h i r d e t é s

Szivek Norbert és az ellopott nyugdíjvagyon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szivek Norbert és az ellopott nyugdíjvagyon

2017. április 24. - 13:48

3000 milliárdból 300 milliós morzsa pottyant Orbán kincstárnokának zsebébe

Forrás: Tbg / 444.hu

Egy arra érdemesebb korban, amikor a jelen problémái már csak a történelemkönyvek lapjain lesznek esettanulmányok, a magánnyugdíjpénztár „lenyúlása” és elherdálása bizonnyal komoly bekezdést kap. Azoknak, akiknek utánunk kell majd összetakarítani, jól jöhet, ha van néhány nyomravezető tipp, hol kell keresni a Fidesz által eltüntetett javakat.

A 444 munkatársai leltek rá egy érdekes cég nem kevésbé érdekes közgyűlési jegyzőkönyvére. Ez a szóban forgó cég pedig Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetőjének akkor aktuális célpontja az Enefi Zrt volt. E jegyzőkönyv tanúsága szerint a cég nagytulajdonosai, köztük Szivek cégeinek vezetése a szó szoros értelmében bedarálta a vezetőséget.

Azonban ebben nem is az a poén, hogy olyan emberről beszélünk, aki a közvagyon kezeléséért felel, és még csak nem is az, hogy saját cégei hasznára hűtlen kezelés, bennfentes kereskedés, versenykorlátozó tevékenység és számos egyéb vádak kockázatát vállalva játszott át lényegében önmagának olyan javakat, amikhez semmi joga nem lett volna, sokkal inkább az, hogy ezzel komoly károkat okozott a magyar államnak.

Érdekes adalék továbbá, hogy bennfentes kereskedés miatt Soós Csabát, az Enefi alapítóját valóban megbüntették.

És hogy nem a manyup volt az elsődleges cél, hanem az Enefi nevű energetikai cégre akarta rátenni Szivek a kezét, mit sem változtat ezen a tényen.

Akkor mi köze az Enefinek a manyup-hoz?

Csak annyi, hogy a 2011-ben ellopott magánnyugdíjpénztári vagyon tartalmazott több 3 millió Enefi (korábban RFV, E-Star) részvényt is. Amik érdekes módon 2011-ben, olyan sikert mutattak (12430 Ft részvényenként), ami nem tűnik valószínűnek annak tükrében, hogy 2013 szeptemberére a cég csődbe is jutott (mindössze 80 Ft részvényenként).

Szivek mindössze 300 milliót tudott zsebre vágni, noha ennél sokkal többet akart. Jelesül az akkor komoly gondokkal küzdő cég eszközeit olcsón megvéve és drágán eladva akart nyereséghez jutni. Ezt a számítást húzta át Soós.

Ami Szivek megítélését illeti, jól példázza az az eset, amit ingatlanközvetítőként sikerült véghez vinnie. És bár csak egy ilyen esetről beszélhetnénk. Egyik cége felszámolásának eredményeként juthatott a seregélyesi Zichy-Hadik kastély az FBI által körözött Ghaith Pharaon kezébe. Ne tévesszen meg senkit a cégfelszámolás fogalma, bevett módszer ez eltitkolni vágyott tőke átmentésére.