Japán F-15-ös típusú nehéz vadászrepülőgépek veszélyes helyzetet teremtettek a Kelet-kínai-tenger felett Kína légvédelmi azonosítási zónájában (ADIZ) azzal, hogy tűzvezető radarjukkal befogták a kínai légierő két Su-30-as vadászgépét – számolt be a kínai védelmi minisztérium közleményére hivatkozva a helyi média kedden.
Kína domborzati adottságai miatt sokszor kell a vidéki gyerekeknek több órát sétálniuk, hogy eljussanak az iskolába, de a Szecsuán tartományban található 400 fős Atuler településen élő gyerekeknek még nagyobb megpróbáltatást jelent az iskolába jutás - írja az Érdekes Világ.
Kilépett a washingtoni székhelyű Nemzetközi Hamisításellenes Koalícióból (IACC) a Gucci divatház, mert a szervezet a Gucci szerint pont a hamis termékek eladásából profitáló Alibaba internetes kereskedelmi portált felvette - írja a napi.hu.
Nagyobb veszélyt jelent a világgazdaságra Donald Trump ingatlanmágnás esetleges megválasztása az USA elnökévé, mint Nagy-Britannia kilépése az EU-ból, vagy az, hogy az iszlám terroristáknak sikerül a globális felforduláshoz vezető támadásokat végrehajtaniuk.
Kína 7-8 százalékkal növeli az idén védelmi kiadásait, ami az elmúlt hat évben a legcsekélyebb - közölte pénteken az Országos Népi Gyűlésnek (ONGY), vagyis a kínai parlamentnek az éves ülésszakát megelőző sajtótájékoztatóján az ülésszak szóvivője, egyúttal a parlament külügyi bizottságának vezetője.
Elöntötte Európát és Amerikát is a hamis méz, új országok kerültek a mézhatalmak élmezőnyébe, és folyamatosan csökkennek a mézárak, ami a magyar termelőknek is fájdalmas - hívta fel a figyelmet a Takarékbank Agrár Központjának vezető elemzője.
Kína támogatni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely "megfizetteti a kellő árat" Észak-Koreával a rakétaindításaiért - mondta pénteken a müncheni biztonságpolitikai konferenciát megelőzően Vang Ji kínai külügyminiszter a Reuters hírügynökségnek.
Soros Györgyöt támadja a kínai központi pártlap, amiért „háborút indított Kína ellen”. Megfigyelők szerint spekulánsok miatt gyengült kedden a hongkongi dollár és a kínai jüan. A sanghaji tőzsdeindex 13 havi mélypontra, 6,4 százalékkal zuhant.
A kínai tőzsdék év eleji visszaesése nyomán azt találgatják a szakértők, hogy megismétlődhet-e az 1997-1998-as ázsiai gazdasági válság. Vannak hasonlóságok és különbségek a közel húsz éve történtek és a mostani fejlemények között, de az biztos, hogy ha lesz összeomlás, az nagy lesz.