A koronavírus-járvány időszaka nem válhat a magyar kormány konkrét válságkezelő intézkedéseiről szóló viták idejévé - szögezte le Őry Péter, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának ügyvezető elnöke abban a levélben, amelyben Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnökének üzenetére reagált.
Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter a Huawei Technologies képviselőivel folytatott megbeszélésen kiemelte, a magyar üzleti környezet változatlanul nyitott és objektív marad minden külföldi befektető számára.
Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.
Régi barátom felhívott kedden, hogy üdvözöljön a diktatúra első napján. Ma a harmadik napra ébredtünk, csütörtök van. Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb. De este a költő nem állhat ott az Oktogonon és nem láthatja, hogy kék, sárga, zöld, piros eső zuhog. Olvasói is otthon ülnek karanténban és arról elmélkednek, hogy nem három napig tart majd ez a királyság.
Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést - közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.
A Portfolio számításai szerint az elmúlt napokban 304 millió eurónyi, mintegy 108 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át Magyarországnak az Európai Bizottság és ugyanennyit fog még a következő két hétben is, hogy ezzel a likviditással is segítse itthon a koronavírus elleni küzdelmet.
A miniszterelnöknek írt nyílt levélben kérnek pénzügyi segítséget a nyugdíjas szervezetek az alacsony összegből élő idős embereknek - derül ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata (MASZSZ) és a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) közleményéből. - írja a napi.hu.
Újabb 39 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, így számuk 447 re emelkedett hétfőre. A járványnak újabb két halálos áldozata van, összesen 15 haltak meg a koronavírus okozta COVID-19 nevű betegségben.
Határozottan visszautasította a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot érő bírálatokat Varga Judit a Politico honlapján megjelent pénteki véleménycikkében, kiemelve, hogy a magyar veszélyhelyzeti intézkedésekre adott "hisztérikus reakció" bizonyítéka az Európai Unión belüli kettős mércének.
Az új típusú koronavírus-járvány okozta válság idején is biztosítani kell az áruk és a hazatérni kívánó polgárok akadálytalan mozgását az Európai Unión belül - figyelmeztetett Szijjártó Péter csütörtökön Szófiában, miután a bolgár külügyminiszterrel egyeztetett.
A koronavírus-járvány elleni összehangolt fellépésről és állandó kapcsolattartásról egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke a Karmelita kolostorban tartott tárgyalásukon vasárnap délelőtt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az orosz légiközlekedési ügynökség (Roszaviacija) úgy tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy az orosz légitársaságok az elkövetkező napokban nyolc országból, köztük Magyarországról fognak a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedt orosz állampolgárokat evakuálni. Az Aeroflot szombattól hétfőig hat járatot indít Budapestről.
A Semmelweis Egyetem csaknem kétszáz lélegeztetőgépet vett egy kínai cégtől, a készülékek egy része szombaton, másik részük jövő szombaton érkezik - számolt be az egyetem által közölt szerződés alapján a G7 gazdasági hírportál.