Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos alkalmazásán, az apostoli lakosztálynak a Szent Péter-térre néző ablakában vasárnap délben. Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédét mondta, amikor egy pap táblagépet nyújtott felé. Az egyházfő pedig megnyitotta a nevére szóló oldalt.
Új középkategóriás okostelefont mutatott be a Huawei. A széria tavalyi készülékéhez képest a gyártó minden téren újított: a P Smart 2019 előlapi notch kialakítással, 6,21 hüvelykes FHD+ kijelzővel, dupla hátlapi kamerával és fejlett mesterséges intelligenciavezérelt beállításokkal érkezik. A készülék a Telekom webshopján keresztül már január 3-tól, a Telekom üzleteiben, más szolgáltatóknál és a kiskereskedelmi partnereknél pedig január közepétől lesz elérhető Magyarországon.
Itt a karácsony és idén is sok-sok gyerek kívánságlistáján szerepelnek a különféle tabletek, okostelefonok. A szülők pedig, bár sokan tartanak a digitális eszközök használatának következményeitől, megveszik, hiszen ez az, aminek biztosan örül a gyerek. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szakértői, hogy a szülők nyugodtabban tehessék a fa alá az ajándékot, összegyűjtötték, hogyan lehet tudatos ezek használata, illetve mire érdemes odafigyelni. Ez egy jó alkalom arra, hogy a kicsik a pénzügyekkel is alaposabban ismerkedjenek, hiszen a digitális eszközök használata napjainkban már online ügyintézéseinkkel szorosan összefonódik. Szülőként mi adjuk a mintát ezek használatában!
A HMD Global, a Nokia telefonok otthona a mai napon bejelentette, hogy az EISA (Expert Imaging and Sound Association) a Nokia 7 plust választotta az év fogyasztói okostelefonjának (Consumer Smartphone of the Year).
Emil Boc kolozsvári polgármester a Facebookon számolt be a hírről amely szerint Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a Kolozsvári Közszállítási Vállalat egy új digitális applikáció segítségével tette átláthatóbbá és követhetőbbé a kolozsvári és a kolozsvári metropolisövezethez tartozó közszállítást. - írja a transindex.ro.