A világ egyik legnagyobb szépségápolási márkája bemutatta új kezdeményezéseit, melyekkel globálisan felgyorsítja a szépségipar fejlődését a műanyaghulladékok jelentette kihívás kezelésében. A Dove vállalásai komoly és folyamatos pozitív környezeti hatást jelentenek, hiszen évente 20.500 tonnával mérséklik az ún. szűz (azaz kőolajból újonnan előállított) műanyagok felhasználását.
Van nekünk egy köztársasági elnökünk, aki a nemzet egysége helyett a kormány álláspontját képviseli, és soha, semminek nem feküdt keresztbe, legyen szó a demokratikus intézményrendszer és a jogállam rombolásáról, vagy bármely szakpolitikai területről. - írja a boszanett.blog.hu.
Kalifornia pert indított a szövetségi kormány ellen a kipufogógáz-kibocsátásra vonatkozó döntés miatt - jelentette be Xavier Becerra kaliforniai államügyész pénteken Sacramentóban.
A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (543 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz – mutatott rá jelentésében egy globális bizottság.
A Pécsi Tudományegyetem is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programhoz, amelynek célja, hogy a városokban, így Pécsett is felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedési alternatívákra, mint a séta, kerékpározás vagy közösségi közlekedés.
Az ausztrál növényvédelmi hatóság szeptember 1-jétől május 31-ig szigorú intézkedéseket vezet be a nagy károkat okozó ázsiai márványospoloska behurcolásának megakadályozására, a lehetséges fertőző országok között Magyarország is szerepel - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Tízből kilenc magyar internetező szívesen venné, ha a strandokon elérhetőek lennének környezetbarát eszközök (pl. kulacsok, poharak, táskák), 45%-uk pedig akár fizetne is ezekért – derül ki a Jófogás környezettudatos strandolási szokásokat vizsgáló online felméréséből.
Környezetvédelmi törekvéseiért Arany Levél díjjal ismerte el a japán vállalatcsoport globális központja a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-t. A Harmóniában a természettel elnevezésű, biodiverzitást támogató program célja, hogy a vállalat nemzetközileg is elismerje azokat a gyárait, amelyek a legtöbbet tesznek a közvetlen környezetükért.
Egyre gyakrabban hallani magyar vállalkozásokról, amelyek valósággal berobbannak a nemzetközi piacra. Magyarországon már ezer felett jár a startupok száma: a V4 országokkal karöltve kiemelkedően teljesítünk az innováció területén.
Felrobbanhat és órási környezeti katasztrófát okozhat a jemeni partoknál 2015 óta elhagyatottan veszteglő olajszállító hajó, amelynek tartályaiban csaknem 1,1 millió hordó nyersanyag van - közölte szerdán a CNN amerikai hírtelevízió az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalára (OCHA) hivatkozva.
Orbán Viktor friss döntésével tulajdonképpen hadat üzent mindenkinek, aki most él, aki most születik, és aki utánunk következik. Ön fideszes vagy DK-s, jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy liberális? Egy szempontból teljesen mindegy. Ha annyiban hagyjuk a jelenlegi kormányzat tettekben klímatagadó politikáját, a saját gyermekeink jövőjét áldozzuk fel. A helyzet az, hogy nincs több időnk, most kell lépni.