Számtalan olyan helyzet adódhat, amikor a normál bicikliabroncsok egyszerűen nem elegendőek. Ez lehet a kerékpár kialakítása miatt, de akár a felhasználás módja is befolyásolhatja azt, hogy melyik lesz az ideális. Ma már egyszerűen beszerezhetjük a szükséges speciális abroncsokat.
Elhamarkodottnak és szakmailag megalapozatlannak tartja a kerékpáros mentőegység felállítását a mentődolgozók szövetsége, az Országos Mentőszolgálat, szerinte a hozzá nem értő mentődolgozók bírálják a biciklis mentőegységet
Az immáron két éve tartó járványhelyzet az élet számos területére hozott változásokat. Az egyik szembetűnő változás rögtön a vírus terjedésének kezdetén jól érzékelhető volt, ez pedig nem más, mint a közlekedési szokások megváltozása.
Többen is a forgalommal szemben vezettek, sőt, volt aki kerékpárral közlekedett a leállósávon az egy hete átadott M30-as autópálya új szakaszán - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t.
A múlt hét kedden átadott új autópálya szakaszon a napokban többen is a forgalommal szemben hajtottak fel, sőt, volt aki kerékpárral közlekedett a leállósávon. Az eseményeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. forgalomfigyelő kamerái is rögzítettek.
Ha egyszer útnak indulsz, előbb-utóbb bizony meg is kell állni. Ezért - vagyis a lassításért, majd a megállásért - felel a kerékpár egyik legfontosabb alkotóeleme: a fékrendszer. Fékrendszerből a kerékpár többi alkatrészéhez hasonlóan számos típusú és árkategóriájú, valamint eltérő minőségű darab van forgalomban.
Szerdától ötezer forint elszállítási díjat kell fizetnie annak, aki használat után nem valamelyik gyűjtőállomáson rakja le a Mol Bubi kerékpárt - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Neuzer Kerékpár Kft. kerékgyártó gépsor telepítéséhez kapott támogatást, ennek köszönhetően függetlenebbé válik a beszállítóktól, a gyár által kibocsátott biciklik nyolcvan százalékához saját maga készítheti el a kerekeket - közölte a vállalat tulajdonosa az MTI-vel.
A Dohány utcáig visszakapják az autósok a kétszer két sávot, a biciklis sávot pedig a parkolók helyén alakítják ki. A Nagykörút többi részén, a Blaha Lujza tértől a Nyugati térig viszont marad az egysávos autósforgalom - mondta el Karácsony Gergely a Nagykörútról szóló sajtótájékoztatón.
Az Eurosport, az Amaury Sport Organisation (ASO) és az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) által kötött megállapodás révén a Tour de France és a La Vuelta minden pillanata 2025-ig kizárólag az Eurosporton – illetve testvércsatornáján, a GCN-en – lesz követhető élőben. Az Eurosport így 38 országban lesz a Tour de France, több mint 50 országban pedig a La Vuelta kizárólagos közvetítője. A csatorna emellett megállapodott a nagyobb női kerékpárversenyek közvetítéséről is.
Az intézmény két éve csatlakozott az eTwinning – Szívügyem a környezetem elnevezésű nemzetközi környezetvédelmi projekthez, és ehhez kapcsolódtak a szerdai diáknapi események is. Ennek részeként adták át a 2 millió forintos beruházással megépített, 36 kerékpárt befogadó fedett tárolót az intézmény előtti téren.
Tarlós István főpolgármester elhallgatta, hogy a bejelentett kerékpáros-fejlesztésre fordítandó összeg 85 százalékát az Európai Unió fedezi - mondta Horváth Csaba MSZP-s fővárosi képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megépülő Lendvadedes - Dedeskecskés – országhatár közötti kerékpáros összeköttetés a magyar-szlovén határszakaszon biztosít új kerékpáros közúti kapcsolatot.
A kedden induló Tour de Hongrie kerékpáros verseny miatt vasárnapig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.