A normál büntetési tételek többszörösét fizetheti Ausztriában az, aki a magas légszennyezettség miatti sebességkorlátozó jelzéseket figyelmen kívül hagyja - közölte a Magyar Autóklub nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője, Kicsinyné Pulay Kornélia.
A magyar kormány visszautasítja az osztrák kancellár zsarolását, miszerint, aki nem akar bevándorlókat befogadni, kevesebb uniós forrást kapjon – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményében Werner Faymann szombati kijelentésére.
Miközben a kölni támadások után a város rendőrfőnökének idő előtt nyugdíjba kellett mennie, Bécs rendőrfőnökét is többen támadják a kijelentései miatt. Gerhard Pürstl-t azzal vádolják, hogy figyelmeztetésével a nőkre hárítja a felelősséget, ahelyett, hogy a támadásokat elkövető férfiakat hibáztatná.
Elfogtak négy magyar állampolgárt Ausztria Karintia tartományában, akik több mint három kilogramm amfetamint és csaknem ötszáz darab ecstasy tablettát szállítottak – közölte a tartományi rendőrség pénteken. A rendőrségi közlés szerint a gyanúsítottak a karintiai Klagenfurt és Villach városok környékén akarta értékesíteni a drogot.
December elsejei hatállyal csődöt jelentett az osztrák piac egyik jelentős szereplője, a Zielpunkt-hálózat (amelynek korábbi tulajdonosa a magyarországi Plus diszkontokat is birtokolta). A cég szerint az előző tulajdonosok alatt felhalmozott terheket nem bírta a csoport.
Egyre többen követelik, hogy a párizsi terrorakciók után tiltsák be a Korán árusítását Bécs bevásárló utcáján és a bevásárlóközpontokban. A helyzet azonban nem egyszerű, hiszen alapvető szabadságjogot érint. Az önkormányzat mindenesetre cselekvést ígér.
Több mint 14 millió forintjába került a magyar adófizetőknek, hogy az M1 októberben hírt adhasson arról: többségben vannak a határzár támogatói Németországban. Ennyiért rendelt ugyanis egy nemzetközi közvélemény-kutató cégtől felmérést az MTVA.
Szlovénia kérésére egyelőre nem építi meg a tervezett 25 kilométeres szögesdrótkerítést Ausztria, ugyanakkor előkészületeket tesz, hogy ha kell, 48 órán belül fel tudja állítani azt. Spielfeldnél lesz azért egy 2 méter magas és 3,7 kilométer hosszú kerítés, de nem szögesdrótból.
Angela Merkel német kancellár kedden visszautasította Horst Seehofer bajor miniszterelnök azon követelését, hogy az európai migrációs válsággal összefüggésben legkésőbb vasárnapig hagyjon fel az úgynevezett nyitott határok politikájával.
A végén meglépik azt, amiért minket bíráltak: kerítést építenek. Az egészben az a legszomorúbb, hogy vizet prédikálnak és bort isznak, hanem az, hogy sok hónap után ennyit sikerült kitalálni Európában.
Kerítést épít Ausztria a menekültek miatt. Ezt ismerte el az osztrák belügyminiszter az Ö1 osztrák közszolgálati rádió szerda reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy Ausztria erősíteni kívánja az osztrák-szlovén határ ellenőrzését.
Közzétették a Duna Transznacionális Együttműködési Program első pályázati felhívásait; a Magyarországról koordinált program keretében november 3-ig pályázhatnak a non-profit civil szervezetek, közintézmények a program közel 263 millió eurós (nagyjából 82 milliárd forint) forrásaira - tudatta a program pályázati tanácsadó cége az MTI-vel kedden.
A 157 000 levélben leadott szavazat megszámolása után kialakult a bécsi önkormányzati választás végeredménye. A szociáldemokraták 39,59 százalékot értek el, a Szabadságpárt 30,7, a Zöldek 11,7 százalékon végeztek. A közgyűlésbe bekerültek néppárti és liberális képviselők is.
A bécsi választások „első fordulóját" közel négyötödös többséggel a baloldal nyerte, de október 11-én már jóval keményebb menetre kell készülnie. A felmérések szerint 1919 óta először van esély arra, hogy ne a szociáldemokraták végezzenek az első helyen az osztrák fővárosban. A radikális szabadságpártot a menekültválság és a nagykoalícióval szembeni elégedetlenség erősítette meg.
Míg Ausztriában a Drogerie Markt boltjaiban nagy plakátok hirdetik, hogy 5-10-20 eurós csomagokkal segíthetnek a vásárlók a menekülteknek, addig Magyarországon csendben és sajtócsindradatta nélkül támogatják a kormánykompatibilis Katolikus Karitászt.
A Guardian bemutatta az osztrák autópályán megtalált kisteherautó egyik halottjának történetét. Kurd volt, szerelő és mérnök. Gyógyulni indult Németországba, arról álmodott, hogy autómosót üzemeltet, vagy telefonokkal kereskedik majd. Egy ismerőse rossz tapasztalata miatt szóba sem jött, hogy a teherautó hátuljába beüljön. Aztán mégis így tett, senki nem tudja, miért.
Ismét ellenőrzik az autósokat az osztrák hatóságok a hegyeshalom-nickelsdorfi határátkelőnél. Ezzel egyidőben gördülékenyen halad a migránsok elszállítása Magyarbólyból és Zákányból. Szakértők szerint a jelenlegi európai uniós szabályozás nem képes kezelni az Európát terhelő illegális migrációs nyomást.