A hadsereg ásta ki, és 50 ezer év után most ébredezik
Alaszka fagyott hegyoldalában rejtőzik a világ egyetlen permafroszt-alagútja – képeken mutatjuk, miért fontos ez az egész bolygó szempontjából.
A sarkvidék mélyén, Fox mellett, egy fagyott hegyoldalban húzódik a világ egyetlen permafroszt-kutató alagútja. A felszíntől mintegy 20 méterre futó járatot 1963-ban, a hidegháború idején ásták, ma pedig szigorúan ellenőrzött labor, ahol jégkorszaki talajrétegek és mamutmaradványok őrzik a múlt klímájának nyomait.
Galériánk képeken tárja fel a jégből épült falak közt kirajzolódó jégékeket, a kutatók módszereit és azt, hogyan alakítja át a felmelegedés a sarkvidéki tájat. A permafroszt olvadása nemcsak lenyűgöző látvány, hanem nagyon is jelen idejű tét: süllyedő házak, repedező utak és elszabaduló járványok.
(Forrás, képek: Physics Girl, Smithonian Magazine, GI, US Army Corps of Engineers)/Rakéta
Mi ez
Fox közelében, egy fagyott hegyoldal alatt, a felszíntől mintegy 20 méterre húzódik a világ egyetlen permafroszt-kutató alagútja. Az amerikai hadsereg 1963-ban, a hidegháború idején ásta ki, hogy kiderítse, a fagyott talaj alkalmas-e a berendezések védelmére – végül nem bizonyult annak. Később szigorúan ellenőrzött tudományos laboratóriummá vált, ahol akár 50 000 éve megfagyott, jégkorszaki talajrétegek maradtak épségben.
Miért fontos a permafroszt?
A permafroszt – vagyis a legalább két egymást követő évben fagyott talaj – az északi félteke szárazföldjeinek nagyjából egyötödét borítja, helyenként 600 méternél is mélyebbre nyúlik. Olvadáskor a táj megrogy: házak süllyednek meg, utak repedeznek, erdők dőlnek meg, sőt a tengerfenéken is víznyelők keletkezhetnek. Az olvadás hatalmas szénkészleteket szabadít fel, növelve a CO₂- és metánkibocsátást, ami önmagát erősítő felmelegedési visszacsatolást indíthat. A 2016-os szibériai lépfene-járványt feltehetően egy felengedett, évtizedek óta jégbe zárt tetem okozta – jó példa arra, hogy a régóta szunnyadó mikrobák is újraéledhetnek (a legtöbb ártalmatlan, de nem mind az).
Az alagút belsejében
A falak akár 90%-ban jégből állnak, és lassan szublimálnak, ezért nyáron aktív hűtésre van szükség. A szabaddá váló rétegek látványos „jégékeket” tárnak fel, amelyeket ősi repedések és újrafagyások formáltak; ha ezek felengednek, a talaj tavakká vagy víznyelőkké roskadhat. Az alagútból tökéletesen megőrződött mamutcsontok és más jégkorszaki maradványok is előkerülnek – letűnt korok éghajlatainak természetes archívumai ezek a falak.
Hogyan vizsgálják a tudósok?
A kutatók elektromos ellenállás-tomográfiával és talajradarral térképezik fel a fagyott és felengedett zónákat, majd sáros talajmintákat gyűjtenek. Nyomon követik az évente megfagyó-felengedő „aktív réteget”, vizsgálják a fagyfronton képződő szegregációs jeget, és mérik a vas és más reaktív elemek kora őszi (szeptember végi) kilökődését a vízgyűjtőkbe – olyan változásokat, amelyek befolyásolhatják a folyók befagyásának időzítését, a közlekedés biztonságát, a mikrobiális aktivitást és a szén-dioxid-kibocsátást.
