Kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól a foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes uniós miniszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán.
Akár 3-5 éven belül reális opció lehet kínai, vietnami, indonéz és pakisztáni vendégmunkások szerződtetése, hogy megoldják a magyarországi építőipari cégek munkaerőhiányát - mondta Scheer Sándor, a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója a csütörtöki Világgazdaságban.
A magyar érdekek képviseletében a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad visszariadni - vélekedett a Krónika című erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A közszolgálati dolgozók bérének emelését, a diplomás bérminimum bevezetését és a közszférában is családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazza a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - mondta az MKKSZ elnöke szombaton Budapesten.
Miközben a tehetősebbeknek kedvező lakástámogatási formákat és az azokra fordított állami forrásokat folyamatosan bővíti a kormány, a szegényebb, igazi lakhatási problémákkal küzdőkön szinte egyáltalán nem segít. - írja az abcug.hu.
Az elmúlt két hétben a Financial Times (FT) négy cikkben is megrágalmazta az Orbán-kormányt, amiért az fellép Soros György bevándorlást támogató tevékenysége ellen, a brit üzleti napilap "teljesen megzavarodott" - írta Kovács Zoltán kormányszóvivő az About Hungary kormányzati honlapon szerdán közzétett blogbejegyzésében.
Különleges kapcsolatot szeretne kiépíteni a kormány Magyarország és Vietnam között - mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Hanoiban, a Nguyen Xuan Phuc vietnami miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón.
Az egészségügy, az oktatás, a nyugdíj, a bérek és a korrupció rendezését hét különböző szabad választást megelőzően ígérte meg valamennyi politikai erő, csakhogy aztán az állampolgárok minden alkalommal olyan kormányt választottak, amely ezeken a területeken csúfosan elbukott.
Budapest — Noha Magyarország apró csepp az 500 millió lakosú EU népes tengerében, manapság mégis állandó téma az európai sajtóban hazánk külső megítélése, egyre gyakoribb és keményebb konfrontációja korábbi baráti államokkal. - írja a blikk.hu.
A Radio Bridge Media Holdings Ltd. bejelentette, hogy a Lapcom Zrt. részvényeinek száz százalékának eladására vonatkozó megállapodást írt alá az Avalue Befektetési Kft.-vel, az AV Investments leányvállalatával – írja a Médiapiac. - közölte az mno.hu.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a migrációs válságot használta fel népszerűsége növelésére, ám van egy kis gondja: a magyarok többsége EU-párti. Egy arab portálon megjelent cikk ennek az ellentmondásnak a feloldásával foglalkozik. - írja a napi.hu.
Ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket - szögezte le a dpa német hírügynökség szombat hajnalban megjelent interjújában Heiko Maas szociáldemokrata német igazságügyi miniszter. - írja a Napi.hu