Csehországban szombat reggelig már mintegy 2400-an gyógyultak ki az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből, s ez a szám az eddigi 7300 fertőzött egyharmadát jelenti - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján közzétett legfrissebb adatokból.
Meghalt 12 krónikus beteg, akik - egy 41 éves férfi kivételével - mind idősek voltak, és 60-nal, 2443-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel.
Négy repülőgéppel újabb, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök érkeztek pénteken Budapestre a Kína és Magyarország között működő légi hídon - nyilatkozta a közmédiának a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Bíztató magyar kutatások folynak a koronavírus vérplazmából kinyert ellenanyagának felhasználásával kapcsolatban, egy betegnél már is elkezdték a használatát - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott - jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég.
Három repülőgép és két kamion érkezett védőfelszerelésekkel Magyarországra csütörtökön, ezek másfél millió maszkot, egymillió tesztet, hetven lélegeztetőgépet és több száz, azok működéséhez szükséges alkatrészt hoztak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.
Oroszországban a helyzet súlyos, de a megelőző intézkedéseknek köszönhetően sikerült lefékezni a koronavírus-járvány terjedését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Moszkvában egy, az országban kialakult egészségügyi helyzetről tartott tanácskozáson.
Újabb három helyszínen kellett erőt alkalmazniuk a román belügyi szerveknek az ortodox húsvét idején a kijárási korlátozásokat megszegő randalírozók megfékezésére - jelentette hétfőn az Agerpres hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Bár Kásler Miklós korábban megtiltotta, hogy a 65 év feletti dolgozók részt vegyenek a betegellátásban, azaz közvetlenül érintkezzenek a páciensekkel, most mégis kénytelen volt újratervezni a döntést.
A vasárnap ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a 120 ezret az új koronavírus okozta fertőzések száma Nagy-Britanniában, a napi halálozási szám viszont jelentősen csökkent.
Ukrajnában egy nap alatt az igazolt fertőzöttek száma 343 új esettel 5449-re, a betegségben elhunytak száma nyolccal 141-re nőtt. Az új fertőzöttek száma ugyanakkor 101-gyel kevesebb volt az előző napihoz képest - közölte vasárnap az egészségügyi minisztérium.
New York államban már laposodik az új típusú koronavírus-járvány terjedésének görbéje - közölte szombaton Andrew Cuomo kormányzó, míg Rhode Island kormányzója, Gina Raimondo arról számolt be, hogy ott csak április végén, május elején várható a tetőzés.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 642-vel 19 323-ra emelkedett a koronavírus-járvány kórházakból, idősotthonokból és más szociális intézményekből jelentett halálos áldozatainak száma az előző napi 761 után - közölte szombat este a francia egészségügyi tárca.
A szlovén kormány május elseje után megvizsgálja és az aktuális járványügyi helyzet függvényében dönt arról, hogy az érettségi előtt álló diákok visszatérhetnek-e az iskolákba - közölte Simone Kustec szlovén oktatási miniszter a válságkabinet szombati sajtótájékoztatóján.
Úgy tűnik, nem csillapodik a feszültség az egészségügyi ágazatban Cserháti Péter egy héttel ezelőtti elbocsátása óta sem, sőt. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár gyakorlatilag ellenségnek tekinti azt, aki kiáll a kirúgott kórházigazgató mellett, közben a Magyar Kórházszövetség újabb állásfoglalást adott ki szombaton. Ebben hangsúlyozzák: nem kívánnak a politika történéseiben részt venni.
Az RTL Híradónak nyilatkozott annak a 77 éves férfinak a felesége, akit a combnyaktörése után most hazaküldenek a kórházból. A férfi sírva hívta fel a családját azzal, hogy az osztályt sürgősen el kell hagynia.
A DK szakpolitikusa arról is beszélt, hogy most 5-6 naponta duplázódik meg a fertőzöttek száma. Komáromi Zoltán szerint két lehetőség van: vagy a mostani számokkal játszik a kormány, vagy a „nagyon lelketlen, embertelen ágykiürítési rendelet elhamarkodott volt".
Donald Trump amerikai elnök a farmereknek és állattenyésztőknek nyújtandó 19 milliárd dolláros támogatást jelentett be pénteken este a koronavírus-járvány intézkedéseit összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
Keletre küldték portyázni a minisztériumi tanácsadót, végül olyan cégnél talált maszkokat, ahol az apja az egyik vezető - ezzel a címmel számol be a 444 az egészségügyi védőeszközök kínai vásárlásának hátteréről. - írja a napi.hu.