózat

Az ügyészi vádiratból ismertetéséből kiderül: bár Simonka „csak” harmadrendű vádlott, a több tucat vádlottból álló hálózatnak ő volt kezdettől a feje. Simonka a korábban általa is létrehozott termelői csoportokhoz kötődő uniós és költségvetési források megszerzése érdekében egy piramisszerű, szigorúan konspiráló hálózatot hozott létre. A céghálózat élére Simonka kipróbált emberei kerültek, akik mindvégig a képviselőtől kapták a parancsot. Az ügyészség szerint ilyenkor Simonka személyesen közölte a parancsait a cégvezetőkkel, mindenkor úgy, hogy azoknak mobiltelefon nélkül kellett érkezniük a képviselőhöz.

Simonka egyben előírta, hogy a jogellenes tevékenységükről ne levelezzenek, illetve az ahhoz kötődő dokumentumokat csak hordozható adathordozón tárolhatták. A túlárazott közbeszerzések hasznát pedig nem közvetlen Simonkának, hanem az ötödrendű vádlott feleségének vagy a céghálózat más alkalmazottaknak kellett átadni a pénzt. Később, amikor a NAV már vizsgálódni kezdett a Simonka-hálózat körül, Simonka felkészítette a vádlottakat a tanúvallomásokra, illetve bizonyítékok eltüntetésére adott parancsot. A képviselő munkáját szakértők, jogászok segítették. A vádirat is leszögezi: Simonka később országgyűlési képviselőként számára előnyös, a büntethetőségét csökkentő törvényjavaslatot tudott elősegíteni.

A Simonkával együtt 33 vádlott és védőinek a felsorolása után – ami önmagába fél órába tellett – az ügyész két órán át ismertette a vádiratot, mielőtt a bíró ebédszünetet rendelt volna el.

A hosszas és bonyolult esetleírásokból kiderül: a Simonka-hálózatnál az évek során folyamatosan, üzemszerűen zajlott a közpénzek eltulajdonítása, így jött össze az 1,4 milliárdos, adófizetőket ért kár.

Jellemzően a Simonkához kötődő termelő szövetkezetek, a Paprikakert és a Magyar Termés TÉSZ Kft.-k különféle eszközbeszerzésre kértek támogatásokat, néhány milliótól a százmilliós nagyságrendig, majd az eszközöket vagy a szolgáltatásokat jelentősen túlárazva vették meg. Az ügyészség szerint az ügyeket minden esetben Simonkával kellett egyeztetni, majd közvetve vagy közvetlenül a honatya tette zsebre a készpénzben átadott milliókat.  

Szerinte ő „nem vádlott, hanem áldozat”

Az előkészítő tárgyalás előtt a képviselő úgy nyilatkozott: nem követett el bűncselekményt, ám a tárgyalás lehetőséget biztosít számára, hogy az ártatlanságát bebizonyítsa. Szerinte ő „nem vádlott, hanem áldozat”. 

Az ügyészség szerint viszont Simonka és társai összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak a magyar adófizetőknek azzal, hogy összejátszottak egymással, hogy a Dél-Békésbe irányuló uniós pályázati forrásokat megszerezzenek. Így már 2010 előtt olyan céghálózatot kezdtek kiépíteni, aminek a célja az volt, hogy induljanak különféle uniós finanszírozású pályázatokon, majd ezt követően az így megszerzett közmunkákat súlyosan túlárazták. A vádirat szerint a pályázati források 40 százalékát kitevő különbözetet pedig a cégvezetőknek készpénzben kellett Simonkának átadni.

Bár Simonkával szemben már 2012 óta tartanak a nyomozások, mint arról beszámoltunk soha sem rabosították a képviselőt. Dacára, hogy mint Hadházy Ákos független képviselő által megszerzett ügyészi összefoglalóból kiderült: Simonka tanúkat befolyásolt, illetve elérte, hogy az országgyűlés törvényt módosítson az érdekében.

Így az új jogszabály alapján sokkal nehezebb lesz egy ügyben bizonyítani, hogy az adott bűncselekményt bűnszervezetben követték el, amivel Simonka-ügyben amennyiben bűnösnek találják a honatyát sokkal kisebb lehet a büntetés.

Az ügyészség végül 33 személlyel szemben emelt vádat, Simonkára 8,5 év börtönbüntetést kértek. A vádlottak között van Simonka György neje és unokahúga is, mivel az ügyészség szerint a honatya a pályázati csalásaiba a családtagjait is bevonta.

A tárgyaláson a vádlottak közül csak Simonka György járult hozzá, hogy róla kép-és hangfelvétel készüljön. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s