Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Ki ne akart volna kiskorában űrhajós lenni? Ez az álom valójában csak keveseknek vált eddig valóra és a tudomány jelenlegi állása szerint a világűr 96%-a továbbra is felfedezésre vár. A LEGO Csoport új globális felmérése szerint az alfa generáció, akiknek több mint fele szívesen dolgozna az űrben, kulcsszerepet fog játszani ebben.
A magyarok 76%-a arról számolt be, hogy rendszeresen, hetente legalább 1-3 alkalommal takarítja otthonát, beleértve a konyhát és a fürdőszobát is – derült ki a CYCLE legutóbbi, több mint 1 000 főt megkérdező felméréséből. A nagytakarítások számát tekintve a résztvevők közel fele a havi rutin mellett dönt, míg 28%-uk évente négyszer, 17%-uk pedig évente kétszer végez ilyen tevékenységet.
Tisztítószereket keresve a magyarok 67%-a vallja azt, hogy aktívan öko-barát vagy zöld termékeket választ, ugyanakkor 10-ből 8 háztartásban még mindig csak hagyományos, vagy hagyományos és környezetbarát szerek együttesét használják, derül ki a CYCLE által készített felmérésből.
A fiatalok negyede úgy érzi, hogy több mint 40 százalékkal nőttek az árak az elmúlt egy évben, 22 százalékuk szerint pedig 25-39 százalékos volt az éves infláció februárban. Az élelmiszereknél 76 százalékuk érzékelt jelentős drágulást, de a többi terméknél és szolgáltatásnál is hasonló volt a helyzet a K&H ifjúsági index felmérés szerint.
Tízből heten bizonyos élelmiszereket hagynak el vagy csökkentenek, valamint olcsóbb élelmiszer-alapanyagokat használnak a spórolás érdekében. Az OTP felmérése szerint a lakosság 76 százalékának jelentősen nőttek a költségei.
Átlátható tájékoztatást akar a kormányzati repülőgép útjairól az emberek bő kétharmada. Ennél is többen vannak, akik szerint nem elfogadható Orbán Viktortól az ilyen repülők magáncélú használata – derült ki a Publicus Intézet kutatásából.
Tavaly a Fidelity International közvélemény-kutatást végzett a kínai fogyasztók körében, és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a fogyasztók csaknem 90%-a vagy biztosan, vagy valószínűleg fontolóra venné, hogy elektromos autót vegyen-e leközelebb.
Egy friss, 32 országot felölelő kutatás eredményeként mutatott rá az Ipsos felmérése arra, hogy a magyaroknak a fele boldogtalannak érzi magát és csak minden második magyar boldog, míg ha a 32 országot együttesen nézzük, akkor ez az arány kedvezőbb, ugyanis 4 emberből 3 boldognak mondta magát.
Bár az élelmiszerinfláció toronymagasan kiemelkedik az uniós mezőnyből, a magyarok egyre kevésbé az itthoni folyamatokat, sokkal inkább Brüsszelt okolják a drágulásért – derül ki a Publicus felméréséből.
A munkavállalók jelentős arányú felmondása fenyegeti a cégeket a világ számos országában, köztük Magyarországon is - derült ki a Deloitte felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Az ellenzékiek mellett a bizonytalanok túlnyomó többsége is borúsan látja az ország sorsának alakulását, politikai ötlet azonban nincs az elégedetlenség kiaknázására – derült ki a Publicus Intézet kutatásából. Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász szerint az Orbán-kormány az időben bízhat.
Az Eurostat legfrissebb kutatása szerint az Európai Unión belül Magyarországon a második legalacsonyabb a minimálbér, mögöttünk már csak Bulgária áll. Egy évvel ezelőtt Romániát és Lettországot is megelőztük.