A magyarok több mint fele nem tartja helyesnek, hogy a kormány több százmilliárd forinttal támogatja a határon túli magyarokat - derült a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Vasárnapi Hírek számára készített. - írja a nepszava.hu.
Az Egyesült Államok nemzeti ünnepének előestéjén, hétfőn nyilvánosságra hozott egyik felmérés szerint az amerikaiak ma kevésbé bíznak az intézményekben, mint az elnökválasztás előtt, és rosszabbnak tartják a politizálás stílusát is. - írja az MTI
Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben. - írja a 444.hu.
2016-ban mintegy 30 milliószor vásároltunk terméket online, melynek 69%-át külső logisztikai cég juttatta célba, ráadásul a kézbesítési díjat nekünk, vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett fizetnünk. Azonban ez az idilli állapot a logisztikai cégek és kereskedők részéről is áldozatokkal járt, így idén vélhetően már újra magasabb értékben kell vásárolnunk, ha ingyenes szállításra vágyunk – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös,Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei második felméréséből, melynek középpontjában az e-kereskedelmi logisztika állt.
Európa fontosabb államainak közvéleménye továbbra is kedveli a NATO-t. Az amerikaiaktól pedig mindenki sokat vár. A rendkívüli NATO-csúcs elé időzített közvélemény-kutatásból azonban súlyosabb dolgok is kiderülnek. - írja a Magyar Nemzet.
Lehangoló véleménnyel vannak a magyarok a hazai egészségügyről súlyosabb betegség esetén a lakosság fele külföldön gyógyulna – derült ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. által készített kutatásából. - írja a propeller.hu.
Az összesen 3,8 millió négyzetméternyi területre kiterjedő magyarországi ipari- és logisztikai létesítmények közel felénél mára komoly problémát okoz, hogy az elmúlt évtizedben a létesítmények tervezésénél és kivitelezésénél nem fordítottak kellő figyelmet a padozatok megfelelő minőségű elkészítésére – derült ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) friss felméréséből.
A ZDF német köztelevízió megbízásából készített felmérés szerint a németek 49 százaléka a szociáldemokrata jelöltre, 38 százaléka Angela Merkelre – a CDU/CSU jobbközép pártszövetség jelöltjére – voksolna, ha közvetlen szavazással választhatnának kormányfőt.
A magyarok nagy többsége úgy gondolja, hogy jönnie kellene egy olyan vezetőnek, aki visszaszerezné az országukat a gazdagoktól és a hatalmasoktól, akik a saját érdekeiknek megfelelően alakították át a gazdasági-politikai viszonyokat - írja a Napi.hu.
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint a Fidesz-KDNP februárra tovább növelte előnyét az ellenzéki pártokkal szemben mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében; az elemzés szerint tovább gyengült a Jobbik.
Az Euromoney2017-es kereskedelemfinanszírozási felmérésén (Trade Finance Survey 2017) az UniCredit nyerte el a „Best Trade Finance Provider” (a „Legjobb kereskedelemfinanszírozási szolgáltató”) címet Közép- és Kelet-Európában,valamintNyugat-Európában egyaránt.
A magyar lakosság 60 százaléka nem tartja fenntarthatónak az állami nyugdíjrendszert, ennek ellenére a társadalom 66 százaléka az államtól reméli a nyugdíjas évek anyagi biztonságát - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) megbízásából a Századvég Alapítvány által készített reprezentatív kutatásból.