2011-ben megjelent kötete a Homo Sapiens az emberiség történetét foglalja össze egyetlen kötetben és alig hét év alatt nyolcmillió példányban kelt el. Kevés olyan történész van még, akinek könyvét milliós példányszámban tudják eladni. Harrari azóta két újabb kötetet is piacra dobott (Homo Deus és 21 lecke a 21. század számára), mindkettő hasonló sikert aratva a nagyközönség körében. A kérdés azonnal felmerül: mi a titka Hararinak? Mitől lesz ma egy történész ennyire népszerű és mi az előnye valamint hátránya annak, ha egy közértelmiségi globális szereplővé és „influencerré”, generációk gondolkodását meghatározó személyiséggé válik?

Az 1976-ban Izraelben, laikus családban született Hariri tanulmányait 1993 és 1998 között a jeruzsálemi Héber Egyetemen végezte, ahol középkori hadtörténetre szakosodott. Doktori tanulmányait Oxfordban, a Jesus College-ban végezte Steven J. Gunn vezetése alatt. Oxfordban kezdte el a Vipassana meditációs gyakorlatokat, amelyeket azóta is naponta 1-2 órán át végez, és amely – véleménye szerint – döntő szerepet játszott abban, hogy intellektuálisan fejlődni tudott. Ebben az időszakban ismerkedett meg majdani élettársával, azóta férjével, Itzik Yahav-val, aki visszafogottan ugyan, de Hariri mindenese, személyes menedzsere lett. Nem tudok nem kikiáltani a sorok mögül és a romániai társadalom orra alá dörgölni: egy alkotmányosan és hagyományiban velejéig vallásos országban ez a két férfi nyíltan vállalta melegségét és kanadai házassági dokumentumait Izrael állam minden gond nélkül elismeri. Képzeljük ezt el Romániában….

Doktori tanulmányait követően visszatért Izraelbe, ahol főleg középkori és hadtörténeti témájú, kevésbé ismert kötetein dolgozott 2004 és 2008 között. Izraelben több posztdoktorális ösztöndíjban részesült és a jeruzsálemi Héber Egyetem oktatója lett. Hadtörténeti munkái a szűkebb, szakmai körökben ha minden igaz, ismert és elismert dolgozatoknak számítottak akkor. Eddig tehát Harari élete és tudományos pályafutása nem sokban különbözne bármelyik, Oxfordban végzett kutatóétól. Külföldi tanulmányai után hazatért és otthon kamatoztatta tudását. Neki azért mázlija volt, hisz egykori alma matere visszafogadta több évnyi távollét után. Mifelénk, közép-kelet európai viszonylatban ez sokkal nehezebben menne például.

Ám 2008 és 2011 között Haririval történt valami. A szaktörténészi munkától eltávolodva, egykori oxfordi és az angolszász történészoktatásra jellemző globális történelem-szemléletet kiaknázva, az akkor még csak harmincas évei elején járó történész úgy döntött, hogy „világhírnévre” tör. Mint a mesékben. Nem tudni persze, hogy 2011-ben héber nyelven megjelent Homo Sapiens című munkájával a szerző valóban már a globális piacra készült-e, bár a kötet tartalmát és üzeneteit nézve elég nagy a valószínűsége ennek. A kötet első angol kiadása 2014-ben jelent meg a Harvill Secker kiadónál, és ezzel berobbant a nemzetközi piacra. A kötet népszerűségét három fő komponens adja: a téma (világtörténelem röviden, botrányos és meghökkentő kijelentésekkel és grandiózus, mindenkire vonatkozó kérdésekkel), a kiadó (globális piac, több száz könyvesboltban jelen van) és egy férj, aki órákat tölt naponta azzal, hogy Harari imázsát a kortárs marketing-fogások és szabályokat követve építse, ápolja.

A Homo Sapiens az emberiség történetét járja körül az emberi faj megjelenésétől (2,5 millió évvel ezelőtt) egészen napjainkig, három nagy korszakra („forradalomra”) osztva a homo sapiens felemelkedését: a kognitív forradalom (amikor az ember tudatosítja önmagát és környezetét, beszél, rajzol, absztrakciókban gondolkodik és isteneket talál ki magának), a mezőgazdasági forradalom (a letelepült életmód kezdete) és az ipari forradalom (a technológia megjelenése, ami létrehozta a felgyorsult társadalmat). Hariri mintegy hetven oldalt szentel az első fázisnak, hisz ez a Kr.e. 2,5 millió év és Kr.e. 50 000 közötti időszak olyan változásokat hozott létre az emberi testben és genetikában, amelyeknek következményeit még ma is érezzük, tapasztaljuk, halljuk, látjuk. A szerző zsenialitását az adja, hogy az általa felépített történeti narratíva teljesen eltér az eddigi világtörténeti munkáktól: H.G. Wells, E. Gombrich vagy A. Toynbee népszerű világtörténeteitől ez a kötet leginkább grandiózus, szokatlan, az embert elsősorban mint biológiai és kognitív lényt elemző kérdéseivel tér el. Hariri tehát megtanulta Oxfordban, amit valóban az angolok a legjobban művelnek évtizedek óta a történeti szakirodalomban és történelem-írásban: szokatlan, bátor, érdekes, meghökkentő kérdéseket képes feltenni és globálisan képes gondolkodni. Nem vesz el egy-egy mikro-régió aprócska történeti részleteiben, problémácskáiban, hanem mer nagyot kérdezni. Igen ám, de a nagy kérdésekhez óriási tudásbázis szükségeltetik. Ebben pedig értelemszerűen nem lehet senki sem kompetens, ha világtörténetet vagy az emberiség történetét akarja megirni. Hisz valóban elgondolkodató kérdés az, hogy a több homo faj közül miért pont a homo sapiens lett a domináns faj a földön, vagy mi késztette arra az egyébként könnyebb életet élő gyűjtögető, vadászó embereket, hogy háziasítsák a növényeket és állatokat vagy miért és mikor alakult ki a művészet és az istenvilág, mióta és miért hiszünk emberfeletti lényekben…Hararinak, mint középkorra és hadtörténetre szakosodott történésznek tehát mélyen bele kellett (volna) ásnia magát az őskortörténeti, ókori, szociológiai, vallástörténeti, pszichológiai, antropológiai, etnográfiai, biológiai, orvostudományi, technika-történeti, politikatörténeti, filozófiai, vallásfilozófiai munkákba. Ezek ma már mind könyvtárakat megtöltő, több tízezer alapvető irodalommal rendelkező tudományágak. Ma, a XXI. században nincs ember, aki ilyen mértékű polihisztori tudással rendelkezne. Hariri tehát értelemszerűen a nagy téma és a nagy kérdések felvállalásával azonnal – ám sajnos kimondatlanul és nem beismerten – a mélységes felületességgel és általánosítással is lepaktált, amikor egy ilyen grandiózus kötetet akart írni a nagyközönségnek.

A kötet csúsztatásait, felsorolhatatlanul sok aprócska hibáit, logikai buktatóit és ugrásait meglehet csak a történészek vagy a felsorolt tudományágakban jártas szakemberek fogják észrevenni. Hariri értelemszerűen 2011 óta nem nekik – nem nekünk, történészeknek – ír már. Legalábbis nem elsősorban nekünk, hanem a globális nagyközönségnek. Ki mert lépni a szakmai elefántcsonttoronyból, ám ezzel ugyanakkor el is szakadt történészi köreitől és szűk szakmájától. Harmadik kötetét Angela Merkel, Barack Obama vagy éppen Emmanuel Macron szorongatja fotókon, díszelőadásait nem nemzetközi történész-konferenciákon, hanem a világgazdasági fórumon tartja. Politikai, filozófiai guru lett, az új baloldali nyugati ifjúság egyik szellemi titánja.

Harari tehát a végletekig vitte azt, amit eddig egyetlen történész sem tudott. Olyan népszerű, mint a szépirodalom bestseller írói. Talán csak Ernst Gombrich művészettörténeti munkája, Umberto Eco művelődéstörténeti kötetei, William Shirer Náci Németországról irt monográfiája vagy Mary Beard kötetei keltek el ilyen példányszámban a történész-szakmában. Mégis az alaposabb olvasó érez egy különbséget Gombrich, Eco és Beard munkái, illetve Harari között. Míg az előbbiek munkái úgy tudtak világhirnévre szert tenni és több százezres, milliós példányszámban elkelni, hogy azokat a szakma és a történész-közösség is egyhangúan elfogadta, elismerte és tankönyvekként szolgálnak a kanonikus egyetemi oktatásban is, addig sajnos Harari kötetéről ezt már nem mondhatjuk el. Félő az is, hogy Harari felületessége már egy új sztárértelmiségi sajátosságként jelenik meg. A Gombrich és Beard féle mélyen művelt és szakmailag kifogásolhatatlan tudású tudomány-népszerűsítők kora leáldozóban, eközben fellendülőben a kevéssé megalapozott, kevéssé olvasott, intelligens és a kortárs marketinghez jól értő sztárértelmiségek (Harari, Jordan Peterson) kora.

Csak reménykedni tudunk, hogy ez nem így lesz. Mary Beard sikere például jól mutatja, hogy lehetséges szakmailag is kifogásolhatatlan maradni és ugyanakkor világhírűvé válni. Harari magyar és román nyelven is kapható munkáit persze érdemes elolvasni, de leginkább kritikai szemmel, kérkedve és kiváló kérdéseit megőrizve, további köteteket vásárolva az adott kérdés tudományágában.

Forrás: maszol.ro