Nem enyhülnek az új koronavírus-járvány miatti óvintézkedések közvetlenül a húsvéti ünnepek után sem a pénteki olasz sajtó szerint, amely a kormány bejelentését megelőzve úgy értesült, hogy legfeljebb a könyvesboltokat és a mezőgazdasági gépgyártást indítanák újra.
Hatszázharminchattal nőtt az elmúlt egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely a járvány helyi kitörése óta elérte a 16523-at - közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.
Súlyos, már-már személyes fenyegetésbe torkolló szópárbaj tört ki Moszkva és Róma között az után, hogy a La Stampa újságírója arról írt, hogy az Olaszországnak küldött orosz segélyszállítmány négyötöde használhatatlan, s hogy félő, hogy a küldeménnyel orosz kémek is érkeztek a koronavírus-járvány által sújtott Bergamo térségébe.
Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során - közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma.
Még mindig hétszáz felett van Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma, amely a járvány helyi megjelenése óta elérte a 14 681-t - közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.
Több mint nyolcszázzal nőtt az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában Olaszországban. A járvány halottainak a száma így elérte a 12 428-t - közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.
A többnyire a pénzügyi piacot sújtó 2008-as válsággal szemben az új koronavírus-fertőzés következményei a teljes gazdaságon csapódnak le, és új kihívást jelentenek az Európai Unió számára - hangoztatta Vincenzo Amendola olasz EU-ügyi miniszter, és súlyos recessziót jósolt az egész európai kontinens számára.
Az eddigi legtöbbel, 969-cel emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 9134-re nőtt a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma - közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma továbbra is négyezer felett van.
Továbbra is kritikusnak tartja az egészségügyi helyzetet az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) jelenlegi olaszországi epicentrumaként ismert Bergamo polgármestere, Giorgio Gori, aki a legújabb fejleményekről közösségi oldalán számolt be a külföldi sajtónak, köztük az MTI-nek kedden.
A korábbinál kevesebben, de még mindig több mint hatszázan haltak meg Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban az elmúlt 24 órában, s ezzel 5476-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma - közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.
A fertőzöttek alulbecsült száma, a több mint egyharmadában 65 év feletti lakosság és a magas várható élettartam, a Pó-alföld szennyezettsége, valamint az intenzívebb társadalmi élet is hozzájárulhat az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) rendkívüli halálozási arányához Olaszországban a Corriere della Sera napilap vasárnapi cikke szerint.
Oroszország katonaorvosokat, fertőtlenítő-járműveket és orvosi műszereket küld Olaszországba, hogy segítse az új típusú koronavírus okozta járvány elleni harcot - közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnapra virradóra.
Olaszországban ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani, minden másfajta termelési tevékenység leáll, nyitva maradnak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak, de az összes hivatalt bezárják - jelentette be az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatti óvintézkedések újabb szigorítását Giuseppe Conte olasz kormányfő szombat éjszaka a közösségi oldalán közzétett videóban.
Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az elmúlt 24 órában, s ezzel 4825-re emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma - közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.
Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legtöbbel, 627 fővel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint, míg a diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4670-tel emelkedett.