"Hitetlenkedve, növekvő haraggal és aggodalommal figyeljük, hogy a történelem tanulságai feledésbe merülnek, és az antiszemitizmus démonja visszatér Európába és a világ egészébe" - jelentette ki az Európai Parlament elnöke kedden.
Fényjátékokkal, London belvárosának fellobogózásával és külön erre az alkalomra tervezett pénzérme kibocsátásával készül a brit kormány a Brexitre, vagyis az Egyesült Királyság EU-tagságának két hét múlva esedékes megszűnésére.
Horvátország az első olyan európai uniós ország, ahol nemzeti tüdőrák-szűrőprogramot indítanak 50 és 70 év közötti aktív, illetve 15 éve leszokott dohányosok számára, akik legalább 30 doboz cigarettát szívtak el évente - közölte a horvát sajtó kedden.
Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután az Európai Parlament (EP) előző napi strasbourgi ülésén - néppárti szavazatokkal is - elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot.
Magyarországon nincs bajban a jogállam, a jogállami normák kielégítően működnek - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő Strasbourgban, az EP plenáris ülésének a Magyarország ellen indított 7-es cikk szerinti eljárással összefüggő vitáját megelőzően szerdán.
Az Európai Biztosság aggodalommal figyeli a magyar kormány bírói rendszer függetlenségét csorbító, a sajtó és a tudományos élet szabadságát csökkentő intézkedéseit, amelyek indokolttá teszik a uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás folytatását - jelentette ki Vera Jourová, az európai értékek védelméért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi helyzetéről folytatott vitáján.
Hatéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan érkező bevándorlók száma az Európai Unióban, valamivel több mint 139 ezer embert regisztráltak a tagországok külső határain - írta szerdán közzétett jelentésében a Frontex.
Diplomáciai megoldást sürgetett az iráni-amerikai viszály rendezésére az Európai Bizottság elnöke hétfőn. Ursula von der Leyen a németországi Seeonban hangsúlyozta, véget kell vetni az erőszak körforgásának, és ebben Európának különleges felelőssége van.
Csökkenteni kell a menedékkérők befogadásától elzárkózó európai uniós (EU-) tagállamok közösségi támogatását - mondta egy szerdai nyilatkozatában a luxemburgi külügyminiszter.
Ha a posztmodern Európa történelmi horizontján vizsgáljuk az idők jeleit az első, ami szembeötlik egy kérdőjel, ami egy hiányjelre mutat: az európai unió alapokmányából hiányzik a zsidó-keresztény vallás megjelenítése, Európa nem vallotta meg zsidó-keresztény gyökereit!
Nagy többséggel jóváhagyta péntek délután a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit, lehetővé téve, hogy az egyezmény januárban a ratifikációs folyamat következő szakaszába lépjen.
A kormány elmúlt kilencéves tevékenységének köszönhetően a negyedére csökkent Magyarországon a mélyszegénységben élők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Márianosztrán.
A lengyel kormánypárt által minap benyújtott, a bírósági rendszerről szóló újabb törvénymódosító javaslat veszélyezteti a bírák függetlenségét - olvasható abban a legfelsőbb bírósági állásfoglalásban, amelyet a parlamenti véleményezési folyamat keretében adott ki kedden a bírói testület.
"Megbuktak az Európai Unió eljárásai, hiszen nem sikerült megakadályozni, hogy egy tagországban nyíltan és egyértelműen aláássák a demokrácia teljes jogú elemének, a sajtónak a tevékenységét" – szögezi le a sajtószabadságot védő hat nemzetközi szervezet által készített jelentés.
A következő három évben tíz-húsz százalék annak esélye, hogy Magyarország valóban lépéseket tesz az Európai Unióból való kilépés felé – mondta a Portfolionak adott exkluzív interjúban Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza.
Az Európai Unió (EU) válságban van, de ez utat nyithat valami újnak - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok napja alkalmából rendezett konferencián.