Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Öt emberből nagyjából egy futja azt a kockázatot a világon, hogy súlyosan megbetegszik a koronavírustól, mivel az emberek mintegy 20%-ának van valamilyen alapbetegsége – írja egy új tanulmányra hivatkozva a CNN.
Az orvosok jó része 65 év feletti, egy részüket elbocsátották, más részükkel nem is tudnak szerződést kötni, mert minden ilyen miniszteri engedélyhez kötött, mondta Álmos Péter. - írja a nepszava.hu.
Az első oltások, amelyek elkészülnek a koronavírus ellen, korlátozott hatásúak lesznek, ami szakemberek szerint több mint a semmi, de nagy hiba lenne, ha az emberek úgy gondolnák, hogy aki megkapta az oltást, annak - és a környezetének - már nem kell tartania semmitől. - írja a napi.hu.
A járványügyi intézkedések lazításának folyamatossága csak akkor tartható fenn felelősséggel, ha közben a védekezéshez szükséges eszközök beszerzése is folyamatosan zajlik - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Facebook-oldalán.
Az elmúlt napokhoz hasonlóan továbbra is gyorsuló ütemet mutat a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában. Szombatra, egy nap alatt az eddigi legtöbb, 753 új esetet regisztráltak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma elérte 30 506-ot - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.
A MOK szerint a sajtóban számos téves információ jelent meg a háziorvosi rendelés hétfőtől történő változásáról, ezért Facebook-oldalukon pontosítják, hogy lehet háziorvosi és szakrendelői ellátáshoz jutni június 15-től.
Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az idén negyedik éve megrendezett EIT Health InnoStars Awards díj célja, hogy segítse azokat az egészségügyi megoldásokat fejlesztő start-upokat, amelyek Európa mérsékelt innovációs potenciállal rendelkező régióiból származnak.
Kína "globális közkinccsé" tenné az új típusú koronavírus elleni oltóanyagot, amikor a vakcina sikeres kutatást és klinikai teszteket követően készen áll majd az alkalmazásra - jelentette ki Vang Cse-kang kínai tudományos és technológiai miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján Pekingben.
Csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek, ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára – hangsúlyozta a Magyar Orvosi Kamara.
A WHO új ajánlása szerint a gyenge vagy közepes tüneteket produkáló koronavírusos betegeknél, megelőző jelleggel nem kell alkalmazni az antibiotikumos kezelést, mivel ez megnöveli az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok kialakulásának esélyét.
Július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Több mint felére esett vissza az orvos-betegtalálkozások száma az onkológiai páciensek esetében – derült ki egy csütörtökön azon a zártkörű online sajtóbeszélgetésén, ahol a szakemberek a mell-rákszűrésre hívták fel a figyelmet.
A gazdasági válságok éppúgy nem válogatnak az áldozatok között, mint a járványok. Amikor március közepén a tőzsdeárfolyamok zuhantak, a Gilead Sciences amerikai gyógyszeripari cég részvényei 20 százalékkal emelkedtek. A cég bejelentette, hogy a Covid–19 vírus elleni harcban klinikai kísérletekbe kezdenek a remdesivirrel, az eredetileg az Ebola ellen kifejlesztett gyógyszerrel.