Kína bezárja a területén működő észak-koreai vállalatokat és vegyesvállatokat a Phenjant sújtó legutóbbi ENSZ-szankciók meghozatalától számítva 120 napon belül – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium. - írja a napi.hu.
Kína szombaton bejelentette, hogy az ENSZ-ben elhatározott szankcióknak megfelelően korlátozni fogja kereskedelmét Észak-Koreával, amelyre így nagyobb nyomás fog nehezedni tiltott atom-és rakétafejlesztései következtében. - írja a kitekintő.hu
Az Atlantic Council jóvoltából megjelent legutóbbi írásomban Kína, illetve a Peking által indított Övezet és Út Program (Belt and Road Initiative, BRI) szempontjából vizsgáltam végig az európai infrastruktúra-fejlesztés kérdéseit. - írja az atlatszo.hu.
Kínában az elmúlt időszakban több internet- és játékfüggőséget kezelő, leszoktató táborokat hoztak létre, amelyek közül jónéhányban katonás fegyelmet tartanak, és bántalmazzák, elektrosokkal kezelik a pácienseket. - írja a kisalfold.hu.
Felemás eredménye van Szijjártó Péter sok ázsiai útjának – olvasható a Magyar Nemzetben. Ugyan a Kínába irányuló magyar export nagyot növekedett (a 2014-es 494 milliárd forintról a 2016-os 631 milliárdra), ez nemzetgazdasági szinten nem jelent sok bevételt Matura Tamás, Kína-szakértő szerint. - írja a 24.hu.
Nemcsak a világpolitika, de a globális pénzpiac is a több pólusú rendszer felé mutat, a kelet-ázsiai tőzsdéken pedig a piacokat lassan nyitó Kína emelkedik ki. Sanghajban hamarosan külföldiek is kereskedhetnek kőolajjal, ezáltal Kína a kőolajár meghatározásában vezető szerephez juthat. - írja az mno.hu.
Kínában az elmúlt években elképesztő pénzek mozognak a futball körül. Nemcsak a hazai bajnokságba importált játékosokról van szó, hanem a kínaiak által a világ számos pontján a futballba fektetett összegekről. - írja az index.hu.
A letelepedési kötvények forgalmazásával mindenki jól járt, mondja Földvári Gábor, a Ciprus és India területén kötvényeket forgalmazó Innozone Holding tulajdonosa. Az üzletemberrel átbeszéltük a programmal kapcsolatos korrupciós kérdéseket is. - írja az index.hu.
Kedvezett az erős gazdasági növekedés a világ második legnagyobb gazdaságában a vagyonnövelésnek, a gazdag kínaiak száma ugyanis 10 év alatt megkilencszereződött - írja egy friss tanulmány adataira hivatkozva a Reuters. - közölte a portfolio.hu.
A világ állóvizeit alapvetően két csoportba oszthatjuk: vannak az édesvízűek (ez a túlnyomó többség), és vannak az igen ritka sósvízűek, mint például a Holt-tenger. És van a Balkas-tó Kazahsztán és Kína határán, ami egyszerre mind a kettő: a keleti oldalán sós a vize, a nyugatin édes. - írja az index.hu.
2015-ben vetett véget a távol-keleti nagyhatalom az addig harminc éve fennálló szabályozásnak, ami a városi családoknak csak egyetlen gyermek vállalását engedélyezte a brutális túlnépesedés miatt. - írja a nyugat.hu.
Kövér László szerint a Magyarország külgazdasági érdekeivel egybeeső Egy övezet, egy út program, valamint a Közép- és Kelet-Európa országai, illetve Kína között létrejött 16+1-es együttműködés mindehhez kiváló keretet teremt. - írja a napi.hu.
Szeptembertől kezdve a kínai bankoknak jelenteniük kell a felügyeletnek minden egyes alkalmat, amikor ügyfeleik 1000 jüannál - azaz körülbelül 40 ezer forintnál - többet költenek külföldön. - írja a portfolio.hu.