h i r d e t é s

Hiába körözi az Interpol Hernádit, nyugodtan utazgat Németországba és Ausztriába

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Hiába körözi az Interpol Hernádit, nyugodtan utazgat Németországba és Ausztriába

2015. október 14. - 18:01
0 komment

Az OMV vezérigazgatójával, Rainer Seele-vel tárgyalt Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerdán délután, Bécsben – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.

Az MTI megkeresésére a magyar olajipari vállalat megerősítette az elnök-vezérigazgató látogatását, hangsúlyozta továbbá, hogy Hernádi Zsolt jogszerűen tartózkodott Ausztriában, és az elmúlt hónapokban több hivatalos látogatást tett Németországban többek között Berlinben is, ahol tárgyalásokat folytatott a közép-európai régió ellátásbiztonságáról.

Hernádi Zsolt idén februárban került ismét a nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) körözési listájára. Az ügyben kiadott vörös jelzés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait – így többek között Ausztriát is –, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte.

Az utazással kapcsolatos jogi ügyeket nem kívánta kommentálni a Mol, de kiemelte, jogszerűek voltak a látogatások.

 

MTI / propeller.hu (Címlap: Forrás: hirarena.com)