Jóval több gyereket neveznek hiperaktívnak a kelleténél, fedte fel egy új orvosi tanulmány. Az ausztrál kutatók szerint könnyelműen osztogatott diagnózisok miatt feleslegesen gyógyszerezik és stigmatizálják a gyerekek sokaságát, csak azért, hogy megfeleljenek a rendszer elvárásainak – teszik ráadásul mindezt egy kábítószer-kategóriába eső szerrel.
A magyar baloldal az oltásellenességet választotta és ezzel a koronavírus oldalára állt - nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának.
Az életmódváltás sikerének legfőbb titka az elszántság és az akaraterő. De mi van akkor, ha – egyébként teljesen természetes módon – nehézségek adódnak, lelki gödörbe kerülünk és már éppen ott tartunk, hogy feladnánk? Négy motiváló gondolatot hoztunk olyan emberektől, akik már sikerre vitték életmódváltásukat. Bátorító gondolataik neked is segíteni fognak, ha éppen úgy érzed, elakadtál és jól jönne egy kis segítség.
A járvány okozta fokozott helyzet aggódó kismamák és orvosaik millióit foglalkoztatja szerte a világon. Nap mint nap jelennek meg újabb kutatások és tanulmányok, amelyek a fertőzés terhességre gyakorolt kockázataival, valamint a védekezésül szolgáló oltások hatásaival foglalkoznak, azonban sajnos még mindig rendkívül kevés megbízható tudás áll rendelkezésünkre a témában. Ezeket a jelenleg ismert legfontosabb információkat, kockázatokat és tudnivalólat gyűjtöttük össze a kismamák számára Dr. Tidrenczel Zsolttal, a Czeizel Intézet szakmai igazgatójával.
Szabályosan gazdálkodott a Fidesz és a KDNP 2018-2019-ben, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosították a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel.
Kapcsolatot mutattak ki bizonyos vércsoportok és 49 betegség fokozott kockázata között a svédországi Karolinska Intézet kutatói, akik több mint ötmillió svéd ember adataira és csaknem ezer betegségre terjesztették ki a tanulmányukat, megállapítva egyebek között, hogy a B-s vércsoport védelmet nyújthat a vesekövek ellen.
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely - a hivatalos adatok szerint - már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban - írta elemző cikkében a The New York Times című amerikai napilap hétfőn. - írja a Portfolio
Az aranybányászat hatalmas üzletágnak számít Ghánában, 2019-ben már sikerült megelőzniük Dél-Afrikát is, mellyel az afrikai kontinens legnagyobb aranykitermelőjévé váltak. A legnagyobb multinacionális bányavállalatok, mint a Newmont vagy az AngloGold, is megtalálhatók az ország hatalmas bányáiban, ám jelentősen elterjedtnek minősül az illegális, kisebb mértékű bányászat is.
Egy évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon az új típusú koronavírus, így már tizenkét hónapja vizsgálják, hogy milyen hatást gyakorol a járvány a lakosság életére. Az elmúlt hetekben például jelentősen enyhült a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság.
Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus szerint az is megfelelő, ha három hét helyett 35 nap telik el az első oltás után a második adag beadásáig - olvasható az index.hu oldalon kedden közzétett cikkben.
A koronavírus (COVID-19) járvány az élet minden területén érezteti hatását, éppen ezért még időszerűbb a figyelemfelhívás, hogy ne hanyagoljuk el egészségüket. A szűrővizsgálatokon való részvétel, az önvizsgálat, az orvos-beteg találkozók betartása különösen fontos a mellrák esetében, hiszen ez a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés és vezető halálok a világon .
Az izomhúzódás tüneteivel sajnos már a legtöbben találkoztunk életünkben. Azok, akik mozgásszegény életmódot folytatnak, számukra kifejezetten fontos, hogy tisztán lássanak a témában, vagyis ismerjék a tüneteit és kezelési módjait. A következő cikkben körbejárjuk a témát és néhány, az izomhúzódásra alkalmas gyógyszerkészítménnyel is találkozhatsz. Lássuk, mit érdemes tudnod!
Az elhízás egészségügyi kockázatairól nagyon sokat hallunk, az alultápláltság veszélyeiről szinte alig. Pedig az alultáplált belgyógyászati betegeknél – egy friss svájci kutatás szerint – 20%-kal csökkenthető a halálozási arány táplálkozásterápiával.
Nem hogy nem segített édesanyján a pszichiátriai ellátás, hét év kezelés után öngyilkos lett, írta a nő lánya, aki egy internetes fórumon osztotta meg édesanyja szívszorító történetét. A dél-dunántúli nő mentális nehézségei miatt került pszichiáterhez, de segítség helyett állapota egyre csak romlott, egészen a végzetes napig. Az eset ismét csak felhívja a figyelmet a jelenlegi pszichiátriai kezelések hatástalanságára, illetve veszélyeire, véli egy emberjogi szervezet hazai csoportja, különösképpen a február 11-i, közelmúltbeli betegek világnapja alkalmából.
Betegnek lenni senki nem szeret, amellett, hogy sok esetben akadályozza a napi megszokott rutinunkat, bőven akad anyagi vonzata is. Azonban a betegségek megjelenésének kockázatát megfelelő vitaminok fogyasztásával hatékonyan csökkenthetjük. A kórokozók számos formában vannak jelen életünkben, amelyek ellen az immunrendszerünk nyújt védelmet, így elengedhetetlen ezt a rendkívül összetett rendszert támogatnunk.
Február 12-én élesednek a tavaly nyáron életbe lépett új társadalombiztosítási (tb) törvény fontos rendelkezései: megszűnik az a helyzet, hogy a járulékot fizetők finanszírozzák a társadalombiztosítás rendszerét kijátszók ellátásait. A változás csaknem félmillió több embert érint.